terrorizmus;terrorista;

2016-01-08 14:24:00

Meggyilkolta saját anyját az Iszlám Állam terroristája

Arra kérte fiát, hogy hagyja ott az Iszlám Államot, és meneküljenek el Szíriából mindketten – egy Londonban működő szíriai ellenzéki megfigyelőcsoport szerint ez volt a bűne annak a 40 év körüli nőnek, akit a saját fia ölt meg egy nyilvános kivégzésen Rakkában. 

Tavaly egy 30 éves újságírónőnek azért kellett meghalnia Szíriában, mert cikket írt arról, hogyan változott meg az élet Rakkában a terroristák betörése után. Ruqia Hassant tavaly szeptemberben végezték ki, de ez csak most került nyilvánosságra - idézi fel a hvg.hu az eset kapcsán.

Most talán ennél is megrázóbb gyilkosságot hajtott végre az IS 20 éves terroristája: a Londonban működő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint a szíriai Rakkában nyilvánosan azért végezte ki saját anyját Ali Saqr, mert a nő arra próbálta rávenni, hogy szakítson meg minden kapcsolatot az Iszlám Állammal, és meneküljenek el mindketten Szíriából. A negyvenes éveiben járó asszonyt hitehagyottnak minősítették, amiért azt mondta fiának, hogy a terroristákat hónapok óta bombázó nemzetközi erők a szervezet minden tagját meg fogják ölni.