Az Európai Unió fő gondja a politikai egység hiánya

Balázs Péter azt tartja a mai magyar kormánypolitika egyik fő hibájának, hogy már a külpolitikában is a saját előítéleteit és rögeszméit keresi, ahelyett, hogy pontos diagnózist próbálna felállítani. A volt külügyminiszter és uniós biztos az Európai Unió legfőbb problémájának pedig azt tekinti, hogy a közös akarat hiányzik a gondok megoldására. Közben az Unió egyik legsúlyosabb válságával szembesült tavaly. A kérdés most az, igazuk van-e azoknak, akik a menekültválság kapcsán máris az Unió végét vizionálják?

- Volt-e kritikusabb éve az Európai Uniónak, mint az idei, fennállása óta nézett-e szembe nagyobb kihívással, mint most? Gondolok itt a menekültválságra, a szélsőjobb látványos térnyerésére és az euroszkepticizmus erősödésére.

- Ilyen problémával még nem szembesült az Európai Unió, mint a mostani menekülthelyzet. Azt gondolom, hogy nem is maga a kihívás a legnagyobb, mert azt fizikailag és politikailag is lehet vagy lehetne kezelni. A fő gond az, hogy kettészakadni látszik az Unió, vannak, akik meg akarják oldani a helyzetet és vannak, akik kereken elutasítják, hogy ebben részt vegyenek. A közös akarat hiányzik, ez itt a legnagyobb probléma.

- Egyetért azzal az utóbbi időben gyakran elhangzott állítással, hogy a menekültválság kapcsán kialakult helyzet a legsúlyosabb probléma, amivel valaha is szembesült az Unió?

- Én ilyen legeket nem állítanék föl. Nagyon sok nehéz kanyaron van már túl az Európai Unió, de a megoldás mindig az volt, hogy demokratikus viták után egyetértésre jutottak a vezetők. És most is az a legnagyobb kérdés, sikerül-e konszenzust találniuk. Az is lehet, hogy a megoldás előbb-utóbb formát ölt, kialakul, a menekültnyomás pedig enyhül. Lehet ilyen optimista forgatókönyvekben gondolkodni, ez egyáltalán nem zárható ki, de nyilván vannak pesszimista változatok is a menekültválság kapcsán. Ezek az Unió jelenlegi formájának végét vizionálják.

- Több mint egy év telt el az új európai vezető testületek megalakulása óta, de 2015 volt az első teljes éve az új vezetésnek. Milyennek értékeli az Európai Bizottság tevékenységét? Az, hogy megjelent és elmélyült egy jól tapintható megosztottság, az ő számlájukra írható?

- Szögezzük le: az Európai Unióban a legerősebb játékosok a tagállamok és azokon belül is a tagállamok kormányfői. Az Unióban az történik, amit ők akarnak, amihez ők hozzájárulnak. Ami az Európai Bizottságot illeti, szerepe ismét előtérbe került a mostani válság kapcsán, nyilvánvalóbbá vált, hogy a javaslattétel és végrehajtás egyaránt rá hárul. A végrehajtás nyilván könnyebb, ha megszületett a döntés, de jelenleg a döntéshozatal megy nehezen. Viszont a javaslattételben lehetett volna ügyesebb a bizottság. Én sokkal többet vártam volna Juncker elnöktől és attól a bizottságtól, amelyben hemzsegnek a volt tagállami miniszterelnökök, miniszterek. Őróluk igazán nem lehet azt mondani, hogy nem láttak még komoly politikai helyzetet. Javaslataik összességében mégis lassúak voltak, fantáziátlanok és politikailag nem eléggé átgondoltak.

- Ezt minek, kinek tulajdonítja – magának az elnöknek, Jean-Claude Junckernek, netalán az uniós kül- és biztonságpolitikai főbiztosnak, Federica Mogherininek vagy a Bizottság egészének?

- Az Európai Bizottság egy testület, amelynek élére Junckernél tapasztaltabb öreg rókát nemigen lehetett volna találni. Ő több mint két évtizede mindenben benne volt, mindent tud, amit tudni kell az európai politikában. De figyelembe kell venni, hogy létezik egy hatalmi egyensúlyozás az Unió csúcsain. Ott van ugyebár az Európai Bizottság, mint szakértői testület, az Európai Parlament, mint hatalmas nyilvánosságot élvező fórum és a tagállamok tanácsa, az Európai Tanács. Ezek hol vetélkednek egymással, hol együttműködnek. Az Európai Parlament oldaláról Martin Schulz pórbál nagyobb befolyást szerezni. Ráadásul ők Junckerrel egymással versengtek az Európai Bizottság elnöki helyéért, utána jött ez a jelenlegi leosztás, miszerint Schulz az Európai Parlament, Juncker pedig az Európai Bizottság vezetője lett. Nyilván van köztük vetélkedés, de ez együttműködéssel társul, nem okoz megosztottságot. Ám mindkettőjükkel szemben ott vannak az Unió „részvényesei”, a tagállamok. Olyan ez, mint egy nagy cég, ahol vannak tulajdonosok és végrehajtó alkalmazottak. A tulajdonosok döntik el, hogy a cég mit csináljon. A tulajdonosok, vagyis a tagállamok körében azonban az ember alig lát európai léptékű, előretekintő, konstruktív gondolkodású politikust. Valamikor nagyobb számban voltak a Tanácsban ilyen egyéniségek. Most többen felvetik vádlón, miért Angela Merkel határoz meg szinte mindent, de erre azt mondhatjuk, hogy „ki más?”, hol van jelenleg még két-három olyan kapacitású és moralitású politikus, mint a német kancellár?

- Tulajdonképpen válaszolt is a következő kérdésre, hiszen a jelek egyre gyakrabban arra mutatnak, hogy az EU tényleges vezetője nem is valamelyik brüsszeli testület, hanem Angela Merkel. Valóban a német kancellár akarata érvényesül?

- Az Európai Unióban dönteni csak közösen lehet. A döntések mindig úgy alakulnak ki, hogy van több álláspont, azután lesz talán kettő, kialakul egy igen - nem, és az a kérdés, hogy melyik kap nagyobb támogatottságot. Merkel most abban bizonyult sikeresnek, hogy a menekültválság kapcsán, annak minden nehézsége ellenére, maga mögé tudott állítani jó pár országot. Az a szűkebb koalíció támogatja, amely a december közepén megrendezett uniós csúcs előtt is összegyűlt. Ezek Európa erős és gazdag, centrális országai. Merkel körül egy többség látszik formálódni. Van, aki közvetlenül nem vesz részt benne, de nem is ellenzi, ilyen például Franciaország. Van azonban egy másik pólus is, amely megpróbált szembehelyezkedni Merkellel, mint például Orbán Viktor és vele a Visegrádi négyek. Úgy néz ki azonban, hogy ők kisebbségben maradnak.

- Ez a megosztottság az utóbbi időben mintha a csúcsvezetésben is mutatkozna. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szembefordulni látszik Merkellel és mintha a kelet-közép-európai álláspont felé közeledne. Juncker, Merkel, Mogherini egy csapatot alkot, amiből Tusk kilógni látszik?

- Én ezt nem így látom, és ezt nem is lehet bizonyítani.

- Tévesnek tartja azt az interpretációt miszerint Tusk közeledik a visegrádi négyek álláspontjához?

- Tusk egy karmesteri székben ül, s így értelemszerűen nincs neki hangszere. Ő az elnöke a kormányfői tanácsnak, de viszonylag kevés önállósága van – levezeti az üléseket. Egyébként nehéz lenne Merkellel szemben politizálnia, nem hiszem, hogy ezzel sikerrel járna. Emellett számára csapdahelyzet alakult ki azzal, hogy otthon, Lengyelországban az ellenzéke jutott kormányra. Ő azért sem közeledhet Kaczynskihoz, mert politikai ellenfelek. De azt sem látom bizonyítva, hogy Merkellel szembemenne. Tusk, mint ET-elnök, jelképes figura, próbál a kormányfők között közvetíteni, az intézménye, az Európai Tanács pedig próbál egyetértésre jutni egyszerre Schulz-cal és Junckerrel, vagyis az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal. Kiáll például a Junckerrel közös sajtótájékoztatókra, ami az együttműködést jelzi. Egyébként azon a poszton nem is lehet karakteres politikát folytatni, hiszen Európa legerősebb politikusai ülik körbe. Ő egy olyan teremben elnököl, ahol 28 kormány-, vagy államfő ül, mindegyiket megválasztották az országában, őt pedig ez a 28 vezető választotta meg.

- Az utóbbi időben kevesebb szó esik arról a válságról, amelyet tavaly még a legsúlyosabbnak tartott Európa, a kelet-ukrajnai konfliktusról és a miatta kialakult orosz-uniós szembenállásról. E téren sincs uniós egység. Legutóbb, a szankciók automatikus meghosszabbítása kapcsán erőteljesebben került felszínre a nézetkülönbség az olasz kormány és az EB, illetve Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Angela Merkel között. Mennyire tartja jó döntésnek, hogy mégis automatikusan meghosszabbították a szankciókat?

- Egység éppen ebben mutatkozott. Oroszországgal szemben mindig is sokféle árnyalat létezett az EU-ban, a nagyon nyitott együttműködési szándéktól a végtelen óvatosságig. Minél távolabb van egy ország Oroszországtól, annál jobban bízik benne, minél közelebb, annál gyanakvóbb és óvatosabb. A különbségek fennállnak, a döntés megvolt, és egység van abban, hogy a szankciók folytatódnak. Az ukrán helyzet nincs megoldva, hol parázslik, hol fellángol. Ukrajna nagyon nagy gazdasági bajban van, Oroszország pedig belépett más nagy játszmákba, jelesül a szíriai konfliktusba. Ezáltal az ukrán kérdés egy sokkal nagyobb problémacsomag része lett, amelyben viszont sok szereplő próbálja érvényesíteni a maga céljait. Azt látjuk, hogy a szíriai konfliktusban minimum négyfelé lehet osztani az érdekcsoportokat és egymással ütköző feleket. Putyin azt állítja, hogy az Iszlám Állam ellen harcol, de leginkább Aszad elnök ellenfeleit próbálja legyűrni, közben konfliktusba keveredett Törökországgal, s ezzel nyílt egy újabb orosz front Törökországon és a NATO-n keresztül az Egyesült Államokkal. Viszont a szíriai béketárgyalások ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintjén történt előrelépés. Tehát ez egy nagyon nagy sakktábla, amelyen az ukrán helyzet már nem az egyes számú probléma. Az egyes számú immár a szíriai válság, amelynek számtalan leágazása között ott van az ukrajnai konfliktus is. Talán egy jó diplomáciai forgatókönyvvel egyszerre több problémát lehetne megoldani.

- Jelentett-e az európai-orosz viszonyban valamiféle elmozdulást az, hogy az oroszok beléptek a szíriai harcokba, és együttműködés alakult ki e téren Franciaország és Oroszország között? Hozhat ez javulást ebben a relációban?

- Kapcsolat alakult ki a szíriai és ukrajnai helyzet között azáltal, hogy ugyanabban a körben tárgyalhatnak róluk. Lehet, hogy ezáltal előremegy az ügy, de nem hiszem, hogy ennyire közvetlen a kapcsolat.

- Mit tart 2016-ban az Unióra leselkedő legnagyobb veszélynek – az esetleges brit kilépést vagy a menekültválság kapcsán mutatkozott ellentéteket, az egyre nyilvánvalóbb kelet-nyugat szembenállást?

- A britek nem akarnak kilépni az EU-ból. Legalábbis David Cameron nem akar kilépni, hanem azt a formulát próbálja kialkudni, amellyel a briteket benntarthatja az Unióban. Keresi azt a minimális engedményt, amit a többiektől kicsikar, és amivel otthon meggyőzi az embereket. Amit én problémának tartok, az a politikai egység hiánya, az a kérdés, hogy egy irányba húzunk-e. És ennek már több változata felmerült. A menekültválság nem a legmélyebb ok, hanem az egyik alkalom, amelyben megnyilvánulhat a politikai egység minősége. Amint az euró kapcsán egy észak-déli hasadás keletkezett az Unión belül, a menekültválság kapcsán most az EU nyugati és keleti fele között jött létre hasonló szakadék. És ez a probléma már tovább gyűrűzött, mert a szolidaritás hiánya maga után vonhat olyan következményeket, amelyek aztán az új költségvetésben is megmutatkozhatnak. Ezáltal a politikai szakadék tovább mélyülhet, és én ezt tartom ma a legnagyobb problémának.

- Optimista vagy pesszimista az EU jövőjét illetően?

- Nem szeretek e kettő között választani, hanem azt mondom, hogy hideg fejjel és pontosan kell elemezni a helyzetet, nem belelátni vágyakat vagy előítéleteket. Én például a mai magyar kormány politikája egyik fő hibájának is azt tartom, hogy már a külpolitikában is a saját előítéleteit és rögeszméit keresi, azokat vetíti ki, ahelyett, hogy pontos diagnózist próbálna felállítani. Így a rossz helyzetelemzésből rossz döntések születhetnek és születnek is.