áramszolgáltatók;Bács-Kiskun megye;

2016-01-07 14:56:00

Nincs áram több Bács-Kiskun megyei településen

Nyolc Bács-Kiskun megyei településen szünetel az áramszolgáltatás, az EDF DÉMÁSZ szakemberei a katasztrófavédelemmel együttműködve és partnercégek bevonásával dolgozik a hibák elhárításán - közölte az áramszolgáltató csütörtökön, kora délután.

A cég tájékoztatása szerint Jászszentlászlón, Orgoványon, Jakabszálláson, Bugacpusztaházán, Bugacon, Császártöltésen, Homokmégyen és Bócsán teljes egészében szünetel az áramszolgáltatás, míg a térség több településén kisebb számban ugyancsak előfordulnak áramszünetek.

Az EDF DÉMÁSZ szakemberei az üzemzavar elhárítását hajnal 3 óra óta megerősített létszámmal, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve végzik. Jelenleg 120 szerelőcsapat 100 gépjárművel dolgozik a hálózatokon és partnercégek szerelőit is bevonták a hibaelhárításba - olvasható a közleményben, amely szerint éjfél óta 1700-at meghaladó hívás érkezett a cég telefonos ügyfélszolgálatára, mely közel nyolcszorosa az átlagos napi hívásszámnak.

A szolgáltató korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egész szolgáltatási területén gondokat okoz az éjszaka kezdődött, erősödő havazás és jegesedés. A legtöbb üzemzavart Bács-Kiskun megyében kell elhárítani, ahol több helyen fakidőlés okozott vezetékszakadást, illetve oszloptörést.

A közleményben felhívják a figyelmet: a leszakadt vezetékek megközelítése életveszélyes, egyúttal abban kérik a lakosság segítségét, hogy aki ilyet tapasztal, haladéktalanul jelentse be azt a szolgáltató ügyfélszolgálatán, a 06-40-822282-as telefonszámon.