Ibizától Berlinig

A politika iránt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutató emberként minden este figyelemmel kísérem a különböző tévécsatornák beszélgető műsorait. Kitűnő szerkesztők irányítása mellett a meghívottak gondolat-gazdagságukkal, tájékozottságukkal tűnnek ki: az eltérő vélemények csak érdekesebbé teszik a műsorokat.

Némiképp meglepő, hogy a baloldali tévécsatornák milyen előszeretettel foglalkoznak Habony Árpáddal, életkörülményeivel és kapcsolatával a miniszterelnökkel. A közelmúltban valakinek sikerült lencsevégre kapnia egy ibizai mulatóban, ami természetesen kiváltotta a média érdeklődését, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, ha egy jeles hazánkfia nem Budapesten, hanem egy ibizai mulatóban tölti az estéjét. Valóban sokakat izgat: miből él ez a titokzatos ember, és hogyan dotálta - dotálja - a miniszterelnök a tanácsadói szerepkört időnként betöltő munkatársát? A kormány szerint egy fillért sem kap, más szavakkal: mindent önként, társadalmi munkában végez.

Ez nézetem szerint teljesen elfogadhatatlan. Hiszen ha egy "nevenincs" főosztályvezető hazai viszonylatban kiemelt díjazásban részesül, akkor miért tagadnák ezt meg ettől a - feltehetően gondolatokban, javaslatokban gazdag - kiválóságtól? Amikor vezető politikusok megtakarított fizetésükből vagy váratlan örökségből(!) csodálatos házakat építenek föl, senki sem szólhatna egy szót sem, ha a kormányfő tanácsadója kiemelt díjazásban részesülne.

Tartok attól, hogy a Habony- ügy tisztázatlansága, ködösítése csak arra jó, hogy elvonja a média figyelmét ennél sokkal fontosabb témákról. Érdekességként megemlítem, hogy amikor 1998 előtt tagja voltam az Orbán Viktor által létrehozott ”Vének tanácsának”, amit valamiféle tanácsadó testületnek neveztek, a Gundel étterem pincéjében sok esetben éjfélig tartó tanácskozás után a pesti szállás és az utazás költségeit mindig saját zsebből fedeztem. Na de hol van már ez az időszak? Egyébként biztosan csak az irigység beszél belőlem, hogy nem utazhattam hivatalos kiküldetésben egy ibizai bárba.

Talán ez a "rendkívül izgalmas" téma is hozzájárul ahhoz, hogy a baloldali csatornák, médiájukkal együtt, gyakorlatilag elsiklottak a kormányfőhöz már csaknem húsz esztendeje kötődő, egyszerre négy vagy öt történelmi intézet főigazgatójának tanulmánya mellett (2015, latoszogblog), aki olyan hangnemben marasztalja el a demokratikus Németországot - sajtójával, politikusaival együtt -, olyan jelzőkkel illeti őket, élükön Merkel kancellárral, ami egy legszorosabb szövetségesünkkel szemben enyhén szólva megdöbbentő. A közelmúltban - a kormányfőhöz fűződő elkötelezettsége jeleként -, olyan dicshimnuszokkal teli tanulmányt írt a miniszterelnökről (Heti Válasz, 2015, február 12) amilyenre a személyi kultusz „legszebb” éveiben is ritkán találunk példát.

A reagálás elmaradása esetén német barátaink joggal hiszik azt, hogy a tanulmányban leírtakkal lényegében egyet ért a magyar közvélemény, köztük a balliberális értelmiség is. Fennáll az a veszély, hogy kiváló jobboldali történészünket mások is követik, ami katasztrofális lenne a német-magyar kapcsolatokra nézve. Mert lehet, hogy igaza van a kormányfőnek, hogy a nyugati gazdag országok – en block - hanyatló ágon vannak, (már azért is, mert szinte folyamatosan bírálják demokráciánk „vadhajtásait”), csak a Teremtő mentsen meg bennünket végletes elgyengülésüktől!

Természetesen – ellentétben a mi kormánypolitikusainkkal – Merkel kancellár sem tévedhetetlen. Egyelőre azonban a CDU nem kívánja megbuktatni a kancellár asszonyt: ha hinni lehet a sajtónak, pártja kongresszusán elmondott beszédét kilenc (!) perces ováció, taps követte. Nem beszélve arról, hogy a Time magazin és Financial Times az év emberének választotta.

Na de mi, igazán tájékozottak, jól tudjuk: mindez a nyugati balliberális körök (Soros György (?)) akciójának köszönhető. Egyébként, ha a történészünk által felsorolt, Merkel asszonyt hihetetlenül elmarasztaló jelzők legalább egy része igaz lenne, a feltehetően értelmes emberekből álló CDU aligha választotta volna meg a párt elnökének sem most, sem 10 évvel ezelőtt.

Megemlítem, Merkel kancellár is szereti a labdarúgást, de sem a kancellárrá történt első megválasztása után megtartott(!) bérelt lakása környékén, sem nyaralójuk közelében nem épített még egy kis stadiont sem, hogy az ablakból nézhesse a fiatalok futkosását.

Minő lemaradás!