hulladék;Hosszú Katinka;

2016-01-08 09:41:00

Orbán megszólalt Hosszú Katinka ügyében

Orbán Viktor miniszterelnök is kifejtette véleményét az úszószövetségen belüli botránnyal kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. A kormányfő leszögezte, hogy a politikát távol kell tartani a sporttól.

Orbán felidézte, hogy együtt kampányolt a vizes vébéért Hosszú Katinkával, és ismeri a tisztességben megőszült Kiss Lászlót is, akiről csak kalaplevéve lehet beszélni. És bár mindketten kiváló sportemberek, mégis valami gellert kapott a kapcsolatukban - mondta az interjúban. Olimpiára készülve megromlott viszonyuk nemzeti ügy, ezért a kormány felajánlotta segítségét, csak azt kérte, árulják el, hogy miben tudnak segíteni, ez azonban egyelőre nem derült ki számára.

Orbán péntek reggeli rádióinterjújáról bővebben itt olvashat!

Tegnap tovább gyűrűzött az úszószövetségen belüli botrány, amikor  Hosszú Katinka sajtótájékoztatójára hivatkozva lemondott Kiss László a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztéről. Indoklása szerint megalázó helyzetbe került. „Én jóindulattal voltam irántuk, semmit sem követtem el sem Hosszúékkal szemben, sem a magyar úszás ellen, hogy ilyen elbánást érdemeljek, mint amilyenben a médiaeseményen részem volt” – fogalmazott a szakember.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke nem nyugszik bele Kiss László döntésébe, hiszen változatlanul szövetségi kapitánynak tartja, egyszersmind a világ legjobb edzőjének, aki mindenkor sikerre vezette a magyar úszósportot, és példátlan eredményekkel büszkélkedhet.

„A magyar sport szégyene, hogy egy ekkora edzőt, mint Kiss László nyilvánosan megaláznak – kezdte a Népszavának Törös Károly, a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja. – Laci fémjelezi a hazai úszást. Külföldön istenítik. Mindenki becsüli, csak mi nem?” A szakember hozzátette: Gyárfás mellett a magyar edzők sem nyugszanak bele Kiss döntésébe, s teljes mellszélességben a kapitány mellett állnak.