Magyar Telekom;férfi kézilabda;MVM-Veszprém;Simicska Lajos;Fonyó Károly;

2015-12-23 06:53:00

Bajban a Veszprém?

A magyar férfi kézilabda kirakatcsapata, az MVM Veszprém vezetőségében több változás ment végbe az elmúlt időszakban. A milliárdos nagyvállalkozó Simicska Lajost sok szál kötötte ugyan a klubhoz, de úgy fest, hogy jövőben már nem játszik szerepet az együttesnél. Értesüléseink szerint már nem is tartanak fenn VIP-páholyt Simicska Lajos számára, ugyanakkor két évre vásárolt magának egy másikat.

Lapunk információi szerint Fonyó Károly, aki november végén mondott le az veszprémi klub elnöki posztjáról, folyamatos nyomás alatt volt kénytelen ellátni munkáját. Mint azt már keddi számunkban megírtuk, bár a klub igyekszik fenntartani a politikamentesség látszatát, valójában minden eddiginél erősebb a Fidesz befolyása. Erről árulkodnak a múlt szombati rendkívüli közgyűlésen történt tisztújítások is, amikor Fonyó helyére Szabó János, a Magyar Telekom pénzügyi vezérigazgató-helyettese került. Bekerült az elnökségbe például Csermely Péter is, az egyértelműen kormánypárti Magyar Idők című napilap főszerkesztője, de ott található a rejtélyes lobbista, a Fidesz korábbi pártigazgatója, államtitkára Várhegyi Attila.

A bakonyi együttest az előző szezonban még főszponzorként támogatta az MKB Bank, de júliusban bejelentette a cég, hogy a jövőben csak a veszprémi utánpótlás mellett áll ki. Bár az előző Bajnokok Ligája-szezonban döntős csapat még számíthat a Magyar Villamos Művekre és a Magyar Telekomra, információink szerint anyagi problémák fenyegethetik a klubot: a Veszprém Aréna bővítését állítólag visszavonta az állam, és nincsen napirenden a projekt véghezvitele. Értesüléseink szerint a csapat baljós jövőképében szerepet játszhat a Mol-Pick Szeged tulajdonosával, a Csányi Sándorral való rivalizálás is.