Kulcsár sem tudta megmondani, miért éppen orosz sajtótörténetet kellett tanítani, de ő akkor, 1955-ben jött haza a Szovjetunióból, fő munkahelye a Szabad Nép volt, és csak mellékesen tanított bennünket. Mondhatni született újságíró Kulcsár István, aki ha nem is az óvodában, de már az általános iskolában lapot szerkesztett Szivárvány címmel és az első oldalán természetesen saját, Alföld című versét közölte. Azóta – ahogy a szakmában az ilyesmit nevezik – grafománként -, mindenhová írt, de legfőként beszélt nyilvánosan, hiszen több évtizeden át a Rádió tudósítója volt, egyebek között kétszer Moszkvában, egyszer Amerikában.
Most megjelent Kartársak és kortársak című (az Atlantic Pressnél megjelent) kötetében ír amerikai élményeiről is, de hogy ne ismételje, amit a Legország címmel már megjelentetett, első sorban a tengeren túl megismert magyarokról számol be. Közöttük két kiváló, azóta hazatért Györgyről: Ferdinandyról és Faludyról. Ebben – az immár tizenegyedik – kötetében legalább száz, jórészt ismert kollégáról ír, (például arról, hogy az egyetem után Spiró György is náluk kezdte a Rádióban), és legalább ugyanennyi ismert, vagy csak nálunk ismert, politikusról, közéleti személyiségről.
Történetei nem poénosak, a szó hagyományos értelmében, de mindig tartogatnak valami meglepetést. És mindig nagyon szórakoztatóak. Vélhetően abszolút pontosak is. Kulcsárnak ugyanis egy időben rovata volt a Magyar Sajtóban, ahol kipécézte kollégáink tévedéseit, félreértéseit, hibáit. Gondolom ilyen szempontból is alaposan átnézte saját könyvét.
