Furcsa, hogy sokak emlékében még mindig hajnalig nyitva tartó művésztanyaként él a Balettcipő Bistro. De hát a legenda még mindig él erről nyolcvanas évek elejétől híressé vált helyről, amikor Ajtai Péter és felesége, Ajtai Zsuzsa üzemeltették. Agárdy Gábornak ugyanúgy törzshelye volt, mint Bajor Imrének, Szakcsi Lakatos Bélának és Csík Gusztávnak. Külföldi hírességek is megfordultak itt, például Marcello Mastroiani, Nino Manfredi, Sylvia Kristel, Hajim Topol. És temérdek fiatal, vagy éppen a környékbeli szép számú színházak előadásairól kiözönlő közönség tagjai mulatták itt az időt, dumáltak nagyokat, estek szerelembe. Erre mondják, hogy ha a falak mesélni tudnának!
Akkoriban egyébként még presszóként, koktélbárként működött a hely, nem volt melegkonyha. Mióta bérbe adták, már jó ideje van. A legutóbbi bérlő, Osváth Zoltán kimondottan étteremben gondolkodott. Évekig pincérkedett Amerikában, azok közé tartozott, akik meghonosították nálunk a mexikói ízvilágot. Most Unkic Ajdin a bérlő, aki bosnyák származású, de már a délvidéki háború óta nálunk él. Természetes, hogy ő balkáni specialitásokat is feltett az étlapra. És az éttermet inkább el akarta vinni a bisztró irányába, úgy észlelte, hogy erre nagyobb a kereslet. Korábban a 400 bár és étteremben megszokta az oldott, a romkocsmák miliőjéhez közelítő hangulatot. Arra törekedett, hogy itt is el lehessen lazulni, de közben áldozhassunk a konyhaművészetnek. Némiképp világosabbá tette a helyet, a falra állat és ital ábrázolások kerültek, de fából készült színes faberakások is. A színes párnák ugyancsak élénkítik a hangulatot. Ahogy ezt teszi a már vagy 10 éve itt dolgozó pincér, Varsa Balázs is, aki igazán karakteres fazon, ismer itt minden szegletet és törzsvendéget, abszolút közvetlen, de soha nem tolakodó.
Törzsvendégből van viszonylag sok. Év közben inkább a magyarok látogatják az éttermet, nyaranta a külföldiek kerülnek túlsúlyba. Bár kőhajításnyira vannak az Andrássy úttól, gond, hogy elég rossz a világítás, pedig sétáló utcáról van szó. Ahogy Unkic Ajdin elmeséli, az utca vendéglősei saját költségükön megcsináltatták volna a világítást, de erre nem kaptak engedélyt.
Fontos törekvés itt, ha valaki csak borozni tér be, akkor is legyen mit csipegetnie. Ezért kaphatók falatkák, ha úgy tetszik, tapasok. Olajbogyó válogatás éppúgy, mint grillezett padlizsán, vagy éppen mini kolbászkák. Mi sült kecskesajtot kóstolunk, gusztusosan kívánatosan megpirul a teteje, belül pedig ízletesen lágy. Mivel a sajt kissé édeskés, jól illik hozzá a mézes dió. Puhák, nedvdúsak a bárányborda falatkák is. A zöldség ízét abszolút magába foglaló diós zellerkrémleves igencsak figyelemre méltó. Ráadásul egy darab körte tanyázik az alján, ami teljessé teszi a kompozíciót. A libanyak leves szépen aranysárgálló, tartalmas.
A zsályás sütőtökös tagliatelle roppanós parmezán forgáccsal a tésztaféléket képviseli az étlapon. A marhapofa paprikást jól befűszerezett, és igencsak átsütött tócsnival tálalják. A hús zamatát még megfelelően kiadóan, médium fokozatúra sütve érkezik a német alapanyagú hátszín steak. Kóstolunk persze a balkáni étkek közül cevapcicit, ezek 100 százalékban marhahúsból készült, erőteljesen fűszerezett rudacskák, a hozzájuk járó lepénnyel és nyers hagymával. Ajvar, illetve a nálunk kevéssé ismert kajmak is jó szolgálatot tesz hozzá. A kajmak lényegében sós tejszín, akár több mint két hétig is érlelve. Könnyed sütőtökös sajttortával zárjuk a menüsort.
A séf, Jakab Dániel, még fiatalember, szakácsként dolgozott a 400-ban, és már önálló munkára, kiteljesedésre vágyott. Vannak itt állandó fogások, de a havonta változtatott konyhafőnök ajánlatában szabadon kísérletezhet, és él is a lehetőséggel.
A Balettcipő otthonos hangulatú, meghitt, de zsibongó élettel teli hely, ahol a jó társaság mellett nyugodtan áldozhatunk a gasztronómiai örömöknek is.
Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be a séf kalauzolásával.
