Egyre nehezebb dilemma

Enyhén szólva is erős reakciókat indított el a közvéleményben az országgyűlés házelnökének - aki nem mellesleg a Fidesz választmányi elnöke is –, az a szövege, amely kijelölte a nők társadalmi szerepét és kívánatosnak tartott kötelességeit. Noha Kövér László semmi olyat nem mondott, ami ne volna ismerős mások - nevezetesen egy férfiak uralta társadalom magukat konzervatívnak tekintő retrográdjainak -, mindennapi kiszólásaiból. A jobboldali közírók és politikusok egyrészt éppen ezért utasítják vissza oly hevesen a kövéri eszmefuttatáson felindult kommentárokat; másrészt egyenesen azon szörnyülködnek, hogy a „liberálfasiszták” korlátoznák a védtelen Kövér László szólásszabadságát. Már miért is ne mondhatná azt, hogy „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”? Mi ez a hisztéria, ha Kövér László magyar állampolgár elmondja, mit szeretne? Végtére joga van óhajának hangot adni.

Persze tudjuk, hogy minden olyan vállalhatatlan kijelentés, ami a kormánypárt soraiból hangzik el, rendszerint csupán magánvélemény. Így hát a Fidesz ezúttal is nagyvonalúan eltekint attól, hogy Kövér nem szűk családi körben osztotta meg magvas gondolatait szeretteivel, hanem a Fidesz kongresszusának pulpitusáról az ország nyilvánosságával. A házelnök úr politikai nyilatkozatot tett, hiszen a „szeretnénk, ha …” - kezdetű mondatban a többes szám csak arra utalhatott, hogy a kormánypárt nevében beszél. Éppen ezért értelmetlen a Kövér László nevű magánember véleménynyilvánítási szabadságát félteni, mert azt senki sem fenyegeti – viszont mindenki joggal tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz egyik vezéralakja mintegy társadalmi normaként határozza meg, mi legyen a nők dolga ebben az országban.

Hogy a közvélemény meghatározó része indulatosan elutasítja ezt a „fentről jött” elvárást, arra viszonylag gyorsan rájött a kormányzat is. Novák Katalin, a család -, és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár nyilatkozatban sietett korrigálni a kövéri textust, márpedig ehhez aligha vehette volna a bátorságot főnökei hozzájárulása - vagy inkább utasítása – nélkül. Az államtitkár hangsúlyozni kívánta: „Mindenkinek legbelsőbb magánügye, vállal-e gyermeket” – és hozzátette, a kormánynak pedig támogatnia kell, hogy minél több gyerek születhessen. Kérdés tehát, egyáltalán mi a fenének papolt a női kötelességről Kövér László a Fidesz-kongresszuson? Hogy központi utasítást követett volna, az nem valószínű; még a kormánypárt elhivatott kommunikátorainak is tudniuk kell, hogy ezekkel a tizenkilencedik századi elmésségekkel ma aligha lehet politikai bázist építeni.

A házelnök azonban zabolázhatatlan, mint az elszabadult hajóágyú, és bármikor képes önjáró üzemmódba kapcsolni. Még múlt pénteken a Právo című cseh lapnak adott interjúban váratlanul közölte, hogy Csehországot és Szlovákiát nem kellett volna felvenni az Európai Unióba, mert nem helyezte hatályon kívül a háború után született Benes-dekrétumokat, amelyek alapján a magyarokat és németeket kollektíven bűnössé nyilvánították. A szóban forgó rendeletek ügyében azonban – noha jogszerűségüket nem ismerte el –, az unió még 2003-ban úgy határozott, hogy azok nem akadályozzák a tagfelvételt. Most tehát a cseh és a szlovák külügyminiszter, tiltakozásul a Kövér-interjú ellen, bekérette a magyar nagyköveteket, és tőlük tudakolták, vajon miért hangzottak el a magyar állam részéről „a jó kapcsolatokat sértő kijelentések”? Tudniillik, ők sem magánemberként tekintenek Kövér Lászlóra.

Nos, a magyar diplomaták azt az utasítást kapták itthonról, nyugtassák meg a cseheket és a szlovákokat afelől, hogy sem a kormány, sem a külügyminisztérium „nem vetette fel” a házelnök által elővezetett kérdést. Mire Lubomir Zaorálek cseh külügyminiszter ezt már elégedetten úgy interpretálta sajtótájékoztatóján, hogy „a magyar kormány elutasítja a parlament elnökének kijelentését”. És az ügy ezzel akár le is zárulhatott volna. Csakhogy Szíjjártó Péter minisztériuma nem sokkal később kiadott egy cáfolatot, mely szerint Pető Tibor prágai nagykövet nem mondta azt, hogy a kormány elutasította volna Kövér szavait.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz se kiköpni, se lenyelni nem tudja saját választmányának elnökét, aki ugyan épp a legrosszabbkor, az aktuális magyar külpolitikai törekvésekkel szemben, a Visegrádi Négyek mostanában javuló együttműködésének idején hajtott végre egy diplomáciai zavarórepülést, mégis, Orbán Viktor barátjának nemzetközi renoméját meg kell védeni. Ami persze reménytelen vállalkozás. A Fidesz még évekkel ezelőtt afféle politikai oszlopszentté avatta a mind zavarosabb Kövért – illetve hagyta, hogy azt csináljon saját magából -, mert sokszor felhasználhatta a radikális, ultrakonzervatív híveknek tetsző szövegek előadására. Bár folytonosan mentegetni-magyarázni kellett, hogy nem azt, nem úgy, és nem is abban az értelemben gondolta, amit mondott, de ezek a verbális botrányok is „jótékonyan” segítettek megosztani a társadalmat.

Ám most, amikor a kormánypárt - éppen a Jobbik rovására - oly nagymértékben megnövelte támogatottságát, vajon érdemes-e vállalnia azt a további kockázatot, hogy Kövér miatt veszíthet az úgynevezett középről? Érdemes-e eltűrnie, hogy magára, és közvetve a pártjára haragítja az egyenjogúságra vágyó nőket, s ha épp arra támad kedve, kínos helyzeteket teremt a külkapcsolatokban?

A rezsim egyre nehezebb dilemmája lesz, miként kezelje Kövért.