NFL;

2016-01-12 06:54:00

Hatalmas hibák az NFL-ben

Úgy tartja a mondás Minnesotában, hogy a Vikings-drukkerek addig isznak, amíg el nem feledkeznek az 1999-es Nemzeti főcsoport (NFC) döntőjének borzalmas végkimeneteléről, amikor Gary Anderson elhibázta a bajnoki címet érő mezőnygól-kísérletét az Atlanta Falcons ellen.

A történelem azonban megismételte önmagát az észak-amerikai profi amerikai futball-liga (NFL) rájátszásának első körében. Bár a tavalyi döntős Seattle Seahawks nem szerepelt fényesen minden idők harmadik "legfagyosabb" (-21 Celsius-fok) találkozóján, a negyedik játékrészben mutatott remek játékával sikerült megfordítania a mérkőzést 10-9-re. Pedig a hazaiaknak még ezután is lett volna lehetőségük a győzelemre, ám a hazai Vikings az irányító, Teddy Bridgewater nagy helyzetben hibázott. „Még mindig nem fogom fel. Ez egy egyszerű lövés volt, be kellett volna rúgnia" – bosszankodott a Minnesota vezetőedzője, Mike Zimmer. A két évvel ezelőtti győztes Seattle így készülhet a főcsoport-elődöntők legnagyobb rangadójára, a ligaelső Carolina Panthers elleni összecsapásra.

A Wild Card-hétvége, azaz az NFL rájátszása első fordulójának a legnagyobb hibája mégsem Minnesotában, hanem Cincinnattiben esett meg a Pittsburgh Steelers ellen. Úgy tűnt ugyanis, hogy a Bengals simán hozza a meccset, hiszen másodpercekkel a vége előtt 16-15-re vezetett a pittsburghiek ellen. Csakhogy Vontaze Burfict feleslegesen szabálytalankodott, így a vendégek büntetőrúgáshoz jutottak, s ezzel meg is fordították a mérkőzést. A másik két összecsapáson a Green Bay Packers győzni tudott a Washington Redskins ellen, a Kansas City Chiefs pedig idegenben nullázta le a Houston Texans csapatát.

NFL, főcsoport-elődöntők párosításai

Amerikai főcsoport (AFC):

New England Patriots – Kansas City Chiefs

Denver Broncos – Pittsburgh Steelers

Nemzeti főcsoport (NFC):

Carolina Panthers – Seattle Seahawks

Arizona Cardinals – Green Bay Packers