újév első napja;bazilika;lencsenap;

2016-01-01 18:40:00

Újévi Lencse Nap a Bazilikánál

Rndhagyó Lencse Nappal kezdődött az év a Bazilikánál, ahol a különféle receptek szerint elkészített szerencsehozó ételeket lehetett kóstolni. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat január 1-jén 22 órakor zárja kapuit.

2016 első napján, az Adventi Ünnepen mindenki megtehette az első lépést a saját szerencséje érdekében. Január elsején ugyanis az újévi hagyományokat követve rendhagyó Lencse Nappal kezdődött az év a Bazilikánál, ahol a vásár street food kiállítói változatos, a szerencsehozó lencséből készült ételeket is felvonultató étlappal várták a látogatókat.

Az ókori Rómából származó hagyomány szerint, aki az év első napján lencsét eszik, annak szerencsében és anyagi jólétben lesz része a következő évben. A lencse ugyanakkor az egyik legrégebb óta fogyasztott emberi táplálék is, és számos jótékony hatása ismert. A magyar népgyógyászat is korán felismerte a hüvelyes növény fogyasztásának kedvező hatásait. A mediterrán térségben és a Közel-Keleten napi szinten fogyasztott lencsét ugyanis az egyik legegészségesebb ételként tartják számon: gazdag fehérje és rostforrás, dúskál a vitaminokban és az egyéb létfontosságú tápanyagokban. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényen mind a szerencse lehetőségét, mind a tápláló lencseételeket biztosítják a szervezők a látogatóknak.  A rendezvény 22 órakor zárja kapuit.