Fizetésemelést? Fizetést!

Október végén a költségvetési szervezetek tartozásállománya 82 milliárd forint volt. Ennyit kénytelenek a szerződésben vállalt kötelezettségüknek megfelelően teljesítő, és ennek alapján számlát kibocsátó szállítók – gyártók, termelők, szolgáltatók – hitelezni az államnak. Eközben a vállalkozásoknak tartozó kormány az utóbbiak állam felé fennálló tartozását akkor is behajtja, ha éppen az állam tartozásai miatt nem képesek adófizetési kötelezettségüknek eleget tenni. Az állami intézmények legnagyobbika, a közoktatási területet összefogó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) november végén 11 milliárd forintos adósságot görgetett maga előtt. Ebben azonban még nem szerepel a pedagógusoknak járó elmaradt munkabér vagy költségtérítés, hiszen ők nem adnak számlát. Feltehetően a közalkalmazottaknak legalább annyival tartoznak a költségvetési szervek, mint a szállítóknak, azaz a vállalkozásoknak. Mára kialakult az a helyzet, mely szerint az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a többi állami alkalmazott harmada, mintegy negyedmillió dolgozó arra kényszerül, hogy hitelezze a saját munkáltatóját, miközben maga is nehezen él. De ennél is van rosszabb. Az utóbbi két évben terjed az a gyakorlat, hogy elbocsátanak az iskolákból, a vízügyi igazgatóságokról, a katasztrófavédelmi igazgatóságokról. a könyvtárakból közalkalmazottakat, és helyettük éhbérért közmunkásokat foglalkoztatnak, nem ritkán ugyanazokat, akiket előtte elküldtek. Így sok pénzt megtakarít a kormány, több jut az állami bürokráciára, a kommunikációra, a vezetők javadalmazására.

A közszolgáltatásban dolgozók átlagkeresete a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta köztudottan alacsonyabb volt a versenyszféráénál, és a különbség az eltelt időszakban növekedett.

Az MSZP fizetésemelést követel a teljes közszférában, minden közalkalmazottnak és köztisztviselőnek, az orvosoknak, a pedagógusoknak, az ápolónőknek, a szociális munkásoknak, a bölcsődei dolgozóknak. Emelkedjenek a fizetések legalább 50 százalékkal, és teljesüljön az a feltétel, hogy minden közalkalmazott havonta legalább 150 ezer forintot vigyen haza. A diplomások minimum nettó 175 ezer forintot, az egyetemi végzettséggel rendelkezők pedig legalább 200 ezer forintot keressenek.

Sokan nem látják a követelés realitását, míg a kormány kétségbe vonja annak indokoltságát is. A fizetésemelés megvalósításának alapja lehet annak a hatalmas pénzösszegnek a visszaadása a közszolgáltatások kasszájába, amit a jelenlegi kormány kivett onnan. Mint tudjuk, a költségvetés értékválasztás is egyben: a jelenlegi kormány minden negyedik forintot kivette az egészségügyből, az oktatásból és a szociális szférából, és máshova csoportosította át. Ezért került az ellehetetlenülés szélére az egészségügyi, ezen belül a kórházi ellátás, ezért zuhan az oktatás színvonala, és ezért nem jutnak megfelelő segítséghez a rászorulók, az idős, gondozásra váró személyek, a gyermekes családok, ezért nő rohamosan a szegénység, sőt – Európában egyedülálló módon – a gyermekéhezés. Ha a kormány kevesebbet költ saját magára, akkor több jut a köznek. Egy államtitkár juttatásaiból és udvartartására fordított közpénzből működtetni lehet egy falusi orvosi rendelőt. Ma több száz államtitkári besorolású állami vezető van a kormányban, és több száz faluban nincs orvos. Ma több közpénzt költ a kormány sporttámogatásra, mint az egész magyar felsőoktatásra. A példák hosszan sorolhatók.

A közalkalmazottak fizetésének vásárlóértéke ma kevesebb, mint öt évvel ezelőtt volt. Néhány foglalkozási csoportban emelték ugyan a fizetést, de az csak a 2011 és 2013 közötti értékvesztés egy részét pótolta. A pedagógusok jelentős részének a fizetése például valóban emelkedett az utóbbi két évben, de reálértékben így sem éri el az öt évvel ezelőttit. A tanárok más része pedig nem kap többet, mint két éve, mert a juttatásai csökkentek. Minden harmadik közalkalmazottnak, összesen negyedmillió dolgozónak még nominálértékben is csökkent a tényleges fizetése, mert nem kapja a korábbi juttatásait, az utazási bérletet, az étkezési hozzájárulást, miközben a törvényes fizetése egyáltalán nem emelkedett. Az elmúlt öt évben 15 százalék felett volt ugyanakkor az infláció.

Az utóbbi két hónap új fényben erősít fel egy ennél is súlyosabb problémát. Az állam a közalkalmazottak százezreinek nem képes időben kifizetni még a törvényesen járó – a többség számára igen szerény – fizetést sem. Több probléma is egyszerre tette világossá, hogy a kormányzati működés nem képes garantálni a közszolgáltatások minimálisan elvárható színvonalát sem. A Magyar Államkincstár ma nem képes időben, az elvárható pontossággal számfejteni a fizetéseket. A történet maga is tanulságos. A kincstár már hosszabb ideje új informatika rendszert kíván bevezetni az illetményszámfejtésben. Jelentősen nehezíti a feladat megoldását, hogy az informatikai rendszert szállító cég kijelölésénél a szakmai szempontok helyett egészen más feltételek a meghatározóak. A kincstár szakmai gárdája is zilált helyzetben van; 2010 óta az ötödik elnök irányítja az intézményt, és a vezető gárda és a szakapparátus fluktuációja is olyan mértékű, amely szinte lehetetlenné teszi a normális munkát. Az új informatikai rendszert már ez év elején akarták bevezetni, de akkor látványosan megbukott. Ezért csak november elején kezdték alkalmazni, sikeres tesztek nélkül, mintegy a közalkalmazottakon kísérletezve. A várható kudarc nem maradt el. A kincstár próbál hárítani, a vezetők nem vállalják a felelősséget. Múltheti nyilatkozatukban azt sugallták, nem rajtuk múlt, hogy tömegesen késve kaptak illetményt a közalkalmazottak, ők december 2-án átadták a bérjegyzéket az intézményeknek. A csúsztatás ott van, hogy korábban már az előző hónap 27-én átadták ezeket a jegyzékeket, így az esetleges hibák javítására még volt idő. Most pedig rengeteg hibával terhelt bérjegyzéket kaptak az intézmények. A kincstár nyilatkozata elfelejtette említeni, hogy a bérjegyzékkel együtt átadott utalási listák sok helyen nem egyeztek a bérjegyzékkel (az utalási lista bankonként tartalmazza a dolgozóknak utalandó összeget?.

A bérjegyzékek jelentős részében hibásak voltak a változó bérelemek, márpedig például az egészségügyben a fizetés harmada ezekből áll, így tízezrek lényegesen kevesebb fizetést kaptak a nekik járónál. Idő hiányában a javításra nem volt esély. Az oktatásban is hasonló volt a helyzet, amit súlyosbított a mérhetetlen kormányzati centralizáció következménye. Az ország szinte minden pedagógusának a KLIK a munkáltatója, tehát a bérjegyzéket nem az iskolák, hanem a munkáltató kapja; ott helyismeret hiányában esély sincs a hibáknak még a felismerésére sem. Összességében 200 ezer közalkalmazott késve vagy hibásan kapta meg a fizetését, éppen karácsony előtt. A kormány cinizmusára jellemző, hogy az így megrövidített ápolónő vagy tanár, karbantartó vagy könyvtáros csak januárban kapja meg a neki járó fizetést, mert a Kincstár csak a következő havi számfejtésnél javítja ki a hibát. Ugyanakkor voltak, akiknek a fejetlenségben tévedésből többet utaltak, mint ami járt volna. Nos, ezek a dolgozók, például rendőrök felszólítást kaptak, hogy 8 napon belül utalják vissza a többletpénzt.

Az elmaradt fizetések mértéke most kétségtelenül a számfejtési rendszer hibáira, valamint arra vezethető vissza, hogy az államigazgatás képtelen kezelni a váratlan helyzeteket, illetve a kormányzat ezekkel nem törődik. Ugyanakkor a mélyben ennél is nagyobb gondok feszítik a közszférát. A közszolgálati alkalmazottak alapfizetését egyelőre havonta kifizetik, de a szerződéses dolgozókat már csak nagy késéssel képesek kifizetni, és a keresetek harmadát elérő bérelemekhez is mind több helyen egyre nagyobb késéssel jutnak hozzá az állandó dolgozók is. Ennek az az oka, hogy az egészségügyi, oktatási, szociális és más állami intézmények súlyosan alulfinanszírozottak, aminek következményeként a dolgozók kényszerűen hiteleznek a munkáltatójuknak, vagyis az államnak. A szerződéssel dolgozó pedagógusok közül vannak, akik még a szeptemberi fizetésüket sem kapták meg, az októberivel nagyon sok tanárnak adós az állam, míg a novemberi fizetést még szinte egyetlen szerződéses vagy óraadó tanár sem kapta meg. Több tízezren vannak. Az egészségügyi dolgozók tízezreinek tartozik az állam több hónapra járó túlóra- vagy műszakpótlékkal, sokaknak 50-100 ezer forinttal.

December végén egyet tehet a kormány: minden elmaradt fizetést kifizet a dolgozóknak, és a teljes közszférában átutalják a decemberi bért a két ünnep között. Ezt joggal várják el a kórházakban, az iskolákban, az óvodákban, a könyvtárakban, a múzeumokban és minden más költségvetési intézményben dolgozók.

Szerző

A csoda elmaradt

Azt mondta valamelyik nap az unokám, nem érti, miért nem lehet belelátni az emberek gondolataiba? Ha nem is pontosan erre, de valami hasonlóra jutottam magam is, amikor hallgatva egyik-másik politikusunkat, legszívesebben azt kívántam volna: valami karácsonyi csoda folytán hirtelen azok a szavak jöjjenek ki a száján, amire gondol, és ne azok, amiket betanult.

Ha ez megtörtént volna, akkor Rétvári politikai biznisz-keresztény államtitkár sem arról beszél a minap, hogy büszke lehet ez a kormányzat az elért eredményeire, hiszen sokkal kevesebben nyomorognak ebben az országban, mint korábban. Ha elsétált volna valamelyik budapesti ételosztás színhelyére, maga is láthatta volna, még soha ennyi ember nem várta fagyoskodva, ha kellett órákig sorban állva, azt az egy tál meleg levest, ami a jótékonyság kondérjából jutott neki. Akkor inkább önkritikát gyakorol, megesik „keresztényi” szíve az „út szélén hagyott” szegények panaszain. De a csoda elmaradt, karácsony küszöbén is hazugság hagyta el a száját.

Erdő Péter bíborost is megleckéztethette volna egy ilyen krisztusi csoda. Az éjféli misén – némi késői reakcióként - arra kérte a híveket, hogy gondoljanak karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak. Ám, ha a valóság szavai tolulnak az érsek ajkára, ránéz a templom első sorainak egyikében bólogató Rogán miniszterre és szemrehányással illeti őt, egész kormányával együtt. Egytől egyig megdorgálja a parlamentben bólogató, csak politikai érdekből keresztényeket, élükön az ájtatos Harrachot és Semjént, amiért szívtelenül elnézték, hogy családok ezrei, gyerekek százai étlen-szomjan, ázva-fázva, borzalmas körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. Onnan, a karácsonyi szószékről fedhette volna meg őket, miként a pápa is tette Rómában a rideg-szívűség bűnébe esett politikusokkal. Mea culpa, mea maxima culpa! - mondhatta volna, amiért sokáig hallgatott ő maga is. És megfeddhette volna püspökei többségét is ugyanezért.

De a csoda elmaradt.

Szerző
Somfai Péter

Orbán betilthatja a háborúkat

„Állítsuk meg mi magyarok a fegyvergyárosok, a pénzvilág tébolyult urainak ámokfutását” - áll a Honfoglalás 2000 Egyesület közleményében.

Ez a kormánypárti gittegylet tavaly például azt követelte, hogy „a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetésben részesítse Orbán Viktort, a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerése” okán.

De ők – akik szintén sosem szíttak vigyorgófüvet, meg „drága porcukrot” - „a széles körben felmerült igény alapján” javasolták azt is, hogy a „M. Tud. Akadémia V. Putyint terjessze fel Nobel-békedíjra”. Mert ő „minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a Földön kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez.”

Mára Orbán fölébe nőhetett Vologyának, mert e bizottmány szerint „a kövér, szivarozó amerikai és orosz fegyvergyárosok” ontják a gyilkos eszközöket, emberek milliói halnak meg”.

A Honfoglalás ezért felkéri Ádert és Orbánt, kezdeményezzék, hogy a háborút mint olyat az ENSZ helyezze törvényen kívül. „Legyünk mi, magyarok e tekintetben is elsők - Európát már megvédtük a migránsáradattól, s ma mindenki bennünket követ - védjük meg a Világot a háborúk borzalmaitól!”

Hát, jó, tiltsa be Orbán a háborúkat. A nálunk szivarozó nagytőkésekről úgyis csak ezután eshet szó. Csak az a baj, hogy én speciel nem érek rá…

Szerző
Veress Jenő