A Kormány a bürokrácia csökkentését határozta el. Ez helyes és időszerű célkitűzés. Mégis félő, hogy ennek keretében olyan változásokat is végrehajtott, amelyet nem gondoltak át és főként nem vizsgálták meg alaposan annak gyakorlati következményeit.
Nézzük ebből a szempontból az építési törvény módosítását, amelynek lényege, hogy 2016. január 1-től nem kell építési engedélyt kérni a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépületre, elegendő azt csupán egyszerűen bejelenteni az építési hatóságnak. A bejelentési dokumentáció tartalmi követelményeinek meghatározását a december 29-én megjelent 456/2015. (XII.29.) sz Korm. rendelet szabályozza. Mi ezzel a baj? Hiszen megszabadítja az építkezőt a feleslegesnek tűnő hatósági hercehurcától, de az építési engedélyezési eljárás nemcsak macerát, hanem különböző szempontok és érdekek alapos mérlegelését is jelenti. Miközben a változtatás látszólag elhárít egy csomó akadályt az építtető elől, valójában a környezet, a kulturális örökség, a természet megóvása, a közlekedés fenntarthatósága szempontjainak mérlegelését iktatja ki a rendszerből. Ennek beláthatatlan káros következményei lehetnek.
Ami közvetlenül és azonnal érintheti sok ember érdekét, az a szomszédjogok biztosításának garanciái. Pontosabban: a garanciák megszüntetése. A január elseje előtt hatályos szabályozás szerint az építkezéssel érintett ingatlanok valamennyi szomszédját értesíteni kellett, és ha valakinek problémája volt a tervezett építkezéssel, akkor törvény által garantált jogai voltak saját szempontjai jogszerű érvényesítésének. Mi lesz most, ha nem is tud róla és nem is kell figyelembe venni ezeket a szempontokat?
Ugyancsak problémás a helyi építésügyi szabályzatok rendelkezéseire vonatkozó előírás. Az új törvény szerint a helyi önkormányzati rendelet szabályai közül csak a megengedett legnagyobb beépítettség, a megengedett legnagyobb építménymagasság, valamint a beépítés módjára, vagy építési helyére vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy a falvakban, városokban a helyi elvárásokat legjobban ismerő önkormányzat által meghatározott szempontokat nem lehet érvényesíteni. Mire gondolok? Megfelel-e az építési telek kritériumainak, egyáltalán beépítési telken található-e az ingatlan? A beépítésre szánt területen történő építés közérdeket sért-e? Nem hat-e károsan a környezetre, a természetre, a tájra, az építészeti értékekre? Nem veszélyezteti a talaj- és vízgazdálkodást, nem befolyásolja-e károsan a terület rendeltetésszerű használatát? Az építkezés nem akadályozza-e a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát? Az épület megfelel-e a tűzbiztonság, az élet- és egészségvédelem, a zaj- és rezgésvédelem, mechanikai szilárdság, környezeti hatásoknak való ellenállás követelményeinek… És még sorolhatnám.
Ugyancsak problémának tartom a településképi véleményezési eljárás megszüntetését. Ennek az volt a lényege, hogy a települések fejlesztésénél lehessen biztosítani az ízléses, igényes összképet. Bizonyára mindenki megérti, hogy egy város főterén álló ház megépítésénél, vagy átalakításánál jogos elvárás, hogy stílusában, megjelenésében illeszkedjen az összképhez. A településképi véleményezés megszüntetésével több helyen várható vita és lakossági felháborodás, ha ezek az egyébként fontos szempontok nem tudnak érvényesülni.
Végezetül a határidőkről. Önmagában helyes törekvésnek gondolom az ügyintézési határidők csökkentését, miniszterként magam is kezdeményeztem ilyen döntéseket. De van egy ésszerű határ. A szakhatóságok ügyintézési határidejének további kurtítása azzal járhat, hogy például a tűzoltóság a tűzbiztonságra vonatkozó követelmények mérlegelését nem tudja rendesen elvégezni. Ennek borzasztó következménye lehet, amit jó lenne elkerülni. Nagyon szeretném, ha a közeljövőben nem valamilyen szörnyű tragédia kényszerítené ésszerű korrekcióra a jogalkotót.
