választás;Görögország;

2016-01-11 10:19:00

Új vezetőt kapott az ellenzék

Új elnököt választott a legnagyobb görög ellenzéki párt, az Új Demokrácia. A pártot ezentúl Kiriakosz Micotakisz irányítja majd. A vasárnap megrendezett választás második fordulójában kis többséggel előzte meg ellenfelét, Vangelisz Meimarakiszt.

Az Új Demokrácia elnöke ismert politikus család sarja. Több generáción keresztül a politika határozta meg a família életét. Apja Konsztantinosz Micotakisz volt görög miniszterelnök. Testvére Dora Bakojannisz, aki 2006-2009 között görög külügyminiszter volt.

Kiriakosz Micotakisz korábban az adminisztratív reformokért felelős tárcavezető volt. Első megnyilatkozásában kifejtette, az a céljuk, hogy alternatív kormányt hozzanak létre, amely megoldást jelenthet Görögország számára. Mint mondta, egységesíteniük kell azokat az erőket, amelyek elutasítják az „alkalmatlan kormány populizmusát”. Micotakisz hétfőn éjfélkor vette át a pártelnöki tisztséget a tömörülést eddig ideiglenesen irányító Jannisz Plakiotakisztól.

A szavazásra azért volt szükség, mert a szeptemberben megrendezett parlamenti választás után, amelyen ismételten az Alekszisz Ciprasz által irányított baloldali radikális Sziriza végzett az élen, lemondott a pártot addig irányító Vangelisz Meimarakisz, miután pártja második helyen végzett, s az előzetesen jósoltnál kevesebb mandátumot szerzett.