Donald Trump;Ted Cruz;

2016-01-08 10:44:00

Lehet-e elnök Ted Cruzból?

Már nem csak Donald Trump kérdőjelezi meg, hogy Ted Cruz texasi szenátor egyáltalán jogosult-e az indulásra az amerikai elnökválasztáson, hanem a veterán arizonai szenátor, John McCain is. Cruz ugyanis nem az Egyesült Államokban született, ahogyan egyébként John McCain sem. 

Trumpnak ez az egyik kedvenc vesszőparipája, évekig nem hagyta, hogy levegyék a napirendről Barack Obama születési bizonyítványának kérdését. A milliárdos legutóbb ugyan úgy nyilatkozott, hogy már „leszállt erről a témáról”, de azért ismételten csak azt sejttette, hogy az okmány hamisítvány, s Obama valójában nem is Hawaii szigetén született, ahogy állítja.

Ted Cruz esete tulajdonképpen egyszerű: Kanadában született ugyan, s apja kubai, édesanyja viszont amerikai állampolgár volt, az amerikai alkotmány értelmében ez pedig azt jelenti, hogy gyermeke is amerikai állampolgár, azaz nyugodtan lehet belőle amerikai elnök, ha megválasztják.

A Ted Cruz elleni csatába most John McCain is beszállt. Ki nem állhatja a nagyszájú politikust, s a többi harcias teapárti szenátort, s persze kicsit nyilván törleszteni akart a 2008-as kampányban őt ért támadásokért. Amikor megkérdezték, hogy szerinte Cruz amerikai állampolgárnak minősül-e, nem utasította el a felvetést, hanem azt válaszolta: „Ez egy nagyon jó kérdés, de nem tudom a választ.”

Az arizonai szenátort annak idején szintén kikezdték, mivel ő meg Panamában, a csatornaövezetben született, csakhogy az 1903 és 1979 között amerikai felségterületnek számított, szülei pedig mindketten amerikai állampolgárok voltak, így McCain állampolgárságához sem férhetett semmiféle kétség. McCain egy még régebbi példával is előhozakodott. Barry Goldwater, aki 1964-ben pályázott az elnökségre, Arizonában született 1909-ben, a déli állam akkor még az Egyesült Államok külbirtoka, társult állama volt, akárcsak jelenleg például Puerto Rico.