rádió;Andy Vajna;roxy rádió;

2015-12-17 14:00:00

Vajna ismét nyert - Kizárták a riválisát

Úgy tűnik, Vajna az élet minden területén szerencsés: a tévézés, a filmezés és a kaszinók után most a rádiózásban csillogtathatja meg tehetségét. Kizárták ugyanis az egykori Roxy Rádió 96,4-es frekvenciájáért folyó versenyből egyetlen riválisát, így a kormánybiztos jövőre rádiótulajdonosként is debütálhat - írja a valasz.hu. Ők írták meg azt is, miszerint az állami tulajdonban lévő Eximbank 6,72 milliárd forintos kölcsönt biztosított a kormánybiztosnak a TV2 megvásárlására.

A lap szerint Andy Vajna Radio Plus Kft.-je immár egyedül versenyez az egykori Roxy Rádió 96,4-es frekvenciájáért. A Médiatanács ugyanis kizárólag ezt a – DJ FM néven sugározni kívánó – vállalkozást vette nyilvántartásba, egyetlen versenytársát, az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t formai okok miatt kizárták a pályázatból. Utóbbi megtámadta a kizáró döntést, így Vajna csak a bírósági határozat után, legkorábban február-márciusban kaphatja meg a frekvenciát. 

Ahogy korábban a Népszava is beszámolt róla, a rádióműsor-szolgáltatás lesz a fő tevékenysége a kaszinókirály és filmes kormánybiztos Andy Vajna által vezetett és az ő érdekeltségében álló AV Investments Kft. tulajdonában lévő, frissen bejegyzett Radio Plus Kft.-nek. Korábban a 444.hu által közzétett elemzés vetette fel, hogy Simicska Lajos után Vajna lehet Habonnyal karöltve az éppen alakuló kormánybarát médiacsoport lehetséges feje.

A hvg.hu ezután azt írta, hogy a kormánybiztos akár ingyen is hozzájuthat a budapesti körzeti rádiók egyik legjobbikához. Az eladó sorba került, potenciálisan 2,5 millió hallgatót elérő, egykori Roxy frekvenciáját a Médiatanács közösségi, könnyűzenei csatornaként akarja működtetni, s a frekvenciadíj elengedéséhez elég vállalni, hogy a műsoridő felét magyar könnyűzenei programok töltik ki. 

A TV2 felvásárlásával kapcsolatban lapunknak úgy nyilatkozott Lázár János a Kormányinfón: "Andy Vajna az állam szempontjából irreleváns. Nem támogatta senki", hozzátéve, hogy a filmügyi kormánybiztos piaci hitelt kapott az állami tulajdonú Eximbanktól a TV2 megvásárlására, nem pedig közpénzen támogatott kölcsönt. Ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium által irányított bank csaknem hétmilliárdos kölcsöne nem fedezi a 18-19 milliárdra taksált csatorna teljes vételárát, a Népszabadság szerint ezért egy másik állami bank is besegít az üzletbe.

Vajnáról és a TV2 felvásárlásáról bővebben ide kattintva olvashat!