Balog Zoltán;nemzetiségek díjak;

2015-12-17 17:55:00

Újabb Balog Zoltán gyöngyszem - Mi a békés együttélés titka?

Így ünnepek előtt kár lenne kihagyni a Balog minisztertől megszokott dagályos szívet melengető szavakat, amelyeket  a Nemzetiségekért díjak budapesti átadásán mondott az Emmi vezetője. 

Nos, épülésünkre: 

-A multikulturalizmusnak nagyon komoly történelmi hagyományai vannak a Kárpát-medencében. Kötelességünk tanulni a történelemből; az együttélés kiemelkedő és szép példáit ugyanúgy tovább kell adni a következő nemzedéknek, mint azt, amit nem akarunk, hogy megismétlődjön.

-A békés együttélés titka, hogy ne egymás kárára akarjunk érvényesülni.

Balog Zoltán már kissé tényszerűbben beszélt arról is, hogy mind a tizenhárom Magyarországon élő bevándorlónak  nemzetiségnek vannak olyan pozitív alakjai, akiknek kettős a hovatartozásuk. Róluk nem tudjuk és nem akarjuk eldönteni, hol kezdődik az, hogy például szerbek vagy románok és hol végződik az, hogy magyarok. Az átmenet nem egyértelmű, Petőfi is szláv származású volt.

Balog miniszter szerint a Nemzetiségekért díj olyan egyéni teljesítményeket ismer el, amelyekben benne van a közösség. A nemzetiségi kultúra napszámosai minden nap keményen és fáradhatatlanul dolgoznak társaikért - fogalmazott, hozzátéve: a nemzetiségi vagy a magyar kultúrát ápolni nem görcsös, izzadságszagú kötelesség, amit muszájból teszünk, hanem örömforrás.

A Nemzetiségekért díjat azok az emberek, szervezetek vagy nemzetiségi önkormányzatok vehetik át, akik, amelyek példaértékű munkát végeztek a magyarországi nemzetiségek érdekében közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos területen vagy a tömegtájékoztatásban, illetve a gazdasági önszerveződésben. Idén kilenc ember és egy szervezet kapta az elismerést: 

Barics Ernőt, aki aktív szerepet vállalt a horvát-magyar szótár kidolgozásában, iskolateremtő és tudományszervező munkásságáért tüntették ki.
Frank Gábor a magyarországi németség érdekében az oktatás-nevelés terén, valamint a nemzetiségpolitikai életben végzett tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat.
Kjoszeva Szvetlánának a hazai bolgárság kultúrájának ápolásáért, valamint a magyar és bolgár irodalom területén végzett munkájáért adományozták a díjat.
Klauszné Fuzik Mária Ildikót a hazai szlovákokért a közéletben, a kultúrában és az egyházi életben tanúsított magatartásáért tüntették ki.
Kovács László István a rábavidéki szlovén nemzetiségért, a kulturális és közösségi élet területén végzett áldozatos munkája elismeréseként kapta a díjat.
Mándity Predrág a magyarországi szerbek érdekében tett lépéseivel érdemelte ki az elismerést.
Negrea Constantin Dánielnek a békési románság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét díjazták.
Oláh Gergő azért kapta meg a kitüntetést, mert sokat tett a roma nemzetiség társadalmi elfogadásáért és példát mutatott a roma fiatalságnak.
Venczelné Godány Juditnak a romák mindennapjait és a társadalmi helyzetüket érintő kérdéseket hitelesen feldolgozó műsorai miatt adományozták a díjat.
A Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületnek a magyar-lengyel történelmi és kulturális örökség ápolásáért, a magyarországi lengyelség identitásának erősítéséért részesült Nemzetiségekért díjban.