Kezdődik a visszaszámlálás Európa egyik utolsó baloldali kormánya számára

Előrehozott választást írt ki november 29-re Pedro Sánchez. A spanyol szocialista kormányfő túlélt már két előre hozott választást, ezúttal azonban erre csekély az esélye. Jelen erőviszonyok alapján valószínűsíthető, hogy a Franco-diktatúra bukása óta először kerül kormányra szélsőjobb párt Madridban, az előre hozott választás pedig nem hoz tartós megoldást az évek óta tartó patthelyzetre. 

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök televíziós nyilatkozatot tesz a madridi La Moncloa-palotában 2026. október 5-re kiírt előrehozott választások miatt

Utcára vitte a lakhatási válság Spanyolországot, Pedro Sánchez előtt szűkül a mozgástér

Tízezrek vonultak utcára szombaton Madridban és mintegy ötven spanyol városban, miután a parlament elutasította a bérlők védelmét erősítő két sürgősségi rendeletet. A kisebbségi kabinet veresége tovább mélyítette a politikai válságot, és újra felerősítette az előre hozott választásról szóló találgatásokat.

Átalakult Európában a migráció társadalmi megítélése, miközben a kontinens öregszik, és számos ágazatban egyre nagyobb a munkaerőhiány

Európa 2015 óta sokat szigorított migrációs politikáján, de talán még ennél is nagyobbat változott közben az a társadalmi és gazdasági környezet, amelyben ennek a politikának működnie kell. A kérdés ma már az, hogyan lehet egyszerre megőrizni a határok feletti ellenőrzést, biztosítani a szükséges bevándorlás lehetőségét, és fenntartani a valóban védelemre szorulók iránti szolidaritást.

Európa újabb próbatétellel szembesült Ceutában, Spanyolország észak-afrikai autonóm városában július végén

„A vörös Orbán újra lecsap” – nevezte el egy dán EP-képviselő Sánchez spanyol miniszterelnököt a volt magyar kormányfőről

Pedro Sánchez azért került az uniós bírálatok középpontjába, mert hasonlóan különutas, egységbontó politikát visz több kérdésben, mint az áprilisban leváltott Orbán Viktor.

Pedro Sánchez és Orbán Viktor Brüsszelben 2024. december 19-én

Ceuta próbára tette Európa migrációs önuralmát

Kormányválság Spanyolországban: Sánchez nagy bajban van

A madridi kabinetet fojtogató igazságügyi eljárások miatt egyre valószínűbbé válnak az előre hozott parlamenti választások. Az állampolgárok többsége azonnali politikai változást követel a vezető kormánypártot megrázó vesztegetési ügyek következtében.

A spanyol miniszterelnök nagy túlélőként ismert, most azonban különösen nehéz lesz

Úgy tűnik, elesik az utolsó baloldali harcos is, botrányok tépázzák Pedro Sánchez renoméját

A spanyol kormányfő, ennek ellenére nem hajlandó előrehozott választást kiírni. Nagy kérdés azonban: milyen jövő vár így rá?

Magyar Péter fogadja az RMDSZ elnökét, 17 gimnázium igazgatójával egyeztet a Tisza-kormány oktatási terveiről

A leendő miniszterelnök mai napon emellett tíz állam- és kormányfővel tárgyal telefonon, köztük Robert Fico szlovák és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

Szexuális zaklatási ügyek tépázzák a spanyol kormányt

Nem elég a hétről hétre előkerülő újabb és újabb korrupciós botrány, Pedro Sánchez szocialista kormányának most a párton belüli szexuális zaklatási vádakkal is szembe kell néznie.

Előzetes letartóztatásba került a volt spanyol miniszter, küszöbön az előrehozott választás

Maszkok, több millió euró kenőpénz.

Volt minisztere, José Luis Ábalos letartóztatása folytán elveszítette törékeny többségét a Pedro Sánchez mögötti koalíció, a kormány működésképtelenné válhat

Népirtásról beszélt Pedro Sánchez

A spanyol kormány új, átfogó intézkedéscsomagot hirdetett meg, ennek részeként teljes embargót hirdet az izraeli gyártmányú fegyverek vásárlására és eladására. 

A spanyol miniszterelnök kudarcnak tartja Európa válaszát a gázai háborúra

Pedro Sánchez véleménye szerint Európa és a Nyugat kettős mércét alkalmaz az ukrajnai és a gázai háborúval szemben.

Korábbi felvétel

Andor László: Fenntarthatóság vagy hadigazdaság Európában?

Az EU-nak mindenképpen választ kell adnia a biztonsági kihívásokra, de törődnie kell más válságokkal is. Ilyen például a lakhatási válság, amely a legtöbb tagországot sújtja valamilyen formában. 

A katonai kiadások gyakran pazarlóak és magas a korrupciós kockázatuk is (Armin Papperger, a Rheinmetall vezetője, Scholz kancellár és Mette Frederiksen dán kormányfő)

Spanyolország újabb egymilliárd eurós segélycsomagot ad Ukrajnának

Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szükséges – mondta Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök Kijevben, az orosz invázió harmadik évfordulóján tartott nemzetközi biztonsági csúcstalálkozón.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február 24-én Kijevben

Az Orbán-kormány segít, magyar adófizetői pénzből terjeszkedhet az európai szélsőjobb

A Patrióták Európáért (PfE) EP-frakció már két pártjának politikusairól derült ki, hogy a budapesti kabinet közvetítésével kaptak támogatást. S az sem kizárt, hogy a lista még nem teljes.

Marine Le Pen elnökválasztási kampányához kapott magyarországi hitelt

Érezhetően csökkent az Európai Unióba áramló menekültek száma, de ha lezárnak egy útvonalat a menekültek előtt, akkor egy veszélyesebbet választanak

Miközben Olaszország kezd fellélegezni, Spanyolország mind nagyobb gondba kerül.

A Kanári-szigetekre korábban nem tapasztalt számú menekült érkezik Gabonból, Mauritániá­ból és más nyugat-afrikai országokból

Győzött Pedro Sánchez, de még nem ünnepelhet

Elfogadták a katalán szeparatistáknak szóló amnesztiatörvényt.

Pedro Sánchez a katalán pártok voksai nélkül nem tud kormányozni

Egymillióan menekültek el Rafahból

Életbe lépett kedden Palesztina államként való elismerése Spanyolország, Norvégia és Írország által.

Hamis vádakat visszhangzott Javier Milei, kitört a spanyol-argentin botrány

A szélsőjobboldali Vox nagygyűlésén Javier Milei az „átkozott és rákos szocializmus” ellen szónokolt

A csodatévő

Pedro Sanchez diadala a katalóniai választás eredménye

A Katalán Szocialista Párt (PSC) 42 mandátumot szerzett a 135 fős parlamentben. 

Marad a spanyol kormányfő, fel van készülve a feleségét érő további támadásokra

Spanyolországban napok óta azt találgatták, veszi-e a kalapját Pedro Sánchez. Végül úgy döntött, hogy kitart.

Nincs bizonyíték, leállítaná a spanyol kormányfő feleségének korrupciós vizsgálatát az ügyészség

Pedro Sánchez miniszterelnök az ügy miatt már a lemondását fontolgatta, amikor a feljelentő civil szervezet elismerte, csak sajtóinformációk alapján fordultak a hatóságokhoz.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő és felesége, Begona Gómez

Lemondáson gondolkodik a spanyol miniszterelnök, miután korrupciós vádak érték a feleségét

Pedro Sánchez április 29-én fog bejelentést tenni a döntéséről.

Madrid felpörgetné Palesztina elismerését

Gyászolják a WCK humanitárius szervezet munkatársait

Szakadék szélén Sanchez kormánya

15 nap áll Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök rendelkezésére ahhoz, hogy kimásszon abból a csávából, amibe az amnesztiatörvény keddi leszavazása által került és megakadályozza az újabb előrehozott választást. 

Az év emberei a nagyvilágban

Idén is megválasztottuk az év legjelentősebb külpolitikai személyiségeit. Az esztendőnek akadtak hősei, olyan személyiségek, akik valamilyen oknál fogva kitűntek a többiek közül, akár pozitív, akár negatív értelemben. Őket vettük számba szubjektív összeállításunkban, a teljesség igénye nélkül.

A lengyel ellenzék választási sikerét nagyrészt az ifjúságnak köszönheti

A nagy túlélő

Történelmi kísérletet hajthat végre Spanyolországban Pedro Sánchez, ellenzéke Orbán Viktorral riogat

Abszolút többséggel, 179 vokssal 171 ellenében szavazott bizalmat Pedro Sánchez régi-új szocialista miniszterelnöknek csütörtökön a spanyol parlament 350 fős alsóháza. Ezzel vélhetően véget ér a júliusi választások után kialakult patthelyzet, de a társadalmi béke sérülést szenvedhet.

Pedro Sánchez miniszterelnök programbeszédében a társadalmi egyetértésre hivatkozva védte meg a Puidgemontnak és elítélttársainak nyújtott amnesztiát

Spanyolországban a katalán szeparatisták megegyeztek a szocialistákkal, így új kormány és amnesztia jöhet

Európai paradoxon: egy magyar fideszes EP-képviselő a spanyolországi jogállamiságért aggódik.

Pedro Sanchez
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang