Deutsch Tamás;drogfogyasztás;

2015-12-21 14:41:00

Deutsch elbukta a drogpert

"A bíróság bizonyítva látta, hogy Deutsch Tamás drogozott" - írta Facebook-oldalán Juhász Péter, a Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletét kommentálva. Az Együtt alelnökének, belvárosi képviselőnek egyik tanúja egy rendőr volt. 

"1998-tól dolgoztam a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályán, mint nyomozó. 1998 nyarának végén érkezett információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer-terjesztés és -fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó... egységünk megjelent (a helyen), igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le... Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen. A mentelmi jogra való tekintettel vizsgálatot nem végezhettünk rajta, nem igazoltathattuk, de munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki hasonló tüneteket produkált, és később bebizonyosodott róluk, hogy kábítószert fogyasztottak. Kokaint és heroint abban a helységben is találtunk, amelyben Deutsch Tamást tartózkodott. Kivittük az épületből, vele szemben intézkedni nem volt lehetőségünk, hiszen országgyűlési képviselő révén mentelmi joga volt. Sokan voltak a környéken... Deutsch fejét letakarva gondoskodtunk az elszállításáról. Pár hónappal (később) információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer-terjesztés és -fogyasztás zajlik... a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő" - idézi a vallomást Juhász.

Az Együtt politikusa egy másik tanútól is idéz: "1995 nyarán az Extacy 2000 night club üzletvezetőjeként dolgoztam, ahol törzsvendég volt Deutsch Tamás. Ezen a helyen rendszeresen fogyasztott velem együtt kokaint, mivel az üzlet akkori tulajdonosa közvetlen beszerző volt az abban az időben Spanyolországból beszállított kokainnak. Ez a kokain kb. 60%-os volt, ezért kizárólag prominens emberek voltak képesek megfizetni. Ez a tisztaságú kokain utcai forgalomban nagyon ritka, ezért jártak oda ezek az emberek. Deutsch Tamást 1986 óta ismertem személyesen is, 1995-ben tisztában voltam vele, hogy ő parlamenti képviselő... 1995 június, július, augusztusában tőlem vásárolt kokaint, összesen 50-60 grammot" .

Szabó Csilla bírónő úgy ítélte meg: összességében megállapítható, hogy Juhász jóhiszeműen járt el, a kormánypárti politikus jó hírneve nem sérült, a zavartalan magánélethez fűződő joga pedig azért nem, mert közszereplőként maga kezdett el beszélni a droghoz való viszonyáról - írta az Index az indoklást idézve. Juhász ugyanakkor 100 ezer forintos büntetést kapott, mert visszaélt Deutsch képmásával. ( Juhász a fotóhoz azt írta, úgy tűnik, hogy a felvételen is kábítószer befolyása alatt állhatott a fideszes politikus) Deutsch az ítélethirdetés után azt mondta: örömmel vették, hogy a bíróság megállapította Juhász jogsértését a fénykép ügyében, egyebekben fellebbezni fog, mert fenntartja, hogy soha nem fogyasztott drogot.