Kiss László marad szövetségi kapitány

Publikálás dátuma
2016.01.10. 12:54
MTI Fotó: Soós Lajos
Mint a Népszava is megírta, csütörtökön lemondott Kiss László szövetségi kapitány, akinek könnyeivel küszködő fotója bejárta a sajtót, némiképp át is hangolva a Hosszú Katinka-Magyar Úszószövetség konfliktus megítélését. Lapunk most úgy értesült, hogy Kiss László mégis marad a posztján. Mint arról szintén beszámoltunk, erre kérte őt a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás, és tette ugyanezt több neves sportoló is.

De, mint emlékezetes megszólalt az ügyben maga Orbán Viktor miniszterelnök is, igaz, azt is hangoztatta, hogy a konfliktust nem kell politikai síkra terelni. A kormányfő pénteki rádióinterjújában felidézte, hogy együtt kampányolt a vizes vébéért Hosszú Katinkával, és ismeri a tisztességben megőszült Kiss Lászlót is, akiről csak kalaplevéve lehet beszélni. És bár mindketten kiváló sportemberek, mégis valami gellert kapott a kapcsolatukban - mondta az interjúban. Olimpiára készülve megromlott viszonyuk nemzeti ügy, ezért a kormány felajánlotta segítségét, csak azt kérte, árulják el, hogy miben tudnak segíteni, ez azonban egyelőre nem derült ki számára.

Szóval Kiss László marad, ám marad még számos nyitott kérdés is. 

Mindenképp elgondolkoztató például, hogy egy ilyen nagy horderejű ügyben eddig nem szólalt meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt, miközben a szervezet diszponál a sportolóknak juttatott állami pénzek fölött. De szintén érdekes kérdés: azt, hogy Hosszú Katinka ma a tengerentúlra utazik, vajon ki finanszírozza, menedzseli, a szövetség? Vagy maga az Iron Lady? 

Addig is, amíg ezekre a kérdésekre (is) választ kapunk, ajánlom figyelmükbe: Zavaros a víz a medencében

Szerző

Halál a Dakar-ralin

Publikálás dátuma
2016.01.10. 12:37
Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images
A dél-amerikai terepen zajló Dakar-rali hetedik versenynapján  a francia Lionel Baud vezette autó a gyorsasági szakasz 82. kilométerénél, még bolíviai területen elütött egy 63 éves férfit - írja a sport365.hu. Az autósoknál egyébként a spanyol Carlos Sainz nyerte a hetedik szakaszt.

A bolíviai Uyuni és az Argentínában lévő Salta között 817 kilométert tett meg a mezőny. Sainz mögött a francia Sébastien Loeb lett a második, aki ezzel az eredménnyel összetettben visszavette az első helyet honfitársától, Stéphane Peterhanseltől. A szombati versenynapon a motorosok küzdelmét lerövidítették, mivel viharok miatt hirtelen megemelkedett az egyik folyó vízszintje, így a kijelölt gyorsasági szakasz egy része járhatatlanná vált. Csak 22 motoros jutott el a második mérési ponthoz, a többieknek összekötő szakaszon kell Saltába gurulniuk.

A szakasz sorrendjét az első mérési pontnál rögzített adatok alapján állapították meg. Győzött a francia Antoine Meo, míg összetettben továbbra is a portugál Paulo Goncalves áll az élen, aki ugyan 12:57 perces, jelentős hátránnyal ért célba, de 10:53 percet jóváírnak neki, mert segítséget nyújtott a combtörést szenvedett osztrák Matthias Walknernek- írja a portál

Szerző

Megindult a forgalom a beregsurányi határállomáson

 Megindult a forgalom a Beregsurány és Asztély közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap késő délelőtt.

Az átkelőhelyen hajnali 4 órától fél 11-ig műszaki hiba miatt szünetelt a személygépkocsik beléptetése. Egy tartalék számítógépes-rendszer munkába állításával tették lehetővé újra az átkelést, így ha a szokásostól lassabb ügyintézéssel is, de tudnak fogadni utazókat a határállomáson. A pótrendszert addig működtetik, amíg a végleges hibaelhárítás meg nem történik a Beregsurány és Asztély közötti átkelőhelyen.

Szerző