darts-világbajnokság;Michael van Gerwen;Raymond van Barneveld;

2015-12-31 06:54:00

Hatodik aranyát célozza Barneveld

Szinte eufóriában játszik a londoni Alexandra Palace-ban rendezett professzionális darts-világbajnokságon az újdonsült nagypapa, Raymond van Barneveld. Az 2007-es PDC-világbajnok – aki korábban a másik szervezetnél, a BDO-nál is nagy sikereket ért el – a szerda esti játéknapon hatalmas bravúrt hajtott végre, hiszen 4-3-as sikerével búcsúztatta honfitársát, a világranglista első helyén található Michael van Gerwent.

A holland közönségkedvenc természetesen derűlátóan várja a következő fordulót, amelyben az angolok fiatal tehetségével, a korábbi ifjúsági-világbajnok, Michael Smith-szel mérkőzhet meg. „Csak a második szettben kezdtem elhinni, hogy nyerhetek” – kezdte értékelését a győztes versenyző a Sky Sportsnak. „A világbajnokság az év legfontosabb eseménye, amely mindennél többet jelent számomra. Eddig már ötször voltam világbajnok (négyszer a BDO-nál, egyszer a PDC-nél) és hiszek benne, hogy idén hatodik alkalommal is az leszek.”

A két évvel ezelőtti győztes van Gerwen letörten nyilatkozott a rendező szervezet hivatalos honlapján: „Mindig szomorú és fájdalmas, ha elveszítesz egy mérkőzést. De Raymond remekül játszott és én nagyon sokat hibáztam. Keményen készülök, hogy jövőre ismét nyerhessek!” A darts-vb Újév napján a negyeddöntőkkel folytatódik.