Dárdai Pál;Hertha BSC;DFB Kupa;

2015-12-18 06:54:00

Dárdai Pál különleges karácsonyi ajándéka

Egy lépéssel közelebb került nagy álmához, a berlini labdarúgó kupadöntőhöz Dárdai Pál. A magyar szakvezető által irányított Hertha BSC ugyanis a DFB-kupában 2-0-s eredménnyel jutott túl a másodosztályú Nürnbergen. Ismét érvényesült Dárdai azon egyszerű, de hatékony alapelve, amely szerint aki jól felkészül, az elnyeri méltó jutalmát.

A magyar tréner– fogalmazzunk így – ideológiáját, a Der Spiegel „dárdaizmusnak” keresztelte el. Már ez is sokat elmond arról, milyen hírnevet szerzett magának Németország-szerte. A Bundesliga harmadik helyén álló Hertha csírájában elfojtotta a Nürnberg akcióit, uralta a meccset, hiszen 73 százalékban játékosainál volt a labda, így Vladimir Darida és John Brooks találatával simán nyert a sűrű bajorországi ködben, az első gólt ráadásul egészen parádés támadás előzte meg. „Libabőrös is lett tőle az ember” – jegyezte meg Dárdai.

A magyar szakvezetőnek azonban nemcsak a valóban csodálatos találat nyerte el a tetszését. „Igazi focit láthattunk! Gratulálok a csapatomnak. Nagyszerű kupameccs volt” – lelkendezett. Hozzátette, közeleg a karácsony, s e sikerrel próbáltak kedveskedni a szurkolóknak. A Bielefeld, és az FSV Frankfurt után a harmadik másodosztályú együttest takarította el az útból a Hertha. S a sor ezzel még nem ér véget. A negyeddöntőben a szintén Bundesliga 2-es Heidenheim lesz az ellenfele február 9-én vagy 10-én. Dárdai azonban nem becsüli le az alacsonyabb osztályú gárdát. „Minden ellenfelet nagyra tartok” – jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, köszöni az ajándékot Carsten Lichtleinnek. A német kézilabda-válogatott kapusa sorsolta össze a Herthát a Heidenheimmel.

DFB-kupa, nyolcaddöntők, szerdai eredmények

Nürnberg-Hertha BSC 0-2, VfB Stuttgart-Braunschweig 3-2 (hosszabbítás után), 1860 München-VfL Bochum 0-2, Augsburg-Borussia Dortmund 0-2.

A negyeddöntők párosítása: Stuttgart-Dortmund, Heidenheim-Hertha BSC, Bochum-Bayern, Leverkusen-Bremen

Fabian Lustenberger, a Hertha csapatkapitánya gondolatban már az elődöntőnél jár. „Nem is lehet vita erről: el kell végeznünk a munkánkat” – fejtette ki. A győzelem anyagi szempontból sem jött rosszul: az együttes markát a Berliner Zeitung szerint egymillió euró ütötte. Ebből 400 ezer eurót kapnak a játékosok. A magyar szakvezető már csak két lépésre van nagy álma megvalósulásától, attól, hogy a berlini együttes fináléba kerüljön. Ha összejönne a nagy cél, az valóságos csodával érne fel. A berliniek utóbbi évekbeli kupaszereplését ugyanis leghívebben a siralmas jelzővel illethetnénk.

Utoljára 2012 februárjában szerepeltek negyeddöntőben, illetve 12 és fél év után nyertek újra Nürnbergben. Miközben a bajnoki címet története során már kétszer is sikerült megszereznie, igaz, még 1930-ban és 1931-ben, játékosai a kupát egyszer sem emelhették a magasba. Háromszor kerültek fináléba, 1977-ben, 1979-ben, illetve 1993-ban. Ez utóbbi a német kupa történetének egyik legnagyobb meglepetése volt, mert nem a Hertha nagycsapata, hanem az amatőrök jutottak a fináléba. „A kupaálom még nem ért véget” – summázta a szerda este történéseit Michael Preetz, a berliniek klubmenedzsere. Egyre inkább úgy tűnik, Dárdaival akár valóra válhatnak a régi, több évtizedes álmok.

Guardiola biztosan távozik

A német Bild napilap a jelek alapján biztosra veszi Pep Guardiola távozását. A lap megemlíti, hogy vasárnap tartják a mindent eldöntő egyeztetést a klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge és Guardiola között. Ezt követően száll majd fel a fehér füst, ami inkább szürke lesz, mert a megegyezés lényege az lesz: a katalán tréner távozik. A Marca című spanyol lap is úgy értesült, hogy Guardiola nem kíván a bajor fővárosban maradni, s nem hosszabbítja meg 2016 nyarán lejáró szerződését. A spanyol újság szerint a döntés végleges, s sem a klub, sem a tréner nem járna jól azzal, ha még egy évig a Bayern kispadján ülne. Ezeket az értesüléseket erősítette meg a német hetilap, Sport Bild is, amely úgy tudja, hogy Guardiola már múlt héten közölte is ebbéli elhatározását Rummeniggével.

Mi állhat a katalán döntése hátterében? Elvégre mindent megkapott, amit a klubvezetéstől kért, időnként talán még többet is, hiszen nemcsak az átigazolás ügyeit irányíthatta saját kénye-kedve szerint, hanem a csapatot érintő mindennemű kérdésben is figyeltek igényeire. Emögött feltehetően az áll, hogy a Barcelona trénereként azt tapasztalta: három év elég egy klubnál. Nemrégiben napvilágot is látott egy elejtett, de sokat sejtető mondata, amely szerint hiba volt, hogy Barcelonában még egy negyedik évet is elvállalt. Münchenben is a kiégéstől tart. Olyan személyiség, akinek kellenek az új és új kihívások, ezért is mondott 2013-ban igent a Bayern hívó szavára.

Azt is tudja persze, ha jövő évben sem nyeri meg a Bajnokok Ligáját, akkor már személye sem lenne érinthetetlen, hiába végez a bajor klub rendre utcahosszal a Bundesliga élén, illetve győz a BL számos mérkőzésén elképesztő gólaránnyal. Ha ezúttal összejönne a BL-trófea, akkor viszont müncheni időszakából mind ő, mind pedig a szurkolók csak a szépre emlékeznének.

Miért éppen a Manchester Cityt választaná? – merül fel a másik kérdés. A válasz roppant egyszerű. Az angol klub sportigazgatója Txiki Begiristain, ügyvezetője Ferran Soriano, két jó barátja a barcelonai évekből. Neve már hónapokkal ezelőtt felmerült a manchesterieknél. S bizony a pénz is számít. Guardiola kétszámjegyű összeget keres Münchenben, de a dúsgazdag City a spanyol mester bérét akár meg is duplázhatja. Kikre hallgat legjobban Guardiola? A katalán számára mindenek felett áll a család. Első számú tanácsadója felesége, Cristina, de sokat nyom a latban, mit mond az édesanyja, illetve gyermekei, valamint testvére, Pere. Személyes tanácsadója az 54 éves Manel Estiarte, aki Münchenbe is elkísérte Guardiolát.

A spanyol média szerint már meg is van utódja: az egyelőre munkanélküli Carlo Ancelotti, akit az év közepén rúgott ki a Real Madridtól Florentino Pérez klubelnök, fittyet hányva arra, hogy előző évben megnyerte a Bajnokok Ligáját Ronaldóékkal.