Elege van Pekingnek a kis vezérből

Soha nem volt annyira rossz Észak-Korea és Kína viszonya, mint most. Kivált azután, hogy Phenjan negyedik nukleáris kísérletét is végrehajtotta. E tekintetben teljesen lényegtelen az, hogy a rezsim – ahogy maga állítja – a nagyobb erejű termonukleáris bombával hajtotta-e végre az atomkísérletet, vagy amint nemzetközi szakértők gyanítják, hagyományos nukleáris töltettel. Kína azonban nem engedi el Phenjan kezét, bár sok dobása már aligha lesz a kis vezérnek, Kim Dzsong Unnak.

Észak-Korea ugyan Kína legfontosabb szövetségese volt, s még ma is rengeteg szállal kötődik a szomszédhoz, Peking ma már úgy tekint „kistestvérére”, mint egy nagyon nem kedvelt rokonra. Nemcsak a pekingi kormányzatnak van elege a kis vezér, Kim Dzsong Un túlkapásaiból, hanem a kínai lakosságnak is. Egy a BBC World Service által még 2014-ben közölt felmérés szerint a megkérdezett kínaiak mindössze 20 százaléka alakított ki kedvező véleményt Észak-Koreáról, 49 százalék azonban nagyon nem kedveli az országot. Azóta, bár új adatok nem láttak napvilágot, aligha javult a sztálinista rezsim megítélése, sőt inkább rosszabbodhatott.

Kim Dzsong Un manapság mintha szándékosan cibálgatná az oroszlán bajszát. A harmadik, 2013-ban, majd a negyedik, e hét szerdáján végrehajtott nukleáris kísérlet nemcsak a belföldnek, illetve saját hadseregének volt üzenet, amellyel ismételten igazolni akarta, hogy továbbra is szorosan a kezében tartja a gyeplőt, Washingtonnak és Kínának is jelezni kívánta, ő aztán mindent megtehet, senki se szóljon bele az ő ügyeibe. Pedig Peking már körülbelül egy évtized óta arra kérlelte Phenjant, hagyjon fel atomprogramjával, mert minden szempontból ártalmas, ha az ország veszélyezteti a Koreai-félsziget, ezzel együtt a teljes térség stabilitását. Kim Dzsong Un hatalomra kerülése óta azonban Észak-Korea rá sem hederít a nagy testvér intelmeire.

Ennek az is oka lehet, hogy a kis vezér nem élte át az 1950-1953 közötti Észak- és Dél-Korea közötti háborút, számára már semmi jelentősége sincs annak, hogy országa, egyáltalán rezsimje fennállását valójában Kínának köszönheti, hiszen Peking katonai segítsége nélkül Kim Ir Szen birodalma hamar az enyészetté vált volna. Tudvalévő, hogy a koreai háborúban kínai „önkéntesek” vettek részt. Mintegy 3 millióan harcoltak az észak-koreaiak oldalán. A háborúban hozzávetőleg 180 ezer kínai katona vesztette életét. Peking emellett hathatós anyagi támogatást is nyújtott a testvéri országnak.

Jóllehet a hatvanas évek első felében Észak-Korea még jobb gazdasági helyzetben volt a déli szomszédnál, ezt elsősorban nem Kim Ir Szen remekbeszabott gazdaságpolitikájának, hanem Kína hathatós támogatásának köszönhette. 1961-ben pedig barátsági szerződést is kötöttek egymással, amelyben Kína garantálta, hogy Észak-Korea esetleges megtámadása esetén azonnali katonai segítséget nyújt szomszédjának. Ezt a megállapodást kétszer, 1981-ben és 2001-ben is meghosszabbították húsz-húsz évvel. Kíváncsian várjuk, hogy Peking 2021-ben is hajlandó lesz-e a hosszabbításra.

A pusztító, 1994-1998 közötti észak-koreai éhínség idején, amikor a legvisszafogottabb becslések szerint is negyedmillióan vesztették életüket az alultápláltság következtében, Kína bejelentette, korlátlan támogatást nyújt az országnak.

Peking a későbbiekben más tekintetben is fontos szereplője volt az észak-koreai történéseknek, hiszen 2003 óta tagja a phenjani rezsim nukleáris programjáról szóló hatpárti egyeztetéseknek. Ez azért fontos mérföldkő, mert ezáltal Kína is lényegében felelősséget vállalt arra, hogy ráveszi Phenjant atomprogramjának leállítására. Noha ez mindmáig nem sikerült, hiszen 2006-ban, majd 2009-ben is föld alatti nukleáris tesztet hajtott végre az akkor még a „kedves vezér”, Kim Dzsong Il fémjelezte sztálinista rezsim, Peking és Phenjan kapcsolatát ez még nem befolyásolta döntően negatívan. Olyannyira, hogy 2009-ben Hu Csin-tao kínai elnök az évet „Kína és Észak-Korea barátsága esztendejének” minősítette annak kapcsán, hogy hatvan évvel korábban létesítettek diplomáciai kapcsolatokat.

Kim Dzsong Il 2011 végén bekövetkezett halála azonban gyökeres változást idézett elő a két állam viszonyában. Kim Dzsong Un időnként úgy viselkedik, mint egy akaratos kisgyerek, aki még hangosabban üvölt, ha rászólnak a szülők. Peking többszöri kérése ellenére Észak-Korea 2013. február 12-én végrehajtotta nukleáris kísérletét, amit Kína már nagyon nehezen tűrt el. Első ízben fordult elő, hogy az ország meglehetősen keményen, nyíltan bírálta Phenjant az atomteszt végrehajtása miatt. Csang Csie-csi kínai külügyminiszter kijelentette, határozottan ellenzi a nukleáris kísérlet végrehajtását, s hazája álláspontjáról személyesen tájékoztatta az észak-koreai nagykövetet.

A viszony lassan, de biztosan rosszabbodott, s ebben az is szerepet játszott, hogy Peking számára egyre fontosabb kereskedelmi partnerré lépett elő Szöul. 2013. május 5-én aztán a phenjani haditengerészet túszul ejtett egy kínai halászhajót, s 100 ezer dollárt követelt a 16 fős legénység elengedéséért. Ez a lépés egyfajta bosszú volt a kis vezér részéről, mert Kína az atomrobbantás végrehajtása után megszavazta a Phenjannal szembeni büntetőintézkedéseket. A szankciók értelmében megtiltották az észak-koreai diplomaták számára nagyobb összeg átvitelét más országokba. Ez azért érintette érzékenyen Phenjant, mert így kerülte meg rendszeresen azt a már érvényben lévő szankciót, amely szerint a világ bankjai nem hajthatnak végre közvetlen tranzakciókat az észak-koreai pénzintézetekkel.

Kína ugyan sokáig sportot űzött az ENSZ Észak-Koreával szembeni büntetőintézkedéseinek kijátszásából, hogy ezúttal komolyan gondolja, azzal igyekezett igazolni: 2013. május 7-én a Bank of China, illetve más kínai pénzintézetek is felfüggesztették az észak-koreai külkereskedelmi bank számláit.

A New York Times 2014 decemberében megjelent cikkében úgy foglalt állást, hogy ez a viszony elérte a mélypontot. Kína ugyanis már sokkal jobban megbízik Dél-Koreában, mint Phenjanban.

Phenjan nagyon sokat kockáztat a kínai viszony veszélyeztetésével. Észak-Korea Kína nélkül nyilvánvalóan életképtelen lenne. Ha Kína elzárná az olajcsapot, csökkentené az élelmiszer-szállításokat, vagy teljesen visszafogná a befektetéseket, összeomlana a phenjani rezsim, amely az export és az import 60-80 százalékát a nagy testvérrel bonyolítja le. Pekingnek viszont azért fontos, ne engedje el a Kim dinasztia legifjabb tagjának a kezét, mert a térségben szüksége van egy vele szemben nem ellenséges országra. S nem mellékes az sem, hogy a számítástechnikához elengedhetetlen nyersanyagokat hoz be Észak-Koreából, viszonylag jó áron. Ettől függetlenül Peking számára elenyésző az a gazdasági haszon, amit Észak-Koreától várhat: Pekingnek a 82. (!) legfontosabb gazdasági partnere volt Phenjan egy 2009-es becslés szerint.

Geopolitikai okokból sem akar Kína keményen fellépni szomszédja ellen. Peking számára riasztó forgatókönyv lenne, ha az észak-koreai rezsim összeomlása után menekültek százezrei akarnának Kína területére jutni.