Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas perui író, korábbi perui elnökjelölt a minap véleménycikkben elemezte a spanyol belpolitikai helyzetet az El País című lap hasábjain. Vargas Llosa rámutatott, bár most mindenki a nagy pártok hanyatlását és a feltörekvő kis pártok erősödését ünnepli, valójában a kétpárti váltógazdálkodás – a konzervatívok és szocialisták egymást váltó kormányzása – Spanyolország történetének egyik legsikeresebb periódusa volt. A diktatúrából a demokráciába való békés átmenet időszakában a spanyol társadalomban széleskörű konszenzus volt arról, hogy Spanyolországnak be kell illeszkednie Európába, erre az időszakra esett az EU-belépés, a NATO-tagság, a csatlakozás az eurózónához, a spanyol „gazdasági csoda”, a növekedés és életszínvonal-emelkedés példátlan korszaka – emlékeztetett Vargas Llosa.
A konzervatív író-politikus úgy véli, alapjában világos a helyzet, a koalíciós lehetőségek közül a legbiztosabbnak a Néppárt (PP), a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a középjobb Ciudadanos összefogása tűnik. Egy baloldali koalíció jóval ingatagabb lenne, túl sok párt bevonásával jönne össze, s az elszakadáspárti katalán baloldal támogatására is szükség lenne a kormányalakításhoz. Vargas Llosa szerint Spanyolország egy új nagy átalakulás előtt áll, s valamennyi politikai erőnek az előző átmenethez hasonló realitásérzékkel, nagylelkűséggel és toleranciával kell megtalálnia a megoldást.
A kibontakozás egyelőre nehezen körvonalazódik. Rajoy kormányfő hétfőn a két feltörekvő új párt, a Podemos és a Ciudadanos vezetőjét fogadta a Moncloa-palotában. Meghallgatta az álláspontját Pablo Iglesiasnak, akinek megszorítás-ellenes pártja 69 mandátumot szerzett a képviselőházban, a PP és a radikális baloldal között semmiféle paktumnak nincs esélye. Iglesias a megbeszélés után így csak annyit közölhetett, hogy a Podemos semmiféle módon nem hajlandó segíteni a PP újbóli kormányalakítását. Büszke volt rá, hogy mindössze két percbe telt, mire ezt közölte a miniszterelnökkel.
Albert Rivera, a középjobb Ciudadanos párt vezetője kész lenne kívülről támogatni a PP és a PSOE paktumát, avagy tartózkodással egy kisebbségi PP-kabinet beiktatását. Mariano Rajoy számára nagy csalódás volt, hogy kiszemelt koalíciós partnere a várakozáson alul szerepelt, a PP 123 képviselői helyéhez a Ciudadanos 40 mandátumát hozzáadva sem érik el a 176 mandátumos abszolút többséget. Rajoy beiktatása így csak akkor válna lehetségessé, ha a szocialisták képviselőinek egy része melléjük állna, ám egyelőre nem tudni, ez megtörténik-e, s ha igen, a PSOE mikor adja be a derekát.
Pedro Sánchez, a szocialisták alig másfél éve megválasztott vezetője nem szerepelt fényesen a december 20-i választáson, a PSOE nemhogy nem erősödött, hanem a 2011-es eredményéhez képest további mandátumokat veszített, 110-ről 90-re csökkent képviselőinek száma. Nem csoda, hogy a szocialisták sorain belül nagy a zúgolódás, Sánchez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s nem kizárt, hogy előbb-utóbb mennie kell. A PSOE történelmi pártvezetői elégedetlenek, nagyhatalmú „bárói”, a tartományi vezetők lázonganak, sokan nem helyeslik, hogy Sánchez a kudarc ellenére kormányfői ambíciókat dédelget, s a Podemossal, a Ciudadanossal és a kis baloldali pártokkal szövetkezne.
Az El Mundo című lap úgy tudja, mind a PSOE legendás vezetője, Felipe González arra intette Sánchezt, hogy ismerje el a választás eredményét, s maradjon ellenzékben. A PSOE „nagy öregje” aggódik, attól tart, hogy az Ibériai-félsziget nagyobbik állama Olaszország sorsára jut, instabil kormányok váltogathatják egymást. González már másfél éve is felvetette egy „történelmi paktum” szükségességét a PP és a PSOE között, Spanyolország egységének és stabilitásának megőrzése érdekében.
Nem támogatja Pedro Sánchez ambícióit a másik korábbi szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero sem, akinek személyesen is igen rossz a viszonya az új főtitkárral. Sánchez Mariano Rajoynak is kifejtette még karácsony előtt, hogy a szocialisták hallani sem akarnak arról, hogy – német mintára – nagykoalíciót kössenek. A PSOE leginkább attól tart, hogy ebben a felállásban a Podemos maradna a vezető ellenzéki erő, s a szocialisták soraiból még többen átszivárognának a radikális ígéretekkel fellépő új tömörüléshez.
A PSOE tartományi vezetői hétvégi tanácskozásukon arra intették Sánchezt, hogy csak abban az esetben tárgyaljon a radikális baloldali Pablo Iglesiassal egy esetleges koalícióról, ha a Podemos kész lemondani egyik fő választási ígéretéről. A Podemos nem utolsósorban annak köszönhette sikerét, hogy a pártvezetők közül egyedüliként Iglesias ígérte meg: ha kormányra kerülnek, elismerik Katalónia jogát az önrendelkezésre, s engedélyezik a függetlenségi népszavazás megtartását. A PP és a PSOE e kérdésben közös platformon áll, egyik hagyományos nagy párt sem hajlandó kockára tenni Spanyolország egységét. A szocialisták az autonómiák reformja kérdésében nyitottak, de a katalán referendumot egyértelműen elutasítják.
Sánchez a PSOE szövetségi bizottságának hétfői tanácskozása után ki is jelentette, Spanyolország területi integritása nem alku tárgya, erről semmiféle koalíció érdekében nem hajlandó tárgyalni. A szocialisták vezetője egyelőre kitart az álláspontja mellett, közölte, hogy sem második, sem harmadik, sem negyedik körben nem szavazzák meg a parlamentben Mariano Rajoy beiktatását. (Először 176 mandátumos abszolút többség kell a kormányfő beiktatásához, a későbbi szavazási fordulókban már egyszerű többség elegendő.)
A PSOE első emberének a helyzete ugyanakkor bizonytalan. A pártvezetésből többen is szorgalmaznák, hogy az andalúziai kormányfő, Susana Díaz lépjen a helyére. A vezetőválasztáskor Díaz várandós volt, Andaluzia épp helyi voksolás előtt állt, így nem indult a PSOE főtitkári posztjáért, de ha eljön az ideje, kihívást fog intézni Sánchez ellen. A népszerű politikusnő ezért is sürgeti, hogy a tervezett időben tartsák meg a PSOE következő kongresszusát, ahol a vezetőváltás is felmerülhet. Sánchez ugyanakkor nem bánná, ha a tanácskozást a bizonytalan jövőbe halasztanák.
Mariano Rajoynak sem sziklaszilárd a pozíciója. José-María Aznar, a PP tiszeletbeli elnöke, volt kormányfő a december 20-i választás után a Néppárt kongresszusának mielőbbi összehívása mellett kardoskodott. Aznar – George W. Bush volt amerikai elnök és az iraki háború egykori eltökélt támogatója – 2011 óta nem vesz részt a pártvezetés munkájában, Rajoy felemás választási sikere-kudarca nyomán azonban már többször is hallatott magáról. Szerinte a PP kongresszusának kellene új pártvezetést választani, s meg kell vizsgálni, mi lehetett az oka annak, hogy a Néppárt 63 mandátumot veszített az előző voksoláshoz képest.
A PP mindazonáltal eltökélt, hogy folytatja a kormányzást. Fernando Martínez-Maillo főtitkárhelyettes a Néppárt vezetőségi ülése után közölte, hogy készek különféle megoldási lehetőségeket megvizsgálni, s részletesebb ajánlatot is tesznek a szocialistáknak, abból azonban nem engednek, hogy a PP győzött, 30 mandátummal többet szerzett, mint a PSOE, a 17 autonómia közül 13-ban, 52 választókerület közül 39-ben az élen végzett. „Ez megkérdőjelezhetetlenül azt jelenti, hogy a választók a PP-nek adtak felhatalmazást a kormányalakításra” – hangoztatta közleményében a Moncloa-palota. A PP ajánlatában szerepel, hogy a második legnagyobb parlamenti erőként a szocialisták kaphatják meg a házelnöki posztot, ha hozzásegítik Rajoyt a kormányalakításhoz. A PP és a PSOE vezetése egyaránt úgy nyilatkozott, hogy új választások kiírása a legutolsó, s egyben a legkedvezőtlenebb opció lenne.
VI. Fülöp spanyol király álláspontjára is kíváncsiak voltak a spanyolok, 6,6 millióan nézték meg az uralkodó karácsonyi beszédét, amelyben együttműködésre és az alkotmány tiszteletben tartására szólított fel. Az ABC című lap külön cikket szentelt annak, hogy – amennyiben Rajoy kudarcot vall – a spanyol alkotmány 99. paragrafusa értelmében az uralkodónak egyáltalán nem kötelessége a második legerősebb párt vezetőjét megbízni a kormányalakítással. Erről a szöveg egyszerűen nem rendelkezik. Így a lap szerint az is elképzelhető, hogy a jelenleg már ügyvezető Rajoy helyett Fülöp király a PP egy másik politikusának ad lehetőséget, hogy újból próbálkozzon. A demokratikus átalakulás óta eddig soha nem volt kétséges, melyik párt kap kormányalakítási megbízást, mindig világos volt a többség. Ha két hónap alatt nem sikerül megalakítani az új kabinetet, ismét az urnákhoz szólítják a spanyol választókat.
A spanyol kormányalakítási alkudozásokat a katalán helyzet alakulása is nagyban befolyásolja. Katalóniában szeptember 27-én tartották a tartományi választásokat, de azóta sem sikerült kormányt alakítani. A Spanyolországtól való elszakadást szorgalmazó erők győztek ugyan, de nem szereztek abszolút többséget, ennek ellenére eltökélték, hogy másfél év alatt eljutnak a függetlenség kikiáltásáig. A Junts pel Sí (Együtt a függetlenségért) tömörülés a 2010 óta hivatalban lévő kormányfőt, Artur Mast jelölte újra, beiktatását azonban választási szövetségesének, a radikális baloldali Népi Egység (CUP) tömörülésnek is támogatnia kellene. Az antikapitalista kis párt azonban megosztott, sokan elfogadhatatlannak találják Mast a megszorító intézkedések, korrupciós ügyek miatt.
A CUP közgyűlése legutóbb vasárnap szavazott Mas beiktatásáról, háromszor is nekifutottak, de 1515 igen, 1515 nem lett a végeredmény, s ismét nem jutottak dűlőre. Január 2-ra tervezik a következő voksolást, akkor már nem a közgyűlés, hanem a regionális pártcsoportok mintegy 70 vezetője hozza meg a végső döntést. Artur Mas tegnap közölte, harmadszor is megpróbálkozik a kormányalakítással, s a kis radikális párt nem akadályozhatja meg ebben. „A CUP kikényszerítheti új választások kiírását, de nincs hatalma arra, hogy változtasson a kormányfő személyén” – üzente Mas. A törvény szerint január 10-én jár le a határidő, ha addig nem alakul meg a katalán kormány, új választásokat kell kiírni Katalóniában.