Hannover;Szalai Ádám;

2016-01-04 12:56:00

Szalait bemutatták Hannoverben

Bemutatták a német labdarúgó-bajnokságban utolsó előtti Hannovernél a magyar válogatott támadóját, Szalai Ádámot, a klub egyik új igazolását.

Az egyesület Twitter-oldalán közzétett hétfői fotón az új szakmai stáb, a december 28-án kinevezett új vezetőedző, Thomas Schaaf, valamint Szalai mellett a további két frissen szerződtetett futballista, a japán Jamagucsi Hotaru és a norvég Iver Fossum látható.

A Hannover hivatalos honlapján az olvasható, hogy a 28 éves magyar csatár kölcsönben került a csapathoz a sereghajtó Hoffenheimtől, s a szezon végéig szóló szerződést írt alá. A megállapodás tartalmaz egy hosszabbításra vonatkozó lehetőséget is.

"Nagyon örülök az új kihívásnak, s azt remélem, hogy az itteni jó teljesítményemmel az Európa-bajnokságra készülő válogatott keretbe is bekerülök majd" - idézte a Hannover honlapja a támadót, aki hozzátette, ennél is fontosabb a számára, hogy hozzásegítse a német együttest az élvonalban maradáshoz.

A 29-szeres válogatott Szalai, aki 137 Bundesliga-meccsén 32 gólt szerzett, ebben az idényben rendkívül kevés lehetőséget kapott a Hoffenheimnél, s a Bild, valamint a Kicker című német lap a közelmúltban a téli klubváltásról írt. Szalai a Facebook-oldalán múlt csütörtökön azt írta, csak a Hannoverrel tárgyalt, s rövidesen eldől, melyik együttesben játszik tavasszal. A Bundesliga mostani szezonja a téli szünet után január 22-én folytatódik.