Helló kicsi ember! - Fürdőkádban vezették le a szülést a mentők

Publikálás dátuma
2016.01.08. 17:16
Illusztráció - Fotó: Christopher Furlong/Getty Images
A fürdőkádban találták a kismamát a kiérkező mentők egy Hajdú-Bihar megyei lakásban, amikor szüléshez riasztották őket. 

A viharos gyorsasággal zajló események még arra sem hagytak időt, hogy kiemeljék a szülő nőt a kádból, ott kellett világra segíteniük az újszülöttet. További kihívást jelentett a mentők számára az etetőszékben ülő kétéves kisfiú megnyugtatása, ami akkor sikerült, mikor felsírt az újszülött és kiderült, hogy Tomika nevű, egészséges kistestvére született. A mentők az újszülöttet és az édesanyát kórházba szállították, a kétévs kisfiút pedig a közben megérkező nagyszülők gondjaira bízták - ismertette az esetet közleményében Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója.

Szerző

Vajna maga vezeti a TV2-t

Publikálás dátuma
2016.01.08. 17:03
FOTÓ: Tóth Gergő
Az előzetes bejelentéssel ellentétben nem Dirk Gerkens, hanem maga Andy Vajna illetve Kovács Andrea Mária lettek a TV2 Média Csoport Kft. vezető tisztségviselői - derült ki a cégközlönyből. A filmügyi kormánybiztos októberi sajtótájékoztatóján még úgy nyilatkozott, hogy az RTL Klub tavaly távozott ügyvezetője lesz a csatorna következő vezérigazgatója.

A 444 szerint a vártnál lassabban zajlik Gerkens Magyar Broadcasting Co. Kft.-vel kötött szerződésének átvitele a TV2-höz, ezért nem tudta még hivatalosan is elfoglalni székét, ám ez akár már a jövő héten megtörténhet. A portál úgy tudja, mindennek ellenére a TV2 dolgozói felé azt kommunikálják, hogy Gerkens a vezérigazgató, és a szakember gyakran jár be a Róna utcai székházba. Egyébként Kovács a Vajna érdekeltségeit összefogó AV Investments Kft. ügyvezetője. Ez alá tartozik többek közt a TV2-t üzemeltető vállalat, és a RadioPlus Kft. is, amely hamarosan a Roxy Rádió eddig használt frekvenciáján kezd majd sugározni.

A cégbíróság szerdán fogadta be Vajna Magyar Broadcastingjának hétfőn beadott bejegyzési kérelmét, így a kormánybiztos hivatalosan is lezárta a TV2 Média Csoport megvásárlását. Azonban a csatornára szintén igényt tartó Fonyó Károly Megapolis Media Zrt.-je azt közölte, hogy a csoportot tulajdonló vállalatnak, a TV2 Média Holding Kft.-nek ők a tulajdonosai, és nem adtak engedélyt a tulajdonosváltás bejegyzésére. Simicska Lajos üzlettársának vállalata törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kezdeményezte. Óvári Győző közölte, különösnek tartják, hogy két nap is elég volt a bejegyzéshez, hiszen a cégbíróság tavaly október 19-e óta képtelen volt a Megapolis Media Zrt. "hasonló ügyében döntést hozni". Fonyó cége a hetekben bíróságon támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azon októberi döntését is, amely engedélyezte Vajnának a vásárlást, mivel szerintük ebben az esetben is "túl gyorsan" folyt le az eljárás, és a hatóság több esetben is hibázott. A Megapolis ügyvédje korábban úgy fogalmazott, a csatorna sorsa a bíróságokon fog eldőlni, és hosszas pereskedésre számítanak.

Pert vesztett a kormánybiztos
Jogerősen is pert vesztett a Heti Válasz ellen Andy Vajna, aki két nyári cikk miatt perelte be a lapot, amelyekben szakmai és üzletemberi énjét boncolgatták. Vajna négy pontban követelt helyreigazítást a Választól, többek közt azért is, mert megírták, hogy "Vajna az alaptörvény felett áll". Az elsőfokú bíróság mind a négy pontban elutasította a kérelmet, Vajna nem fellebbezett, az ítélet jogerőre emelkedett.

Szerző

MAHIR-oszlopok - Megszólalt a vagyonőrök ügyvédje

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen - tudatja honlapján a BRFK.

A rendőrségi közlemény szerint szerdán a XI. kerületben egy hirdetőoszlopnál szóváltás alakult ki a bontási munkálatokat végző munkások, illetve egy vagyonőri cég két alkalmazottja között. A vagyonőrök követték a sértettet, aki a helyszínről távozott, majd megállt a IX. kerületi Kvassay Jenő úton, egy benzinkúton. A közlemény, illetve a nyomozás adatai szerint a vagyonőrök szidalmazni kezdték a sértettet, erőszakos magatartást tanúsítottak vele szemben, és miközben megpróbálta elhagyni a helyszínt, egyikük megrongálta a gépkocsiját. Két gyanúsítottat még aznap előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A vagyonőrök szabadlábon védekeznek, velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya folytatja az eljárást.

Ámde

A vagyonőrök ügyvédje, Böröczky Kornélia a 444-nek azt mondta, hogy a rendőrség kifelejtett a tájékoztatásából egy fontos momentumot, mégpedig azt, hogy az oszlop bontására küldött fővárosi munkás úgy hajtott el a IX. kerületi objektumtól, hogy elsodorta a MAHÍR egyik vagyonőrét. Olyannyira, hogy az illető kórházi ellátásra is szorult. Fekvőgipszet kapott a térdére, most táppénzen van. Ami pedig a "benzinkúthoz követést" illeti, az ügyvéd ezt cáfolta, szerinte egyszerűen csak újra találkoztak a benzinkúton. Böröczky Kornélia emellett többször kiemelte azt is, hogy a rendőrség szerint sem történt tettlegesség az ügyben, ugyan garázdaság a vád, de tettlegesség nem történt.

lásd még: Állóháború a Mahir oszlopainál

Szerző
Frissítve: 2016.01.08. 19:15