útdíjhasználat;útdíj;

2015-12-29 06:24:00

Útdíj - Bővül a fizetős utak köre jövőre

2015-ben először az útdíjrendszer reformjával, vagyis a megyei matricák bevezetésével találkozhattak az útra kelők. A számok azt mutatják, hogy a kormánynak bejött az új matrica, sokan azonban nem jártak vele túl jól.

Az idei év nagy kormányzati "húzása" az útdíj rendszer megreformálása volt. A megyei matricát idén január 1-jén vezette be a kormány a szokásos hirtelen módján. Sajátos magyarázatát adták, miért is bolydították fel az autóstársadalmat: akik eddig egy megyén belül használták az autópályát, az éves 42 980 forintos összeg helyett csak egy új típusú ötezer forintos jegyet kell megváltaniuk, ezáltal csökken a családok terhe. Az év végi számok azt mutatják, hogy a nemes cél jócskán hozott a költségvetés konyhájára. Amellett, hogy több út, köztük az M0-s egyes szakaszai is fizetőssé váltak, a megyei matrica vásárlására kényszerített autósok jó 10 milliárd forinttal többet fizettek az úthasználat után mint tavaly.

2015 előtt az e-matrica vásárlás nagyjából úgy festett, hogy aki sokat használta az autópályákat és hajlandó volt 43 ezer forintot kiadni rá, az megvette az éves jogosultságot, a többiek pedig választhattak a rövidebb havi vagy heti matrica között. Aki pedig egyikre sem áldozott, az közlekedhetett a főutakon.

Az új - megyei - jegykategória bevezetése óta visszaestek a havi matricák eladásai, ám az éves matricák értékesítései meglepő módon növekedtek. A hazai díjköteles úthálózaton autózók ebben az évben közel 28 százalékkal több országos éves jogosultságot vásároltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ugyanakkor a havi matricából 22 százalékkal kevesebb fogyott, míg az alkalmi úthasználathoz és a tranzitforgalom számára leginkább megfelelő heti-10 napos matricából közel ugyanannyit értékesítettek mint 2014 azonos időszakában – mondta lapunknak Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) szóvivője. Hozzátette: a vásárlási szokások átrendeződésében szerepet játszott a megyei matricák bevezetése, amelyekkel úgy tűnik elsősorban a havi matricákat váltják ki az autósok, minden bizonnyal gazdasági okok miatt.

Magyarország tranzitútvonalon fekszik, így érdekes az is, hogy a matricavásárlások miként oszlanak meg a magyarok és a külföldiek között. 2014-ben az eladott e-matricák 41,1 százalékát váltották meg külföldi rendszámú és 58,9 százalékát pedig hazai járművekre. Ez az arány várhatóan idén hasonló lesz, azonban szeptemberig hónapról-hónapra a külföldiek által vásárolt matricák száma meghaladta a belföldi autósokét. Ebben szerepet játszhatott, hogy a fizetős úthálózat kiterjesztése miatt sok hazai autós már év elején rákényszerült valamilyen matrica megvásárlására – írja a napi.hu.

Az új matricarendszer bevezetése köztudottan nem volt zökkenőmentes. Sokan nem értették az átalakítás, már az első hónapokban módosítani kényszerült a fejlesztési tárca, útszakaszokon, hidakon szüntették meg a díjfizetést, a megyei matricák érvényességi határát is meg kellett változtatni, ma már fizetős útszakaszon a megyehatárt követő első lehajtóig használható a megyei matrica.

A fizetős utak használata során az egyik leggyakoribb hiba az úgynevezett kategóriatévesztés volt. Januárban megjelent ugyanis az új D2 kategória a hétnél több személyes autókra, a 3,5 tonnánál kisebb össztömegű haszongépjárművekre és a lakókocsikra. Ezekre - az éves jogosultság vásárlását kivéve - a dupláját kell fizetni, mint a D1 kategóriába tartozó személyautókra. Emellett bevezették az U kategóriás matricákat, amelyeket január óta pótkocsik és utánfutók rendszámára kell kiváltani. A D2 matrica éppen a nagycsaládosokat sújtotta, ám panaszuk ellenére sem módosították azt, csupán utólag visszaigényelhető kedvezményt vehettek igénybe.

Az értékesítési tapasztalatok alapján elmondható, hogy a megyei matricák bevezetése sikeres volt, tekintettel arra, hogy összesen közel 1,4 millió darab megyei matricát vásároltak az autósok – összegezte a NÚSZ szóvivője. Az e-matricából összesen több, mint 11 millió darab fogyott, ez 56 milliárd forint útdíj bevételt jelent. 2014-ben még csak 46 milliárd forintnyi bevétel származott az autópálya matricák eladásából. A legtöbb matrica a D1 kategóriában fogyott, több mint 10 millió, azonban ez nem jelent növekedést tavalyhoz képest. A megyei matricákat tekintve a sorrend a következőképpen alakult: Pest megye vezet 810 ezer darab megyei matricával, Fejér megye a második több, mint 150 ezer, a dobogó harmadik fokán pedig Győr-Moson-Sopron megye áll 40 ezer megyei matricával – tette hozzá.

A NÚSZ értékelését a sikerről csak részben lehet elfogadni, hiszen valóban sokaknak jelent előnyt az, hogy egy-két megyei matricával kiváltható a korábbi éves autópályadíj,. Ugyanakkor többletkiadást eredményező kényszerről is beszélhetünk, mert szintén sokan voltak/vannak, akiknek eddig nem kellett fizetniük, pláne nem dupla tarifát, mint most a furgonosoknak, kisbuszosoknak. A NÚSZ adataiból egyértelműen kimutatható, hogy a növekedést nagyban befolyásolták a D2 és az U kategóriák megjelenése.

Gyakori jelenség volt, hogy az autósok azért nem váltottak matricát, vagy nem a megfelelőt, mert nem igazán értették az új rendszer működését. Az autósok egyik leggyakoribb tévesztése az volt, hogy a fizetős útszakaszokon a januártól már D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltottak e-matricát. Ez a szabályozás értelmében jogosulatlan úthasználatnak minősül, és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után. Ugyancsak gyakori tévesztés, hogy az autós utólag váltja meg az e-matricát. Ezt a jogszabály értelmében minden esetben előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megváltani, az akár néhány perccel később megvett e-matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül. A jogosulatlan úthasználat aránya a díjrendelet januári módosítása után 3,7 százalékos volt, de a tavaszi hónapokban már csökkenő tendenciát mutatott, 2,3-2,6 százalékos volt a bliccelés.

A kormány a fizetős úthasználat tapasztalatainak összegzését ígérte, ám ennek eredményeiről erről egyelőre nem hallani. A fejlesztési tárca viszont lapunknak megerősítette, hogy a személyautók számára díjköteles szakaszok köre 2016 január elsejétől mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó utakkal (M43 Makó-országhatár és M85 Csorna-Győr) bővül, más módon nem változik. Nem emelkednek sem a személyautók, sem a tehergépjárművek tarifái.

Január végéig jó az éves matrica

A 2016-os megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehet megváltani továbbra is 5000 forintért. Csak annak nem kell sietnie, akinek van 2015-ös országos éves vagy megyei matricája, mivel az 2016. január 31-éig érvényes. A még 2015-ben megváltott heti (10 napos) és havi matricák átnyúlhatnak a következő évre, például egy december 28-án megvett heti matrica 2016. január 6-án éjfélig, egy ugyanazon a napon megvásárolt havi pedig január 28-áig érvényes. Az éves „autópálya-bérlet" ára 42 ezer 980 forint a személygépkocsik D1-es kategóriájában. A heti (10 napos) 2975 forintba, a havi 4780 forintba kerül. Az e-matricákat az interneten az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon, mobilról SMS-ben vagy applikációval, személyesen a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáiban vagy a benzinkutakon. A nagycsaládosok és a mozgássérültek a tervek szerint a hétszemélyesnél nagyobb autóikra is - az éves matrica kivételével - a személygépkocsikra vonatkozó díjszabás szerinti matricát vehetik januártól a D2 helyett.

Budaörs szenved a legjobban

Vannak települések, akiknek többet ártott, mint használt az új matricák bevezetése. Budaörsön például a forgalom jelentős része átterelődött az ingyenes belső utakra, ettől viszont óriási lett a tumultus a városban. Vizsgálja felül az útdíjfizetési rendszert a kormány - ezt kéri Fónagy János parlamenti államtitkártól Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere. A polgármester szerint jelentősen romlott Budaörs légszennyezettsége, és a kisebb forgalomra tervezett utak állapota is, ezek kátyúkkal lettek tele a növekvő forgalom miatt miatt, ugyanis sokan a városon keresztül akarják elkerülni a fizetős utakat. Az M1–M7-es autópálya az Egér úttól fizetős, ami egyébként teljesen szabálytalan, hisz ez a szakasz még a főváros tulajdonában és kezelésében van – közölte az Origóval Wittinghoff Tamás. A polgármester már januárban kifakadt a megyei matricák miatt. Akkor azt mondta, mivel az M1–M7-es autópályák közös, bevezető szakaszára útdíjat vezettek be, és ezzel a közlekedési feltételeket egyoldalúan megváltoztatták, Budaörs város önkormányzata a továbbiakban nem fizeti az autópálya és a lehajtók közvilágítását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot azonban úgy tűnik, hogy nem hatotta meg a budaörsi polgármester tiltakozása, vagyis az M1–M7-es közös bevezető szakasza 2016-ban is fizetős marad.