Háborúban az oszlopokkal

Publikálás dátuma
2016.01.04. 06:00
Amit szombaton a főváros elbontatott, tegnap a Mahir Zrt. „pótolt” – a hirdetőoszlop csiki-csuki hosszúra nyúlhat FOTÓ: NÉPSZAVA
Lopás, rongálás, önbíráskodás gyanúja miatt már feljelentést tett a Mahir Cityposzter Kft., amely ma kártérítési, illetve birtokháborítási pereket indít a főváros ellen. Erről Magyar György, a Mahir jogi képviselője beszélt lapunknak azt követően, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán szombaton elkezdték elbontani a cég hirdetőoszlopait. Az oszlopokat a Mahir tegnap pótolta ugyan, de az ügyvéd szerint nem utcai utóvédharcokkal kell rendezni az ügyet, hanem jogi úton.

Újakkal pótolta tegnap a Mahir Cityposter Kft. azokat a hirdetőoszlopokat, amelyeket a főváros szombaton távolított el. A cégnek szerződéses kötelezettségei vannak a hirdetőikkel szemben, amelyeket teljesíteni kell, de ha nincs oszlop, nincs hirdetés. A kárenyhítési kötelezettségük miatt kell ezeket visszaállítani, a többletköltségeket pedig a fővárosra terhelik - mondta lapunknak Magyar György. A Mahir Cityposter jogi képviselője szerint a Simicska Lajos érdekeltségében álló céget senki nem értesítette arról, hogy az év első napjaiban elkezdik lebontani az oszlopokat, ahogy arról sem tudtak, hogy a bíróság az ideiglenes intézkedés iránti kérelmüket még decemberben elutasította.

"Valami csúnya dolog történt" -fogalmazott az ügyvéd. Magyar nem érti ugyanis, hogyan tudhatott a fővárosi közgyűlés fideszes többsége a bíróság döntéséről, miközben arról mostanáig a felperest, azaz a Mahirt nem értesítették. Ráadásul az elutasításról az egyik portál is beszámolt, a cég azonban nem fellebbezhetett az ellen, hiszen még nem kézbesítették a határozatot. Csak belső információkból értesültek a bíróság december 16-i elutasításáról. A közgyűlés kormánypárti tagjai viszont vélhetően a határozat ismeretében hívták össze karácsony előtt azt a rendkívüli ülést, ahol kimondták, a Mahirnek december 31-ig el kell távolítania a több mint 700 reklámoszlopát. Ha addig ezt nem teszi meg, akkor azokat a cég költségére el fogják végeztetni - állt a fővárosi döntésben.

"Olyan ez, mint a Tanú című filmben, előbb van ítélet, mint tanúvallomás" - fogalmazott a cég jogi képviselője. A bíróság ugyanis állítólag azért utasította el a Mahir kérését arra vonatkozóan, hogy tiltsák el a fővárost a közgyűlés döntésének végrehajtásától, mert véleménye szerint a bontással a céget nem éri anyagi kár. Magyar viszont ennek az ellenkezőjét állítja, amit be is akar bizonyítani. Ma 600 millió forintos igényt jelent be a fővárosnak, illetve a cég nevében azt is kéri, hogy a bíróság tiltsa el a károkozót a veszélyeztető magatartástól és adjon megfelelő biztosítékot a kárra.

Az ügyvéd arra is figyelmeztetett, az idevágó elutasítás nem azt jelenti, hogy szabadon lehet bontani, hanem azt, hogy a per előtt a bíróság nem állítja le az ilyen munkát. "Ha valakit kilakoltatnak, mert nem fizet lakbért, azt sem teszik bírói határozat és végrehajtási záradék nélkül. Az oszlopok esetében azonban nem volt ilyen" - fogalmazott. Magyar szerint a Mahir jogosan próbálta őrző-védő céggel megakadályozni a bontást, hiszen ha valaki leszakítja a másik válláról a táskát, a megkárosított a rabló után rohanhat és elgáncsolhatja, hogy visszaszerezze, ami az övé. Küzdhet a vagyonáért, "jogos önhatalommal élhet" a Ptk szerint, s a Mahir Cityposzter Kft. ezt teszi. A cég emellett ma birtokháborítási pereket is indít. Ahány oszlopot a főváros eltávolíttatott, annyi birtokháborítás történt és annyi kártérítést kérnek - tájékoztatta lapunkat.

Ugyanakkor Magyar szerint nem utcai utóvéd harcok révén kell rendezni a dolgot, hanem jogi úton. "Vegyük le erről az ügyről a politikát és a személyes ellentéteket" - fogalmazott, hozzátéve, meg kellene vizsgálni, hogyan alakulhatott ki az az anarchikus állapot, amiben bírói végzés nélkül, önkényesen hajtanak végre egy határozatot. Ezt önbíráskodásnak, rongálásnak hívják, ezért a Mahir három büntetőfeljelentést is tett: lopás, rongálás, és - amennyiben fellelhető a vagyoni igény - önbíráskodás gyanúja miatt.

Megírtuk: szeptember 30-án kezdődött az oszlopháború. A fővárosi közgyűlés akkor döntött arról, hogy szerződést bontanak a több mint 700 budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel. A szerződést október 31-ével mondták fel, egyben felszólították a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül távolítsa el a szerződés keretében telepített hirdetőoszlopokat. Az egyoldalú szerződésbontást a kormányoldal azzal indokolta, hogy a megállapodás súlyosan aránytalanul határozza meg a főváros jogait és kötelezettségeit, ezért felmerül a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség. Pedig 2006-ban a Fidesz segédletével írták alá a szerződést 621 hagyományos hirdetőoszlop, valamint 140 "le- és elfedő rendszerű hirdetőoszlop" felállításáról, amelyet a cég 25 éven át üzemeltethet. A megállapodásban a főváros vállalta, hogy az oszlopok 50 méteres körzetében nem engedélyez más számára reklámcélú tevékenységet, a Mahir pedig azt, hogy a nettó bevételének 15 százalékát, de legalább évi 45 millió forintot befizet az önkormányzatnak. A közgyűlés szeptemberben jött rá, hogy saját reklámoszlopokkal évente akár 73-125 millió forint közötti összegre is szert tehetett volna, a Mahir-Cityposter azonban nem sokkal fizetett többet a kötelezően előírt 45 milliónál. 2014-ben például 53 millió forintot utalt át, miközben az éves árbevétele meghaladta az 1,13 milliárdot.

A Mahir szerint a főváros egyoldalúan bontotta fel a szerződést, amihez nem lett volna joga, a 25 évre szóló szerződés ugyanis erre nem ad lehetőséget. Erről az álláspontjáról a Mahir még december 29-én levélben értesítette a fővárosi önkormányzatot és a bontást végrehajtó céget. Simicska cége ugyanis már ősszel sem törődött bele, hogy rácsapták az ajtót. Közölték, mivel mindig teljesítették szerződési kötelezettségeiket, nem tudják elfogadni a felmondást, ami szerintük "nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti". Akkor bejelentették, a felmondás kézhezvételét követően haladéktalanul megteszik a szükséges jogi lépéseket. A közgyűlési döntést meg is támadták, a per első tárgyalása január 11-én lesz. A közgyűlés fideszes tagjai eközben hívták össze azt a rendkívüli ülést, amelyen eldöntötték, ha kell, a Budapest Közút Zrt. leszerelteti az oszlopokat, amire 150 millió forintot különítenek el a költségvetésben. Lapunk az év végén városházi forrásból úgy értesült, egyelőre nem bontják el a hirdetőoszlopokat, és elképzelhető, hogy a közgyűlési döntés ellen indított per első, januári tárgyalásáig nem lép az önkormányzat. Ennek ellenére szombaton Budapest több pontján is eltávolították a Mahir oszlopait, tegnap pedig, amikor a cég ezek helyett újakat állított, válaszcsapásként a Budapest Közút az Üllői úton kezdte bontani a hirdetőoszlopokat. Akad, aki azt állítja, a fővárosi Fidesz erős emberei állnak az akció mögött.

Szerző

A köröm fázásától a globalizációig

Publikálás dátuma
2016.01.03. 22:12
Hasznos olvasmány az új könyv is, de az alapművek ismeretére is szükség lenne FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Több mint érdekes könyvet adott ki a Noran Libro kiadó: ötven magát baloldalinak tartó, mindenféle foglalkozású, társadalmi státuszú szerző választott ki szabadon egy-egy könyvet, amelyről úgy gondolja, hogy minden baloldalinak ismernie kell. A kötet esszéi arra késztetik az olvasót, hogy eltöprengjen: mit is várna el a baloldaltól, annak politikai képviselőitől.

Nagy Imre 1989-es újratemetésén Orbán Viktor így beszélt: „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik." Ma azon kell töprengenünk, vajon hány nemzedéket tett tönkre az „illiberális” politikai berendezkedés, miközben a Fidesz alapító generációja is hatalmának delelőjére érkezett, s ahol alig szuszognak a demokraták. E légüres térben néhányan madzagot keresnek, hogy belekapaszkodva legalább gondolkodni lehessen a baloldalról.

Mit tehet egy milliomos?

Már az elején elakadunk. „Fáznak a körmeim. Nem értem, hogyan fázhat a köröm” – idézi a könyv egyik szerzője Borbély Szilárd regényét, a Nincsteleneket. „Legkésőbb akkor, a teljes megfosztottságról, a megszomorítottságról szóló remekmű olvasásakor kiderült: mi sem... tudjuk, hogyan fázhat a köröm” – állapítja meg rezignáltan a recenzens. Mi pedig azon tépelődünk: meg kell-e tapasztalnunk, hogyan fázik a köröm, vagy elég annyi, ha tudjuk, van, akinek fázik, és tenni akarunk azért, hogy ne fázzon. Nem mellékes töprengés ez egy olyan világban, ahol az egyik baloldali azt mondja a másikról: egy milliomos nem beszélhet senki szegény nevében, de még a szegényekért sem. Baloldaliságunk így már az elején megtorpan, kezdünk félni, hogy itt baloldali csak a nincstelen lehet.

Persze, igazságtalanok vagyunk: a Borbély regényéről szóló csak egyike annak az ötven röpke esszének, amelyet a Progress Alapítvány kuratóriumának támogatásával (elnökség: Ágh Attila, Fleck Zoltán, Kocsis András Sándor) a Noran Libro közreadott (Ötven könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell, 2015., szerkesztők: Böcskei Balázs, Sebők Miklós).

Félszáz – itt felsorolhatatlan – önmagát baloldalinak tartó (korra, nemre és társadalmi státuszra tekintet nélküli, zöld, feminista, emberi jogi liberális, pragmatista) szerző választott magának szabadon egyetlen könyvet – a közgazdaságtól a szépirodalomig -, aminek ismerete szerinte kötelező egy baloldali polgárnak.

Megakadhatnánk itt is. Mert a félszáz recenzált kötet ismerete minden (konzervatív-jobboldali) polgárnak is jót tenne, ahogyan legalább félszáz szélsőjobboldali-konzervatív és beskatulyázhatatlan gondolkodó ismerete (Hitlertől, Goebbelsen át Francois Furet-ig, és a „liberálfasizmust” leíró amerikai Jonah Goldbergig, Francis Fukuyamától, Sebastian Haffnerig, a szellemtörténész John Lukacsig, Jacques Barzunig) sem volna rossz hatással a baloldalra. Tanácsolnánk ezt, ha nem tudnánk, ma politikai térféltől függetlenül olyannyira nem olvas senki semmit, hogy nem egy napilapot, hanem még egy folyóiratot sem képes eltartani a saját szellemi közössége. Ez persze elnézővé teszi az Ötven könyv… olvasóját, hiszen a szerkesztők célja talán éppen ennek – a kötetben is tapintható - erősen polarizált baloldali gondolkodásnak a behabarása volna. Akkor is, ha erősen vitatható a szerzők szabad választásának célszerűsége (mindig akad joggal hiányolt szerző – Marx például ilyen keretek között feldolgozhatatlan -, amit viszont nem enyhít az „ismernie kell” megszorítás), de legalább valaki, aki egyszer képes lesz szintetizálni a baloldali gondolkodást, megfelelő képet kap arról a nem éppen szűk spektrumról, mit gondolnak ma a baloldali meditálók baloldalinak.

Van is, meg nincs is

Hogy mit gondoltak a szerkesztők baloldali szerkesztői elveknek, azt megtudhatjuk az előszóból, de – a jó szándéktól eltekintve - boldogok nem leszünk tőle. Mert: ha már szabadjára engedték a gyeplőt, akkor be kellene érniük azzal a hatalmas tükörrel, amelybe belepillantva ma a baloldal ezer ágra szakadva elveszve érzi önmagát. Vagy, valamiféle szintetizáló igénnyel lépni fel, amelyre a szerkesztők szellemi kapacitása megvolna. E helyett először is „játékos felháborodásról” értesülünk a kérdésre, létezik-e baloldal Magyarországon. Mert hát hogyne létezne! Aztán azt olvassuk: „A fiatalos, rebellis hévhez történelmileg passzoló baloldali mozgalom nincs, még annak legtágabb meghatározásában sem… Baloldaliak vannak, de baloldal nincs… Azért nincs…, mert az, amit a köznyelvben baloldaliként azonosíthatunk, a szoclib gondolkodásmód tartalmilag kiüresedett…” Az ok: "a rendszerváltás utáni Magyarországon végleg összemosódott egymással a baloldali és a liberális gondolkodás.” Pedig "igény lenne egy autonóm baloldalra. Még akkor is, ha eszmetörténeti közhely, hogy a baloldali és a liberális gondolkodás között számos átfedés van”, akkor is, ha demagóg illetve radikálisan progresszióellenes jobboldali erőkkel szemben "a kor parancsa is azt követeli meg, hogy szolidaritást mutassanak egymással a szétforgácsolódott »demokratikus« erők”. Nem jutottunk el ugyan a „korparancs” gyurcsányozásig, de talán az idézőjel a demokratikus jelzőn megmutatja, mennyire messze vagyunk még a kötetben tükröződő sokszínűség napi tapasztalhatóságától is, hát még attól, hogy egy "autonóm baloldal" érintkezést keressen a konzervatívokkal a mind nagyobb tért hódító (szélső)jobboldali populizmus ellen. A kötet miniesszéit mindezekkel együtt, vagy mindezek ellenére többnyire nagy élvezettel lehet olvasni. A szerkesztők és a szerzők dicsérete, hogy nyoma sincs a hajdani politikai brosúrák emlékének.

Egyetértünk a szerkesztőkkel: szándékunk, hogy "idővel ismét legyen Magyarországon baloldali értékeken alapuló színvonalas közbeszéd, legyenek sokak számára vonzóak a baloldali közpolitikai megoldások. S – talán idővel - legyen a baloldali értékeket valló millióknak következetes és erős politikai képviselete.” Az Ötven... gondolatai nyomán az olvasó maga is késztetést érez, hogy elgondolkodjon, mit várna el egy ilyen politikai képviselettől.

Mindenekelőtt azt, hogy ez a ma szinte virtuális képviselet egyetlen tagja se gondolja magát a baloldaliság kizárólagos képviselőjének, amely minden más hasonló erőt le akar mosni a politikai színtérről. Aztán azt, hogy felismerje: egy olyan politikai közegben, egy olyan hatalom ellen, amely lebontotta vagy kisajátította a polgári liberális parlamentarizmus intézményrendszerét, amely értékeivel együtt kitagadta a liberalizmust, és a baloldalt a nemzetből, amely az autoriter állam nevében minden emberi és közösségi autonómiát tagad, csak valamennyi demokratikus erő és a civil társadalom összefogásával léphet fel a siker reményében. És még csak az sem kell, hogy ebben a vágyott széles – a konzervatívoktól a polgári radikálisokon, zöldeken át a szociáldemokratákig - koalícióban egy szociáldemokrata párt vigye feltétlenül vezető szerepet, hogy feltétlenül ő adja a következő kormányfőt, vagy a kormánytöbbséget. A tét ugyanis nem a baloldali/konzervatív váltógazdálkodásban vitt vezető szerep, hanem a demokratikus parlamentarizmus léte.

Egy ilyen baloldali politikai képviseletnek - megértve a populizmus vonzerejének okait - mindenekelőtt le kellene mondania a jobboldali populizmusra adandó baloldali populista válaszról, bármilyen népszerű volna is az. Ennek a politikai pártnak először is tisztáznia kellene viszonyát a mai kapitalizmusokhoz és a globalizációhoz, mert a kapitalizmus arcunkra kiült utálata több mint kevés: céltalan ostobaság. A kötetből David Held – Anthony McGrew Globalizáció/Antiglobalizáció című, 2010--es könyvéből idézhetünk (recenzens Bayer József): „Normatív szempontból a kommunitárius, illetve a kozmopolita alapállás képezi a globalizációhoz való viszony ellentétes pólusait. Az első a politikai közösség elsődlegességét vallja, amelyet minden áron meg kell őrizni a globalizáció támadásával szemben. A nemzeti és vallási fundamentalizmus is ebből táplálkozik. A második a közjót az egyénekhez és azok tagolt közösségeihez kapcsolja, kimutatva, hogy minden nemzetállam belsőleg megosztott, a politikai közösség rendszerint csak konstruált, és nem homogén. Minden nemzetállam regionális és globális hálózatokba van tagolva, így az egyéneknek is sokféle kötődése és identitása lehetséges.” Mint Bayer írja: a szerzők vezérlő eszméje a magyar baloldal számára is releváns „kozmopolita szociáldemokrácia”, amely számol a globalizációval, miközben hatásainak politikai és szociális kiegyenlítését is feladatának tekinti. Ennél többet nem mondhatunk.

Amikor kapitalizmusról beszélünk, akkor az európai kapitalizmusról beszélünk. Nem tévesztjük szem elől, hogy az Egyesült Államok a történelem különös teremtménye, ahol - Francis Fukuyamát idézve - önmagában az egyenlőtlenség sosem okozott igazi csalódottságot, lévén hogy az esélyek, nem pedig a kimenetelek egyenlőségét hirdeti. Ezzel szemben a jóléti államok Európájában nem az esélyek, hanem a kimenetelek egyenlőségét figyeli a polgár. Nem egyenlő egyéni esélyeket vár, hanem erős állami közszolgáltatásokat, s ha ezek a megszorításokkal veszélybe kerülnek, úgy gondolja a jóléti állam diszfunkcionális, csalódottságában pedig utcára megy, s ahhoz a populista-demagóg szélsőséghez csapódik, amelyik azt ígéri, helyreállítja a „rendet”.

A baloldal - ha már legyűrte a kapitalizmus okozta hányingert - ugyanakkor nem feledheti, hogy (Fukuyamát idézve) a liberális demokrácia politikai rendszerként akkor működik a legjobban, ha individualizmusát mérsékli a közügyek iránti érdeklődés, a kapitalizmus tevékenységét és közösségi ellenőrzését is megkönnyíti, ha individualizmusát a társulási készség ellensúlyozza. Így kellene újragondolni az állam szerepét, s a mai jobboldal által eltorzított újraelosztást. Világossá téve: szemben a mostani korporativizmussal az állami beavatkozás nem feltétlenül tagadja a gazdasági szabadságot. Ám, ha a társulási készség képtelen összefogni, akkor az atomizálódó polgároknak gyámkodó államra lesz szükségük. Az állam nem ellenőrizhető közhatalom lesz, hanem egy, az önszerveződéshez tunya társadalmi többség által hatalomra juttatott politikai kisebbség diktatúrája.

Leszámolni a balsorssal

Az, hogy a magyar nemzet kulturális örökségét meg kell őrizni csak a mai hatalom számára nem releváns közhely. De: ez az örökség az európai kultúra része is, ami politikai vetületben arra predesztinálja, hogy az európai politikai berendezkedés, az európai politikai közösség egyenjogú alkotóeleme és formálója legyen. Az orbáni érveléssel szemben, a nemzet (amely nem azonos saját államával) fennmaradásának feltétele, hogy államának mindazokat a szuverén elemeit az európai politikai központra ruházza, amelyek az európai – ma: uniós – együttműködést elmélyítik. Mert az előző nemzedék által kivívott szociáldemokrata konszenzus bomlásához az vezetett, hogy nem volt képes a nemzetállamot meghaladó vízióval előállni. Ezért a magyar demokratáknak, benne a magyar baloldalnak az európai gazdasági, politikai integráció elmélyítésén kell dolgoznia.

Helyet kapott a kötetben az előbb már idézett Tony Judt brit baloldali történész Balsors ül e tájon című munkája is. Ezúttal hadd ne a recenzenst idézzük, hanem – szabadon - magát Judt-tot: az európai baloldal elfelejtette, hogyan hirdesse a szociáldemokráciát. Elfelejtette, hogy a politika nem csak pragmatizmus (rosszabb esetben prakticizmus), hanem értékválasztás is, amihez erkölcsi fogalmaktól átitatott közbeszédnek kell társulnia. Nem kell új dolgokat kitalálnia, csak másként kellene gondolkodnia, hogy másként tudjon beszélni egyenlőségről, igazságtalanságról, méltánytalanságról, erkölcstelenségről, amelyről valaha világosan beszélt. Arról, hogy a szélsőségesen egyenlőtlen társadalmak labilisak. A baloldalnak kicsit kevesebbet kellene sajnálkoznia a múltbeli hibáiért, és magabiztosabban beszélnie az eredményekről, még ha azok sohasem voltak tökéletesek. A baloldalnak el kellene felejtenie a félelmet önmagától, és attól, hogy valóságos történelmi bűneit agresszíven a szemére hányják. Világossá kellene tennie, hogy az a volt "létező szocializmus", amelynek etikai-politikai örökségét kényszerűen hurcolja, nem azonos a szociáldemokrácia jövőjével.

Ha ezt a másfajta beszédet az Ötven könyv… segíti, akkor már elérte a célját.

Szerző

A köröm fázásától a globalizációig

Publikálás dátuma
2016.01.03. 22:12
Hasznos olvasmány az új könyv is, de az alapművek ismeretére is szükség lenne FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Több mint érdekes könyvet adott ki a Noran Libro kiadó: ötven magát baloldalinak tartó, mindenféle foglalkozású, társadalmi státuszú szerző választott ki szabadon egy-egy könyvet, amelyről úgy gondolja, hogy minden baloldalinak ismernie kell. A kötet esszéi arra késztetik az olvasót, hogy eltöprengjen: mit is várna el a baloldaltól, annak politikai képviselőitől.

Nagy Imre 1989-es újratemetésén Orbán Viktor így beszélt: „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik." Ma azon kell töprengenünk, vajon hány nemzedéket tett tönkre az „illiberális” politikai berendezkedés, miközben a Fidesz alapító generációja is hatalmának delelőjére érkezett, s ahol alig szuszognak a demokraták. E légüres térben néhányan madzagot keresnek, hogy belekapaszkodva legalább gondolkodni lehessen a baloldalról.

Mit tehet egy milliomos?

Már az elején elakadunk. „Fáznak a körmeim. Nem értem, hogyan fázhat a köröm” – idézi a könyv egyik szerzője Borbély Szilárd regényét, a Nincsteleneket. „Legkésőbb akkor, a teljes megfosztottságról, a megszomorítottságról szóló remekmű olvasásakor kiderült: mi sem... tudjuk, hogyan fázhat a köröm” – állapítja meg rezignáltan a recenzens. Mi pedig azon tépelődünk: meg kell-e tapasztalnunk, hogyan fázik a köröm, vagy elég annyi, ha tudjuk, van, akinek fázik, és tenni akarunk azért, hogy ne fázzon. Nem mellékes töprengés ez egy olyan világban, ahol az egyik baloldali azt mondja a másikról: egy milliomos nem beszélhet senki szegény nevében, de még a szegényekért sem. Baloldaliságunk így már az elején megtorpan, kezdünk félni, hogy itt baloldali csak a nincstelen lehet.

Persze, igazságtalanok vagyunk: a Borbély regényéről szóló csak egyike annak az ötven röpke esszének, amelyet a Progress Alapítvány kuratóriumának támogatásával (elnökség: Ágh Attila, Fleck Zoltán, Kocsis András Sándor) a Noran Libro közreadott (Ötven könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell, 2015., szerkesztők: Böcskei Balázs, Sebők Miklós).

Félszáz – itt felsorolhatatlan – önmagát baloldalinak tartó (korra, nemre és társadalmi státuszra tekintet nélküli, zöld, feminista, emberi jogi liberális, pragmatista) szerző választott magának szabadon egyetlen könyvet – a közgazdaságtól a szépirodalomig -, aminek ismerete szerinte kötelező egy baloldali polgárnak.

Megakadhatnánk itt is. Mert a félszáz recenzált kötet ismerete minden (konzervatív-jobboldali) polgárnak is jót tenne, ahogyan legalább félszáz szélsőjobboldali-konzervatív és beskatulyázhatatlan gondolkodó ismerete (Hitlertől, Goebbelsen át Francois Furet-ig, és a „liberálfasizmust” leíró amerikai Jonah Goldbergig, Francis Fukuyamától, Sebastian Haffnerig, a szellemtörténész John Lukacsig, Jacques Barzunig) sem volna rossz hatással a baloldalra. Tanácsolnánk ezt, ha nem tudnánk, ma politikai térféltől függetlenül olyannyira nem olvas senki semmit, hogy nem egy napilapot, hanem még egy folyóiratot sem képes eltartani a saját szellemi közössége. Ez persze elnézővé teszi az Ötven könyv… olvasóját, hiszen a szerkesztők célja talán éppen ennek – a kötetben is tapintható - erősen polarizált baloldali gondolkodásnak a behabarása volna. Akkor is, ha erősen vitatható a szerzők szabad választásának célszerűsége (mindig akad joggal hiányolt szerző – Marx például ilyen keretek között feldolgozhatatlan -, amit viszont nem enyhít az „ismernie kell” megszorítás), de legalább valaki, aki egyszer képes lesz szintetizálni a baloldali gondolkodást, megfelelő képet kap arról a nem éppen szűk spektrumról, mit gondolnak ma a baloldali meditálók baloldalinak.

Van is, meg nincs is

Hogy mit gondoltak a szerkesztők baloldali szerkesztői elveknek, azt megtudhatjuk az előszóból, de – a jó szándéktól eltekintve - boldogok nem leszünk tőle. Mert: ha már szabadjára engedték a gyeplőt, akkor be kellene érniük azzal a hatalmas tükörrel, amelybe belepillantva ma a baloldal ezer ágra szakadva elveszve érzi önmagát. Vagy, valamiféle szintetizáló igénnyel lépni fel, amelyre a szerkesztők szellemi kapacitása megvolna. E helyett először is „játékos felháborodásról” értesülünk a kérdésre, létezik-e baloldal Magyarországon. Mert hát hogyne létezne! Aztán azt olvassuk: „A fiatalos, rebellis hévhez történelmileg passzoló baloldali mozgalom nincs, még annak legtágabb meghatározásában sem… Baloldaliak vannak, de baloldal nincs… Azért nincs…, mert az, amit a köznyelvben baloldaliként azonosíthatunk, a szoclib gondolkodásmód tartalmilag kiüresedett…” Az ok: "a rendszerváltás utáni Magyarországon végleg összemosódott egymással a baloldali és a liberális gondolkodás.” Pedig "igény lenne egy autonóm baloldalra. Még akkor is, ha eszmetörténeti közhely, hogy a baloldali és a liberális gondolkodás között számos átfedés van”, akkor is, ha demagóg illetve radikálisan progresszióellenes jobboldali erőkkel szemben "a kor parancsa is azt követeli meg, hogy szolidaritást mutassanak egymással a szétforgácsolódott »demokratikus« erők”. Nem jutottunk el ugyan a „korparancs” gyurcsányozásig, de talán az idézőjel a demokratikus jelzőn megmutatja, mennyire messze vagyunk még a kötetben tükröződő sokszínűség napi tapasztalhatóságától is, hát még attól, hogy egy "autonóm baloldal" érintkezést keressen a konzervatívokkal a mind nagyobb tért hódító (szélső)jobboldali populizmus ellen. A kötet miniesszéit mindezekkel együtt, vagy mindezek ellenére többnyire nagy élvezettel lehet olvasni. A szerkesztők és a szerzők dicsérete, hogy nyoma sincs a hajdani politikai brosúrák emlékének.

Egyetértünk a szerkesztőkkel: szándékunk, hogy "idővel ismét legyen Magyarországon baloldali értékeken alapuló színvonalas közbeszéd, legyenek sokak számára vonzóak a baloldali közpolitikai megoldások. S – talán idővel - legyen a baloldali értékeket valló millióknak következetes és erős politikai képviselete.” Az Ötven... gondolatai nyomán az olvasó maga is késztetést érez, hogy elgondolkodjon, mit várna el egy ilyen politikai képviselettől.

Mindenekelőtt azt, hogy ez a ma szinte virtuális képviselet egyetlen tagja se gondolja magát a baloldaliság kizárólagos képviselőjének, amely minden más hasonló erőt le akar mosni a politikai színtérről. Aztán azt, hogy felismerje: egy olyan politikai közegben, egy olyan hatalom ellen, amely lebontotta vagy kisajátította a polgári liberális parlamentarizmus intézményrendszerét, amely értékeivel együtt kitagadta a liberalizmust, és a baloldalt a nemzetből, amely az autoriter állam nevében minden emberi és közösségi autonómiát tagad, csak valamennyi demokratikus erő és a civil társadalom összefogásával léphet fel a siker reményében. És még csak az sem kell, hogy ebben a vágyott széles – a konzervatívoktól a polgári radikálisokon, zöldeken át a szociáldemokratákig - koalícióban egy szociáldemokrata párt vigye feltétlenül vezető szerepet, hogy feltétlenül ő adja a következő kormányfőt, vagy a kormánytöbbséget. A tét ugyanis nem a baloldali/konzervatív váltógazdálkodásban vitt vezető szerep, hanem a demokratikus parlamentarizmus léte.

Egy ilyen baloldali politikai képviseletnek - megértve a populizmus vonzerejének okait - mindenekelőtt le kellene mondania a jobboldali populizmusra adandó baloldali populista válaszról, bármilyen népszerű volna is az. Ennek a politikai pártnak először is tisztáznia kellene viszonyát a mai kapitalizmusokhoz és a globalizációhoz, mert a kapitalizmus arcunkra kiült utálata több mint kevés: céltalan ostobaság. A kötetből David Held – Anthony McGrew Globalizáció/Antiglobalizáció című, 2010--es könyvéből idézhetünk (recenzens Bayer József): „Normatív szempontból a kommunitárius, illetve a kozmopolita alapállás képezi a globalizációhoz való viszony ellentétes pólusait. Az első a politikai közösség elsődlegességét vallja, amelyet minden áron meg kell őrizni a globalizáció támadásával szemben. A nemzeti és vallási fundamentalizmus is ebből táplálkozik. A második a közjót az egyénekhez és azok tagolt közösségeihez kapcsolja, kimutatva, hogy minden nemzetállam belsőleg megosztott, a politikai közösség rendszerint csak konstruált, és nem homogén. Minden nemzetállam regionális és globális hálózatokba van tagolva, így az egyéneknek is sokféle kötődése és identitása lehetséges.” Mint Bayer írja: a szerzők vezérlő eszméje a magyar baloldal számára is releváns „kozmopolita szociáldemokrácia”, amely számol a globalizációval, miközben hatásainak politikai és szociális kiegyenlítését is feladatának tekinti. Ennél többet nem mondhatunk.

Amikor kapitalizmusról beszélünk, akkor az európai kapitalizmusról beszélünk. Nem tévesztjük szem elől, hogy az Egyesült Államok a történelem különös teremtménye, ahol - Francis Fukuyamát idézve - önmagában az egyenlőtlenség sosem okozott igazi csalódottságot, lévén hogy az esélyek, nem pedig a kimenetelek egyenlőségét hirdeti. Ezzel szemben a jóléti államok Európájában nem az esélyek, hanem a kimenetelek egyenlőségét figyeli a polgár. Nem egyenlő egyéni esélyeket vár, hanem erős állami közszolgáltatásokat, s ha ezek a megszorításokkal veszélybe kerülnek, úgy gondolja a jóléti állam diszfunkcionális, csalódottságában pedig utcára megy, s ahhoz a populista-demagóg szélsőséghez csapódik, amelyik azt ígéri, helyreállítja a „rendet”.

A baloldal - ha már legyűrte a kapitalizmus okozta hányingert - ugyanakkor nem feledheti, hogy (Fukuyamát idézve) a liberális demokrácia politikai rendszerként akkor működik a legjobban, ha individualizmusát mérsékli a közügyek iránti érdeklődés, a kapitalizmus tevékenységét és közösségi ellenőrzését is megkönnyíti, ha individualizmusát a társulási készség ellensúlyozza. Így kellene újragondolni az állam szerepét, s a mai jobboldal által eltorzított újraelosztást. Világossá téve: szemben a mostani korporativizmussal az állami beavatkozás nem feltétlenül tagadja a gazdasági szabadságot. Ám, ha a társulási készség képtelen összefogni, akkor az atomizálódó polgároknak gyámkodó államra lesz szükségük. Az állam nem ellenőrizhető közhatalom lesz, hanem egy, az önszerveződéshez tunya társadalmi többség által hatalomra juttatott politikai kisebbség diktatúrája.

Leszámolni a balsorssal

Az, hogy a magyar nemzet kulturális örökségét meg kell őrizni csak a mai hatalom számára nem releváns közhely. De: ez az örökség az európai kultúra része is, ami politikai vetületben arra predesztinálja, hogy az európai politikai berendezkedés, az európai politikai közösség egyenjogú alkotóeleme és formálója legyen. Az orbáni érveléssel szemben, a nemzet (amely nem azonos saját államával) fennmaradásának feltétele, hogy államának mindazokat a szuverén elemeit az európai politikai központra ruházza, amelyek az európai – ma: uniós – együttműködést elmélyítik. Mert az előző nemzedék által kivívott szociáldemokrata konszenzus bomlásához az vezetett, hogy nem volt képes a nemzetállamot meghaladó vízióval előállni. Ezért a magyar demokratáknak, benne a magyar baloldalnak az európai gazdasági, politikai integráció elmélyítésén kell dolgoznia.

Helyet kapott a kötetben az előbb már idézett Tony Judt brit baloldali történész Balsors ül e tájon című munkája is. Ezúttal hadd ne a recenzenst idézzük, hanem – szabadon - magát Judt-tot: az európai baloldal elfelejtette, hogyan hirdesse a szociáldemokráciát. Elfelejtette, hogy a politika nem csak pragmatizmus (rosszabb esetben prakticizmus), hanem értékválasztás is, amihez erkölcsi fogalmaktól átitatott közbeszédnek kell társulnia. Nem kell új dolgokat kitalálnia, csak másként kellene gondolkodnia, hogy másként tudjon beszélni egyenlőségről, igazságtalanságról, méltánytalanságról, erkölcstelenségről, amelyről valaha világosan beszélt. Arról, hogy a szélsőségesen egyenlőtlen társadalmak labilisak. A baloldalnak kicsit kevesebbet kellene sajnálkoznia a múltbeli hibáiért, és magabiztosabban beszélnie az eredményekről, még ha azok sohasem voltak tökéletesek. A baloldalnak el kellene felejtenie a félelmet önmagától, és attól, hogy valóságos történelmi bűneit agresszíven a szemére hányják. Világossá kellene tennie, hogy az a volt "létező szocializmus", amelynek etikai-politikai örökségét kényszerűen hurcolja, nem azonos a szociáldemokrácia jövőjével.

Ha ezt a másfajta beszédet az Ötven könyv… segíti, akkor már elérte a célját.

Szerző