halál;Motörhead;Lemmy;

2015-12-29 09:59:00

Meghalt a Motörhead frontembere

Lemmy Kilmister, a Motörhead együttes frontembere, a zenekar alapítója egy elképesztően gyors lefolyású daganatos betegségben halt meg, mindössze pár napja,  december 26-án közölték vele a diagnózist. Két nappal később, 70 éves korában halt meg. A negyvenéves Motörhead idén adta ki utolsó albumát, a Bad Magic-et.

Lemmy (eredeti nevén Ian Fraser Kilmister) 1945. december 24-én született Angliában. A rock zene egyik kultikus alakja volt, a Motörhead együttes alapító frontembereként vált ismertté. Zenekarával 1975 óta készített lemezeket és folyamatosan koncertezett. Legnagyobb sikereit az 1980-as évek kezdetén érte el a No Sleep ’til Hammersmith és az Ace of Spades lemezekkel, melyek Angliában az eladási listák csúcsát ostromolták. 1990-ben Los Angelesbe költözött, haláláig ott élt.  2010 márciusában mutatták be a Lemmy című dokumentumfilmet, ami 2011. januárjában DVD-n is megjelent. A három éven át forgatott filmben Lemmy karriejének bemutatása mellett számos rockzenésszel készült interjú is látható, többek között Dave Grohl, Slash, Ozzy Osbourne, James Hetfield, Lars Ulrich és Alice Cooper beszélnek Lemmyről. (Wikipédia)