Fidesz;nyugdíj;Gyurcsány;

2016-01-06 17:23:00

A Fidesz 2016-ban is "gyurcsányozik"

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták kormányzásuk alatt a nyugdíjasokat sem kímélték: elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, megdrágították az élelmiszereket, vizitdíjat, kórházi napidíjat akartak velük fizettetni és be akarták vezetni a nyugdíjadót - úgy tűnik, idén is az elmúltnyolcév lesz az adekvát válasz a Fidesz részéről a felvetett problémákra. Ezúttal a DK és az MSZP mert jelezni valamit. 

Niedermüller Péter, a DK alelnöke ugyanis azt diagnosztizálta: a kormány cserben hagyja a nélkülöző nyugdíjasokat és miközben sosem látott gazdasági sikerekről beszél, a nyugdíjak idén elértéktelenednek. Korábban Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP ismét az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését kezdeményezi, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a nyugdíjasokkal minden nap megfizetteti Európa és a világ legmagasabb általános forgalmi adóját.

Nem késlekedett a propagandaszöveggel a válasszal a Fidesz-frakció:

A polgári kormányzás óta átlagosan több mint egyhavi nyugdíjjal, 8,6 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje, és idén is tovább nőnek a nyugdíjak. Lehetővé tették azt is, hogy a nők negyven év munka után nyugdíjba mehessenek. A Fidesz csökkentette a rezsit, ennek köszönhetően több pénz marad a nyugdíjasok zsebében. Ráadásul egyre bővülnek és fejlődnek az időseknek kínált ingyenes egészségügyi szolgáltatások, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és az idősotthonok - így a közlemény, lehet szépen hazamenni.