Obama;fegyverzetkorlátozás;szavazás;

2016-01-02 09:37:00

Obamánál betelt a pohár

Jövő héten találkozik Loretta Lynch igazságügyi miniszterrel Barack Obama amerikai elnök, hogy megvitassa vele a fegyverviselés korlátozásának lehetőségeit - jelentette be az elnök személyesen szokásos heti rádióüzenetében, amelyet az ünnepek miatt pénteken közvetítettek.

"Túl sok levelet kaptam szülőktől, tanároktól és gyerekektől ahhoz, hogy csak ücsörögjek és semmit se csináljak" - mondta. Obama korábban - kiváltképpen egy connecticuti általános iskolában történt a 2012-es lövöldözés óta - többször is sürgette a kongresszust, hogy szigorítson a fegyverviselési szabályokon, az erre irányuló felhívásai azonban mindeddig hasztalannak bizonyultak. Az amerikai sajtóforrások pénteken annak esélyeit latolgatták, hogy az elnök rendeleti úton érvényesíti-e akaratát a fegyverviselés korlátozását illetően.

A The Washington Post tekintélyes amerikai napilap ezzel kapcsolatban több forrást idézve arról tudósított, hogy Obama és Lynch olyan tervezetet véglegesít, amelynek életbe léptetéséhez nem lesz szükség a kongresszus jóváhagyására. "Tudjuk, hogy nem akadályozhatunk meg minden erőszakos cselekményt. De mi van, ha megpróbálnánk egyet megakadályozni? Mi volna, ha a kongresszus csinálna valamit - bármit -, hogy megvédje gyermekeinket a fegyveres erőszaktól?" - tette fel a kérdést Obama rádióüzenetében.

Obama üzenete aznap hangzott el a rádióban, hogy Texasban életbe lépett a törvény, amely lehetővé teszi a kézifegyverek nyilvános helyeken való viselését a megfelelő engedélyekkel rendelkező állampolgároknak. Az egyebek közt revolvereket és pisztolyokat a törvény értelmében, aki akarja - és engedélye van rá - a csípőjére erősített tokban hordhatja, de nyilvánvalóvá kell tennie, hogy fegyver van nála.

Obama rádióüzenetére a texasi kormányzó, a republikánus Gregg Abbott reagált elsőként: "Obama még nagyobb fegyverkorlátozást akar ránk erőltetni. A válaszom? Gyere és vedd el" - írta a Twitter közösségi oldalon közzétett bejegyzésében a texasi politikus.