Fidelitas;hamis euró;

2016-01-09 10:52:00

Hamis eurókkal bukott le a volt fideszes, szabadlábon védekezik

Hogy ne felejtsük el, az mno.hu felelevenítette a történteket:  a Fidesz ifjúsági tagozatának korábbi elnökénél tavaly februárban harmincezer eurónyi hamis pénzt talált a rendőrség. Ami aktualitás, hogy a lap érdeklődésére a hatóság közölte: a nyomozás a várhatóan február elején zárul le, V. Áron Sebestyén szabadlábon védekezik. 

A férfi a Keleti pályaudvarnál bukott le, ahol be akart váltani egy 100 euróst. Amikor kiderült, hogy a pénz hamis, el akart menekülni, de a rendőrök elfogták, és ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála. A gyanúsított budai, Logodi utcai lakóhelyén házkutatást tartottak, ahol 297 darab – feltehetően hamis – 100 eurós, valamint öt darab 20 eurós bankjegyet foglaltak le. V. Áron elismerte a bűncselekményt, kihallgatásakor azt állította, hogy tartozás fejében kapta a pénzt.

A Fidesz az eset után közleményt adott ki, amelyben nyomatékosította, hogy a fiatalembert már 2012-ben kizárta soraiból, igaz csak tagdíjelmaradás miatt, és a férfi cselekedeteiért semmilyen felelősséget nem vállalnak.  A Zalaegerszegi 7 Nap című hetilap akkortájt megjelenő ( pontosan 2014. december 12-i ) számának tanúsága szerint ugyanakkor V. Áron Gulyás Gergely parlamenti alelnökkel közösen jelent meg a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági tagozata és az IKSZ közös zalaegerszegi vacsoraestjén. A cikk V. Áront a Fidesz ifjúsági tagozata elnökeként mutatta be. A Fidesz szerint ez azonban csak a hamis pénzzel elkapott  férfi  szélhámoskodásának műve volt. 

(forrás: mno.hu)