Podhorányi Zsolt;

hulladék;halál;David Bowie;Lemmy;

2016-01-12 06:48:00

Hősök voltak: egyetlen napig?

Elég gyakran kell a ravatalhoz fáradniuk mostanában a rock and roll nagy öregjeinek, fiatalabb és idősebb pályatársaknak, hisz Lemmy Kilmister, a Motörhead alapítójának december 28-i halála után, David Bowie is eltávozott az élők sorából tegnap. Mindketten öt évtizedes pályafutást mondhattak magukénak, és meghatározó alakjai voltak a rockzenének.

A sok egybeesés ellenére David Bowie, és Lemmy Kilmister pályafutása alig-alig hasonlít egymáshoz. Míg a Motörhead basszusgitárosa, Lemmy az önpusztító őserő jelképe volt, ő még basszusgitárját sem volt képes megfogni szabályosan (ritmusgitár módjára pengette), Jimi Hendrix roadie-jából (rakodójából) szinte sodródott a zenélés felé, addig Bowie rendezett sorsú középosztálybeli fiatalként tudatosan építette pályáját, és a szaxofonozás után váltott az énekesi pályára.

Míg Lemmy igazi ösztönvezérelt ember volt (nem mindig sikerült érzelmeit kordában tartania), Bowie megfontoltan haladt céljai felé - nem utolsósorban producere, Tony Visconti segítségével. Ha más módon is, de kitaposatlan ösvényeken mindketten a saját útjukat járták, és jó három lépést tartottak a rock- és popzene mainstream vonulatától. Bowie egész életében szinte mindent kipróbált a rocktól a soulig, filmzene írástól a filmezésig, Lemmy maradt, aki volt, rakodóból lett balhés énekes-basszusgitáros.

Lemmyt a heavy metal alapítójának is tartják, Bowie pedig mintha kifordította volna sarkaiból, maga képére formálta volna a rock és a soul zenét, utolsó lemezén ráadásul jazzes stíluselemeket is használt.

A Motörhead basszusgitárosa korai korszakát nem számítva, szinte egész életében egy bandában játszott, Bowie úgy cserélte a zenekarokat, zenésztársakat, mint a fellépő ruhákat. Lemmynek jószerivel egy arca volt, Bowie mindig mintha szerepet játszott volna, bár az előkelő úr, a transznemű énekes, a rocker vagy táncparkett ördögének alakjában, Ziggy Stardust az űrlényekkel kacérkodó énekes, vagy a kokainfüggőségével hadakozó Thin White Duke figurájában is mindig önmagaként kacsintott ránk.

Elnézést, nem tudom itt kihagyni: még a szeme sem állt jól. Egy lányért kirobbant fiatalkori verekedésben, amikor majdnem elvesztette a látását, szemének színe és pupillájának alakja megváltozott. Egyik lencséje zöld lett, a másik barna - az adottságot később alaposan kihasználta.

Lemmy kötelező whyskije mellett úgy formált meg véleményt a világ dolgairól, hogy az szinte minden hivatalos vélemény tagadása volt, Bowie gyakran hallatta hangját közéleti kérdésekben, akárcsak Bono a U2 énekese. A Motörhead énekesének viselt dolgairól, alkoholfüggőségéről, botrányairól "1000" barátnőjéről gyakran cikkeztek újságok, a visszavonult életet élő Bowie-ról, modell feleségéről és fiáról szinte semmit sem tudtak - betegsége és halála is meglepetésként érte az embereket.

Mindkettejüket a rák győzte le - a józan életű polgár alakja azért - valljuk meg - egyikükhöz sem állt közel...

Mindketten a végsőkig dolgoztak, Bowie-nak 69-ik születésnapja után jelent meg a halál árnyékában - és ihletésében - felvett utolsó nagylemeze, a Motörhead néhány hete még koncertezett...

Ma az interneten élnek tovább, és sokáig, akárcsak Elvis esetében nem hisszük el, hogy elmentek.

Egylényegű kaméleon

Jó két éve volt, amikor lelkendezve posztoltam tovább barátaimnak a legújabb David Bowie-lemezt (Next day, 2013), amelyet hosszú szünet után állított össze egy manhattani lakásban barátaival, önmagával folytonos dialógust tartva és vitatkozva. Minden marketingkampány, összeállások és szétválások bulvárhírei nélkül váratlanul rakta ki a netre, és az hallgathatta, aki csak akarta.

A dalok nyersek voltak, mint egyik legnagyobb sikere a Heroes világa, a nyolcvanas évek régi gitárzenéje csendült fel újra, tele fájdalommal, nosztalgiával, kételyekkel, a saját sorsára, szerepére való örökös rákérdezéssel. Azóta már tudjuk, 2016-os lemezének (Blackstar) legutolsó dalát, egy kórházi ágyon énekelte, és már nem kellett eljátszania saját betegségét. Mindannyiunk számára ezt az igazságot, hitelességet jelentette az igazi rock and roll, amelyet ösztönösen kerestünk megannyi zenekarunkban, amelyekben őket próbáltuk utánozni, a rockzene váteszként, valóságos istenként tisztelt muzsikusait.

Az istenek manapság korán halnak, mi pedig gyűjtögetjük a róluk szóló nekrológ szavait. Öröm volt látni hallani, hogy a dal számára nem marketing volt, hanem létmód. Zenélt, mert mást nem tehetett.

A róla szóló jelzőkkel azonban némiképp bajban vagyunk. David Bowie pályája során annyi alakváltozatoz produkált, hogy azt sem tudjuk minek, rock vagy popénekesnek nevezzük. Kirándulásokat tett a punkban, az új hullámos stílusokban, egy-két dalában modern drum and bass dübörgött. Farmert oly előszeretettel viselt ahogy öltönyt vagy leopárdmintás macskanadrágot.

Egész pályafutása során kísérletezett, mégis minden dala összetéveszthetetlenül saját, legjobban kissé nyers, többnyire gitáralapú, érzelmes, melankolikus nótái szólnak (talán).

"We can be heroes, but just for one day. Hősök lehetünk, de mindössze egyetlen napig." Ívelt át az egyik legnagyobb dala az egész életemen. Hallgattam az őrtoronyban Nagykanizsán (fogda járt érte), felcsendült Freddy Mercury halála idején rendezett nagyszabású világkoncerten, újra és újra előbányásztam a youtube-on, játszotta öreg és fiatal, és ma reggel halála hírét hallva játszottam én fiamnak egy zongorán.

Ő viszi tovább, így lesz a legöregebb rocker a legfiatalabbaké, ahogy a rockzene mindig is a fiatalság mítosza volt.

Sosem ittam tejet, ti ...fejek!

A Valio nevű finnországi tejgyár tavaly decemberben 6-án újraforgatta legendás reklámját. A régi, változat erősen megfakult képsoraiban egy lepukkant rocker lép ki a helyi krimó ajtaján, majd a kamerába böfögi : „sose ittam tejet.” A régi filmet a rockzene nagy veteránja, Lemmy Kilmister, a Motörhead (keményzenét is) alapító basszusgitáros-énekes idézte meg újra. A hajdani tahóból egy éjszakai bár ajtaján kibicegő kalózkalapos reszketeg öregember lett, aki kaján vigyorral a nézőkre emeli botját, majd a forgatókönyvben szereplő mondathoz még annyit hozzátesz (a „nagy költőt” idézve): „You’re asshole”, azaz némiképp finom fordításban „ti seggfejek”.

A képsorokból nem lett reklám, mert Lemmy állapota alapján korántsem váratlanul, rajongói számára azonban mégis arculcsapásszerűen hirtelen meghalt december 28-án. Halála előtt néhány héttel még játszott a Motörhead Finnországban, nyáron nálunk lépett fel a Volt Fesztiválon – ahol énekéből már csak rekedtes torokhang, basszusgitárjának dübörgéséből, pedig inkább bibliai lovasok patáinak hangja morajlott fel, mintsem a rock and roll túlfűtött vonatának esztelen zakatolása.

Az elpusztíthatatlan vénember, aki – az igaznak tűnő – hírek szerint napi egy üveg Jack Daniels whiskyt fogyasztott el, az ifjúság jelképe volt. Ahogy Janis Joplin és Amy Winehouse is, akik a napi egy üveg méregerős italba 27 éves korukig belehaltak (a 27-es halottak klubja külön mitikus kör a rockzenében).

Az Amerikát egy szakadt chopper nyergében keresztülszáguldozó westerncsizmás rocker a szabadság és a törvényfelettiség jelképe is volt. Ezt adta Lemmy, a modern sámán néhány pillanatig azoknak, akik egy zajos hétvégén belehallgattak az Ace of Speads lángoló akkordjaiba. Modern korunk varázslóinak különleges szertartásában, a négynegyed lüktetésében az élet ősemberi ritmusa szólalt meg. Ki ne próbált volna fiatal korában papja lenni e fekete misének? Melyik gyerek ne alapított volna rock/punk zenekart? Ráadásul: hány zenész játszotta le ezerszer jobban, pontosabban, virtuózabban az eredeti Motörhead számokat?

Sok százezer szerte a világon – a netnek köszönhetően ma meg is tudjuk hallgatni a rengeteg memorial zenekart, zenészt, feldolgozást. Gyakran tényleg jobban játszanak. Mégis Lemmyt hallgatták milliók, még a halála előtt közvetlenül is, amikor a zenekar muzsikája már nem volt különösebben élvezetes. Miért? Azért a kaján mosolyért, ahogy botját a nézőre fogja, és azt mondja, „ti seggfejek”! vagy ahogy egy emeltes busz platóján a londoni forgalomba üvölti: No Future! (Nincs Jövő!) A double dekkert a filmben a királynő (hasonmása) vezeti. Ez volt a varázslat, ő volt a hiteles (hivatalosan Bad Magic). Halála csak még följebb emeli. Elképzelhető, hogy sikerül rajongóinak mozgalma, és egy nehézfémet róla fognak elnevezni a periódusos rendszerben…