Spanyolország;parlamenti választások;Rajoy;Podemos;

2015-12-19 06:31:00

Átalakul a politikai színkép Madridban

Nagy változásokat hozhatnak a vasárnapi parlamenti választások Spanyolországban. A kormányzó konzervatívok ugyan az élen állnak, de várhatóan elveszítik abszolút többségüket, Mariano Rajoy kormányfőnek így vélhetőleg koalíciós partnert kell találnia. Az biztos, hogy átalakul a politikai színkép, az évtizedek óta egymást váltó két hagyományos erő, a Néppárt (PP) és az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) mögé felsorakozott két új tömörülés, a radikális baloldali Podemos, illetve az országosan befolyásos tényezővé vált katalán középjobb párt, a Ciudadanos. Az előrejelzések szerint szoros lesz a holnapi verseny.

A kormányfő és fő kihívói

FOTÓ: Getty Images

FOTÓ: Getty Images

Mariano Rajoy

60 évével a legidősebb a kormányfőjelöltek közül. Galíciában született, jogot végzett a Santiago de Compostela-i Egyetemen, 1981-ben a jobboldali Népi Szövetség (AP) soraiban kezdett politizálni, 1989-től a Néppártban (PP) folytatta. 1986-ban került be először a madridi parlamentbe. A Néppárt 1996-os győzelmét követően a PP helyettes vezetője lett, több miniszteri posztot töltött be José María Aznar kormányaiban. 2002-től a PP szóvivője. Aznar visszavonulása után, 2003-ban választották a Néppárt élére. Vezetésével a PP kétszer elbukta a választást, harmadszorra abszolút többséget szerzett. 2011. december 21-én lett miniszterelnök. Pártja több korrupciós ügyben is érintett. Rendszerető, módszeres adminisztrátor, kevéssé színes egyéniség.

FOTÓ: Getty Images

FOTÓ: Getty Images

Pedro Sánchez

Februárban lesz 44 éves. Közgazdaságtant tanult a madridi Complutense Egyetemen, mesterfokozatot szerzett a Brüsszeli Szabadegyetemen, majd a Navarrai Egyetemen, a Camilo José Cela Egyetemen doktorált. 1993-ban lépett be a szocialista pártba, kezdettől a legendás főtitkár, Felipe González majdani utódát látták benne. „Szépfiú”-nak becézik, kosarazott, kompetitív, de nem igazán karizmatikus. Dolgozott a madridi városvezetésben, 2009-ben került be a parlamentbe. Zapatero lemondása után a veterán Alfredo Pérez Rubalcaba vállalta a párt vezetését, sürgető volt a generációváltás. Bár nem volt tagja a PSOE vezetésének, mégis jelölték főtitkárnak, 2014 júliusában a voksok 49 százalékával nyert. Általános választáson először vezeti a szocialista pártot.

 

FOTÓ: Getty Images

FOTÓ: Getty Images

Pablo Iglesias

A 37 éves, az ingujjas, haját lófarokban hordó politikus a fiatalok bálványa. Madridban született, jogi, majd politológusi diplomát szerzett a madridi Complutense Egyetemen. Erasmus-ösztöndíjjal tanult Bolognában, Cambridge-ben latin-amerikai tanulmányokat folytatott, 2008-ban doktorált. 2010-ben és 2011-ben a III. Károly Egyetemen két mesterfokozatot szerzett. Politológiát és szociológiát tanít korábbi alma materében. 2010-től indította el népszerű tévéprogramját La Tuerka címmel, politológusként rendszeresen szerepel vitaműsorokban. Ifjúkommunistaként kezdte politikai pályáját, részt vett a globalizációellenes mozgalmakban, a madridi felháborodottak mozgalmából nőtt ki az általa alapított Podemos párt. 2014-ben öt képviselői helyet szereztek az EP-választásokon.

FOTÓ: Getty Images

FOTÓ: Getty Images

Albert Rivera

Barcelonában született, a Ramon Llull magánegyetemen jogot végzett, aktívan sportolt, előbb úszott, majd nyolc évig vízilabdázott. Erasmus programmal Helsinkiben is tanult, s Washingtonban, a Georgetown Egyetemen elvégzett egy politikai marketing kurzust. A Néppártban kezdett politizálni, majd társaival megalakították a Ciudadanos pártot. A középjobb tömörülésnek kezdettől Rivera lett a vezetője, azóta kétszer is újraválasztották. A 2006-os katalán választáson kormányfőnek jelölték, pártja poszterén meztelenül pózolt. Három mandátumot szereztek. A 2012-es voksoláson megháromszorozták képviselőik számát, pedig akkor már felöltözve szerepelt a plakáton, idén szeptemberben 18 százalékot értek el. Rivera abban bízik, hogy vasárnap akár az élen is végezhetnek.