Ica néni és Lázár

Ica néni esete Lázárral bejárta a sajtót, a Népszava olvasói is találkozhattak vele. Más országban talán meg sem értik, miért kuncogunk rajta olyan elégedetten. Hiszen nem történt más, mint hogy egy „beosztott” normális emberként, hétköznapi módon viselkedett, és egy hatalmasságot is normális, hétköznapi embernek tekintett. Úgy, mint bárki mást. Csakhogy nálunk egy magas méltóság, pláne egy miniszter, nem „bárki más”. Nálunk az a módi, hogy a nép egyszerű gyermeke csak a nemzeti konzultáció útján érintkezhet a kormánnyal, vagyis akkor beszél, ha kérdezik. Rangos embert személyesen szinte kizárólag ollóval a kezében lát: nyissz, átvágja valamelyik avatandó intézményen a nemzetiszínű szalagot, rövid, biztató beszéd („Magyarország jobban teljesít”, Orbán Viktor megvédi határainkat), majd vissza az autóba. Irány a következő nyissz és a következő „jobban teljesít”. Nem csodálnám, ha az éneklésre kivezényelt gyerekek azt hinnék: a magyar kormánynak csakis Ollókezű Edward, a híres filmhős leszármazottai lehetnek tagjai. Sok falusi polgármester előtt is hajbókolni kell, különben kiesel a közmunkából. Ezért járja be az országot üdítő kivételként az őrhelyén modern pompeji katonaként tántoríthatatlanul kitartó Ica néni esete.

Az történt, hogy Lázár vizitálni akart a tiszadobi Andrássy-kastélyban, amelynek felújítására még a Bajnai kormány idején 2,2 milliárd támogatást adtak. Az eredeti határidő 2012, majd 2014 volt, de a kastély még 2015-ben sem lett látogatható. Őréül a hatóságok Ica nénit rendelték ki. Mint utóbb kiderült, Ica néni nem ismerte meg Lázárt, egyrészt ugye, mert nem volt nála olló, másrészt, mert a család pénzszűkében már rég tévé nélkül tengette napjait.

Innentől a helybéliek és a sajtó szerint a következő párbeszéd zajlott: „ - Jó napot kívánok, Lázár János vagyok, szeretnék bemenni a kastélyba. - Sajnos nem mehet be, zárva vagyunk. - Én Lázár János vagyok. - Én pedig Ica néni. És a kastély zárva van, ki van írva, hogy nem látogatható. - Nem ismer meg? - Nem. - Hát akkor viszontlátásra. - Viszontlátásra, fiatalember.”

Pedig le is lövethette volna. Már csak ezért is vessünk egy pillantást a történet másik szereplőjére. Tagadhatatlanul tehetséges, nagy munkabírású ember. Ad arra, hogy a lehetőségekhez képest szuverénnek láttassa magát. Néha még az Orbánnal való csipkelődést is megengedi magának. Máskor távozását lebegteti, és némi óvatos fenyegetésbe kezd: most a miniszterelnök munkáját segíti, de ha a saját karrierje építésébe kezdene, „azt a miniszterelnök is érezni fogja”.

Orbán ugyan ügyesen játszik vele a sakktáblán más feltörekvő prominensek ellensúlyaként, de az már nem volt kedvére való, ha az utódját látták benne. Hiszen neki pótolhatatlannak kell látszania, amiből annyi igaz is, hogy a gyakran nyers Lázárt a tábor soha nem bálványozná annyira, mint mostani vezérét. Lehet, hogy azoknak van igaza, akik azt mondják: Orbán nélkül, Orbán után a Fidesz szétesik. Csakhogy nem biztos, hogy ezt Lázár is így gondolja.

Orbán mindenesetre üzent neki a kongresszuson: „szép dolog a vagányság, a fiatalos fickándozás, de senki sem léphet át egy bizonyos határt”. De Lázár, ahelyett hogy a pártjában szokásos módon (amit Kéri László azzal jellemzett, hogy „tízezer Szijjártó országa lettünk”) fülét-farkát behúzta volna, megint csak „fickándozott” egyet: „Szép dolog az üzengetés, de én a munkámmal foglalkozom”.

Önállósodási ambícióit jelzi, hogy reprezentatív karácsonyi interjút a hatalom számára nemszeretem Népszavának adott, mondván: ”politikustársaim sajtóharcaitól függetlenítem magam”. Közli: Balog Zoltánnal „nem mindenben értünk egyet”, és „komoly kételyei vannak” az önkormányzati intézmények államosításának eredményével. A végén jó erősen orrba vágja az Orbán körül hajbókoló szolgasereget, de az ütés szele magát a nagyfőnököt is eléri: „Nem vagyok klubtag sem Ibizán, sem a futballstadionok VIP-páholyaiban…amíg ők futballt néznek, én dolgozom, Így mindenki jól jár”.

A kérdés persze az, jól járna-e az ország Lázár előrelépésével. És az interjú – őszintén vagy muszájból, de - riasztó elveket is elárul: „Szempontunkból az EU elsősorban gazdasági érték- és érdekközösség, nem politikai. Most pedig politikai értékeket akarnak ránk kényszeríteni.” A bevándorlás kapcsán, de mintha általában is leginkább a szociális kiadások növekedését tartaná az ördögtől valónak: „A nagy szociális kasszák megbénítják a gazdaságot”.

Igen, a jobboldal egyik lehetséges új vezetője mutogatja oroszlánkörmeit, de karmait is. A baloldal számára két tanulsággal. Egyrészt azzal, hogy már a Fideszen belül is gondolkodnak az Orbán utáni világról. Orbán regnálása nem fátum, nem sorsszerű velejárója az állítólag mindig vezért kereső „magyar népléleknek”, „történelmi adottságainknak” vagy bármi hasonlónak. Másrészt lusta és hiú ábránd abban reménykedni, hogy az ország számára majd a Fideszen belülről érkezik a megoldás és a megváltás. Jöhetnek új emberek, talán jobb figurák is, de a jövő, amit ígérnek, nem az, amit szeretnénk. Ami Ica néninek is jó. Azt csak magunk vívhatjuk ki.