RTL;TV2;Andy Vajna;Dirk Gerkens;

2015-12-23 19:36:00

Gerkens barátja otthagyja az RTL-t

Lekerülnek az RTL Klub képernyőjéről az IKO Production Kft. által gyártott műsorok, emellett a csatorna több műsorvezetőnek is megköszönte a munkáját – írta a Blikk. Megszűnik a Reflektor, a 8.08 Minden reggel és az Ízes élet is. Erre reagálva az RTL közölte: a műsoroknak határozott idejű szerződésük volt, amely az év végén lejár; a műsorvezetők pedig nem a csatornával, hanem az IKO-val álltak szerződésben.

Első ránézésre a történet egyszerű struktúraváltásnak tűnhet, ám az IKO tulajdonosa az a Rákosi Tamás, aki jó viszonyt ápol a korábbi RTL-vezérigazgatóval, a tavasszal elbocsájtott Dirk Gerkensszel, akit viszont Andy Vajna a TV2 élére szán. Rákosi cége már házon belül van a kereskedelmi adónál: a 444 tudta meg ugyanis, hogy december elejétől az IKO gyártotta a TV2 Édes Élet című műsorát. A csatorna nem újította meg a produkciót addig szállító Paprika Latino Kft. szerződését, indoklásuk szerint azért, mert „a vezetés átgondolta a produkciós megállapodásokat”.

A portál szerint hasonló sors várhat a többi külsős műsorgyártóra is, kivéve a Hajdu Péter, és az általa vezetett Frizbi Entertainmentet. A TV2-nél egyelőre nem mutatták be Gerkenst, azonban a korábbi tulajdonos-vezérigazgatók, Yvonne Dederick és Simon Zsolt már elbúcsúzott a munkatársaktól. Vajna azonban még nem került házon belülre – pedig többek közt az állami Eximbanktól és MKB-tól is kölcsönt vett fel -, mivel Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly is igényt tart a csatornára egy korábbi opciós szerződésre hivatkozva. A jogvita hónapokig is elhúzódhat.

Többmilliós információk
Az RTL Híradó azt kérdezte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától (BKIK), mire költik a kamarai hozzájárulást. A BKIK 3-5 millió forintot kért a tájékoztatásért, arra hivatkozva, hogy a kérés teljesítéséhez 2-3 munkatárs két hónapos munkája szükséges, ez pedig éppen ennyibe kerül. A testület ezt nyár óta jogszerűen megteheti, ugyanis a Parlament úgy változtatta meg az információszabadságról szóló törvényeket, hogy a közfeladatot ellátó szerv előzetes költségtérítést állapíthat meg az igénylések teljesítéséért.

Rákosi Tamás, a Rako óvszer gyártójaként elhíresült vállalkozó a kezdetektől nagy befolyással bírt az RTL-ben. Vagyonát az idén 84 milliárd forintra becsülték. A vállalkozó 2004-ben előbb kivásárolta a Raiffaisent az RTL-ből, majd közös holdingot hozott létre a társaságban a tulajdonos Matávval. Időközben cége, az IKO a csatorna első számú műsorbeszállítója lett. Formálisan sosem volt az igazgatótanács tagja, ám üzleti kérdésekben ő segítette Gerkenst. Végül 2011-ben adott túl 31 százalékos tulajdonrészén, a német anyacég mintegy 160 millió euróért vásárolta ki a csatornát üzemeltető M-RTL Zrt.-ből. 2010-ben még úgy tűnt, hogy egy Nyerges Zsolthoz és Stumpf István mostani alkotmánybíróhoz köthető társaság veszi meg Rákosi részesedését - Nyerges az igazgatótanácsba is bekerült -, ám ez az üzlet végül nem jött létre.

Mindenkit feljelent az MKB
Egyre gyakrabban jelennek meg a médiában banktitkot sértő írások, amelyek sértik a hírbe hozott ügyfelek üzleti érdekeit is – írta az MKB egy nappal az után, hogy kiderült, a bank segíthet Andy Vajnának a TV2 megvételében. A pénzintézet azt ígérte, a jövőben minden ilyen esetben azonnal feljelentést tesz, és erre fogja buzdítani a Magyar Bankszövetségen keresztül az összes magyarországi pénzügyi szolgáltatót.