Rogán Antal;V. kerület;

2015-12-16 15:09:00

V. kerület - Hatósági engedélyeket vettek Rogán irányítása alatt?

Rogán Antal polgármestersége idején pénzt kértek egyes hatósági engedélyek kiadásáért - ezzel Juhász Péter, az Együtt helyi képviselője vádolta meg a belvárosi önkormányzatot. 

Juhász emlékeztetett: a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt az V. kerületi önkormányzat volt jegyzője, Rónaszéki László és két társa ellen.  A Magyar Idők információját idézve azt mondta, egy étterem tulajdonosa kenőpénzzel szerette volna elérni, hogy vendéglátóhelye reggel hatig nyitva tarthasson. A tulajdonos egyik ismerőse azt mondta neki, hogy vannak kapcsolatai, és másfél millió forintért cserébe elintézi az engedélyt.  A vád szerint néhány nappal később már a jegyző is tudott a dologról, nem sokkal később pedig szabad utat adtak a nyitva tartáshoz - írta a Magyar Idők. Az Együtt alelnöke hangsúlyozta, hogy az eset akkor történt, amikor Rogán Antal volt a polgármester, Puskás András pedig az alpolgármester. Úgy fogalmazott: habár Rogán Antal azt mondta, bizalomvesztés miatt kirúgta a jegyzőt, "papírok bizonyítják", hogy a polgármester közös megegyezéssel, végkielégítéssel engedte el Rónaszéki Lászlót. Juhász Péter hozzátette: úgy tűnik, hogy a Belvárosban "semmi nem változott Rogán Antal munkálkodása óta".

update: reagált az önkormányzat

Nem a polgármester gyakorolta a munkáltatói jogokat Rónaszéki László volt jegyző felett - ezt közölte az V. kerület vezetése. A polgármesternek nem volt utasítási jogköre az olyan hatósági ügyekben, amiket a lezárult vizsgálat érint. Rónaszéki Lászlót a volt polgármester még 2013-ban, bizalomvesztés miatt leváltotta.. A lezárult rendőrségi vizsgálat egyetlen önkormányzati képviselőt sem érintett, mert kizárólag a jegyző feladatkörébe tartozó hatósági ügyről van szó - így a közlemény.