Bársony Éva;

nekrológ;Zsigmond Vilmos;

2016-01-04 18:42:00

Elment a fény és árnyék mestere

Az életre készült, nem a halálra: Zsigmond Vilmos az utolsó pillanatig szenvedélyével, a képpel foglalkozott. Két film látványtervén dolgozott, de ezeket a terveit már nem válthatja valóra. Egy nagy ívű művészpálya szakadt meg az új év első napján, az Oscar-díjas operatőrt január 1-én, életének 86. évében, álmában érte a halál kaliforniai házában.

Zsigmond Vilmos legendásan precíz, kreatív alakja volt a filmnek. Varázslatosan bánt a fénnyel, a színekkel, a természeti tájjal, a színészi arccal. Érzékeny vizualitása mellett a szakma megszállott szeretetének is köszönhető, hogy Hollywoodban a maga erejéből küzdötte fel magát, lett világszerte ismert és elismert operatőr. Ő volt az, aki 1978-ban, amikor felszaladt a színpadra, hogy átvegye az Oscar-díjat a Harmadik típusú találkozásokért, a nagyvilág füle hallatára név szerint „a budapesti Illés Györgynek” köszönte meg, hogy mestere volt.

„Az életem a filmé” – mondta lapunknak tavaly, amikor első és egész életét átfogó fotókiállítása nyílt a Ludwig Múzeumban. A bejáratnál egy kisméretű, még cakkos szélű fotográfia egy dombos tájat mutatott. Mondhatjuk, ez volt a startjel 1939-ből. Akkor még csak kilenc éves volt, édesapja gépét kattintgatta, de azután egy életen át olyannyira elkötelezettje lett a látványnak, hogy amikor nem a kamera mögött állt éppen, akkor is a nyakában lógott a fényképezőgépe és fotózott. Megható gesztus volt, hogy azon a tavaszi kiállításon velünk, a honfitársaival is meg akarta osztani a személyes büszkeséget: elhozta megmutatni az Oscar-díját. Sőt, a pompás kis vitéz aranyos szobra mellé elhozta még A szarvasvadászért kapott BAFTA-díjat is, s az Emmy-díjat, amit a Sztálin című HBO-filmért operatőri munkájáért kapott 1992-ben.

Hogy eljusson az Oscarig és még tovább, világhírű mesterek alkotótársaként, abban is szerepe volt a fotózásnak. Budapesten 1955-ben végezte el a főiskola operatőri szakát Illés György vezetésével, de miután 1956-ban Kovács László operatőr kollégájával együtt elhagyta az országot, táskájukba rejtve a majd 10 ezer méter hosszú filmet, amit a forradalom eseményeiről a filmesek megörökítettek, filmes pályája nehezen indult. Az USA-ban ugyan 1962-ben állampolgárságot kapott, de először alig jutott közelébe a filmnek. Fotólaborban dolgozott, majd fokozatosan kezdett oktató- és reklámfilmeket fényképezni, kis költségvetésű filmek operatőreként került egyre közelebb a pálya igazi lehetőségeihez. Peter Fonda filmjében vonta magára a figyelmet először A bérmunkás című western operatőreként, ezt követte Robert Altman rendező mellett a McCabe és Mr. Miller című western. Az Új-Hollywoodot fémjelző fiatal fenegyerek nemzedék ekkor figyelt fel Zsigmond Vilmosra, aki mást tudott Hollywoodban, mint bárki más a szakmában. Európai látványkultúrája és rendkívüli szakmai felkészültsége kiugró operatőri teljesítménnyel ejtette csodálatba a filmeseket, technikai „fakítással” hozott létre sosem látott hangulatú western-látványt. Ezzel aratott sikert a Gene Hackman és Al Pacino főszereplésével a Madárijesztőben (1973) is. Steven Spielberggel 1974-ben dolgozott először együtt a Sugarlandi hatóvadászat című filmben, ahol például kézikamerás felvételekkel dobta meg a feszültséget.

A Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmosnak is köszönhetően alapfilmnek számít a sci-fi műfajban, majd 1978-ban ez hozta meg az operatőri Oscart. Képalkotói kreativitását és lefegyverzően tiszta, atmoszférikus látványteremtését még háromszor jelölték Akadémiai Díjra (A szarvasvadász, A folyó és a Fekete Dália). A szarvasvadászban a vietnami háború sötét élményét, a lélek pusztulását mutatja meg Michael Cimino. A látvány drámai ellentétre épül, a természet fenséges tisztasága és a belső pusztulás sötét hangulata ütközik. Zsigmond Vilmos, aki ezt a legjobb filmjének tartja, ezért kapta az angolok operatőri BAFTA-díját. Ciminóval még egyszer összeálltak, de A Mennyország kapuja című western nem ismételte meg első közös sikerüket.

Az Új-Hollywood rendezői (Coppola, Scorsese, de Palma, Spielberg, Lucas) a populáris és a szerzői film erényeit egyformán működtették a filmjeikben. Zsigmond többükkel dolgozott, a legkülönbözőbb műfajokban. Scorsesevel például koncertfilmet fényképezett fantasztikus sztárparádéval (Az utolsó valcer), Brian De Palmával thrillert (Fekete Dália), Georg Millerrel vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok), munkái közt ott van a kalandfilm, romantikus vígjáték, akció is. A 2000-es évek Woody Allen mellett találják, aki azt mondta róla, hogy a világ legjobb operatőre. Három közös filmjük a Melinda és Melinda, a Kassandra álma és a Férfit látok álmaidban.

A 70-es évektől kezdett hazajárni, Illés György hívására később elvállalta a kétévenként rendezett operatőri mesterkurzus vezetését, ahová neves külföldieket is meghívott. Nagyon szeretett tanítani, értett a fiatalok nyelvén, fontosnak érezte, hogy átadja mindazt, amit a filmlátványról tud. Nagy merészen nagyjátékfilm rendezésébe is belevágott, bár a magyar-amerikai-izraeli koprodukcióban készített a Tékozló apa című filmdráma Michael Yorkkal és Liv Ullmann-nal a főszerepben nem hozott rendezői babérokat. Itthon két játékfilm operatőri feladatát vállalta: az egyik a Bánk bán című operafilm volt (2002), később A halálba táncoltatott leány című táncfilmet fényképezte (2011). Utoljára a Megszállottság című kanadai thrillerben állt a kamera mögé 2013-ban. A látnivaló, amit nagy ívű művészi pályájából itt hagyott nekünk filmen, gazdag és hosszú életű művészi örökség.