A keresztes lovag

Megedződtem alaposan abból, ahogyan a vezető nyugati sajtó ír Magyarországról, sok meglepetés nemigen érhet. Mégis, ahogyan 2015 Szilveszterének napján rábukkantam a Le Monde „Eszmék” rovatában a párizsi lap közép-európai tudósítójának, Joelle Stolznak „Orbán Viktor, Európa keresztes lovagja” című terjedelmes cikkére, nekiveselkedtem. Mint ez a terjedelmes írás is tanúsítja, a hölgy briliáns történelmi ismeretekkel rendelkezik. Végtelenül szófukar életrajzából tudtam meg, hogy három éve az egyik francia kiadónál „A nacionalizmus boszorkányínasai”címmel jelent meg könyve, amely javarészt ugyancsak Orbánékról szól.

Mostani kíméletlen írását azzal indította, hogy amióta az Európai Unió kénytelen szembenézni a bevándorlók özönével, kormányfőnk rendíthetetlen harcosa lett a nemzetállamok és a kereszténység térhódításának. A november 13-i párizsi merényleteket követően a konzervatív Politico című lapnak kijelentette, hogy „a terroristák valamennyien alapvetően migránsok”. Hozzá biggyesztette, hogy a mostani válság szerinte eltemette a „liberális halandzsát és a politikailag inkorrekt multikulturalizmust”.

De miből is táplálkozik ez a „keresztény-nacionalista eszmevilág”? – kérdi Stolz. A magyar származású amerikai történész asszonyra, Balogh Évára hivatkozik, aki az egészet a Horthy-korszakból származtatja. Horthyéból, aki 1944 októberéig a hitleri Németországra támaszkodott. Kezdettől közszolgálatig korlátozták a zsidók arányszámát az egyetemi oktatásban, a szellemi szférában, idézi Joelle Stolz Catherine Horel osztrák historikust, aki szerint annak idején az egész mindannak ellenére következett be, hogy az egyházi hierarchia még nem avatkozott be a folyamatba.

Ezzel szemben két püspök - egyikük Prohászka Ottokár - már az ádáz antiszemitizmus híveként tett szert ismertségre. Ez az antimodern és antikapitalista egyházfi – jellemezte Stolz, - a két világháború között „poloskák és patkányok rituális mészárosok” gyanánt ábrázolta a zsidókat, a „keresztények vérszívóiként”. Ez a rasszista bölcselkedés, jegyezte meg a Le Monde cikkírója, közömbösen hagyta volna a történészek java részét, ha a Fidesz hangadói Prohászkában nem fedezik föl a számukra kedves erényeket. Az emberi erőforrások minisztere, a kálvinista és Orbánhoz közelálló Balogh Zoltán 2008-ban részt vett Lakitelken a Prohászka szobor leleplezési ünnepségén, ahol szükségesnek vélte kifejteni azt is, hogy „a keresztény hit védelme teszi lehetővé számunkra, hogy ne fosszanak meg bennünket magyarságunktól, ne csupán biológiai lényekként maradhassunk fönn”. Orbán Horthyhoz hasonlóan protestáns származású, és ezért is a „nacionalista kereszténység” zászlóvivőjeként óhajt részt venni a közéletben.

A kormányfő, emlékeztet erre is Stolz asszony, az egyik magyar művészhez címzett nyílt levelében, azzal vette védelmébe a 2014-ben heves tiltakozások ellenére fölavatott, a „német megszállást” idéző budapesti emlékművet, hogy a szoborban ábrázolt, és Magyarországot jelképezni szánt Gábriel arkangyal nem a nácikat, hanem Németországot jelképezi. Orbán számára, idézte a Le Monde, nem az a probléma, hogy a németek nácik és antiszemiták voltak, hanem hogy keresztényellenesek. A kormányfő világszemlélete szerint Magyarország a második világháborúban egyaránt küzdött mind a keresztény értékekért, mind a szovjet megszállás ellen. Több magyar, köztük Bayer Zsolt, Orbán egyik jó barátja – azt vallotta, hogy az ő kedvenc filmjei közé tartozik Kassovitz Mátyás „Gyűlölet” című alkotása, mert egyaránt állítja pellengérre a cigányokat és a brüsszeli uniós hatóságokat. „Ábrázolja a film, így az egekbe emelés, az 1990-es évektől a két párhuzamos társadalmat, a származásuk szerint befurakodottakét, akiket gyűlöl a többség társadalma. Európa szerinte a liberalizmus 1968-as májusi változata miatt van válságban, következésképpen, a liberalizmus eltaszítása csakis a nemzeti újjászületés lehet”. De nem ez az újságíró az egyetlen, aki Orbán közvetlen környezetében ezt hirdeti. A Le Monde ide sorolta a „gyakorlatias, az ideológiát állítólag mellőző Lázár János miniszterelnöki kabinetfőnököt, a propagandista Rogán Antalt, az éjszakai klubok lovagját, a szakértő Habony Árpádot, és néhány más „ideológust”. Előkelő helyen tartja számon Fekete Györgyöt és a történész Schmidt Máriát, a Terror Háza nevű állítólagos múzeum őrzőjét, aki a fáma szerint jelentős költségvetéséből a „hősi múltat” ápolja.

De eddig, ez a megjegyzés is azt illusztrálja, hogy Joelle Stolz naprakész, egyikük sem tudta kellően meggyőzni a magyarokat a szükséges gyermekszámról. A népességi hanyatlás Orbán egyik rögeszméje lett, miközben félmillió magyar, többségében fiatal diplomás, Németországba és brit földre távozik. A mai Budapest azzal véli ellensúlyozni ezt, hogy a szomszédos államokban élő magyar kultúrájúakat vonzaná, nemzetiséget „schengeni útlevelet” kínál nekik. Kudarc.

Miközben jószerivel fordítottam ezt, nem volt kétségem, hogy a Népszava olvasói számára alig van benne újdonság. Nem is fölfedezésre óhajtottam csábítani az olvasót. Mindössze azt illusztrálni, hogy a Nyugat nem üresen fecseg rólunk, pontosan ismeri a mai kormányzat égbekiáltó vétkeit. Egyeseknek ez talán sovány vigasz. Nekem ígéret arra, hogy minden látszat ellenére is, lehet kiút a választásokig hátralévő csekély időre is.

Ha nagyon akarjuk.