bajnok;amerikai foci;Alabama;

2016-01-12 12:13:00

Az Alabama az egyetemi amerikaifutball-bajnok

Az Alabama Crimson Tide nyerte az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságot, miután a hétfő esti döntőben 45-40-re legyőzte a Clemson Tigers együttesét.

Az Alabama hét éven belül a negyedik bajnoki címét ünnepelhette, az edző Nick Saban pedig pályafutása ötödik diadalát aratta. Rajta kívül ez kizárólag a szintén Alabama-legenda Bear Bryantnek sikerült, ő 1957 és 1983 közötti edzősködése idején hatszor bizonyult csapatával a legjobbnak. A Phoenixben 75 765 néző előtt megrendezett összecsapáson a legértékesebb támadójátékos O.J. Howard lett, aki öt elkapásból 208 yardot hozott és két hatpontos gólt (touchdown, td) szerzett csapatának. Ezen kívül a találkozót elődöntő td-t ő készítette elő egy 63 yardos elkapással. Mellette kiemelkedett a mezőnyből az NCAA legjobb futójátékosa, Derrick Henry, aki 36 alkalommal kapta meg a labdát, ezekből 158 yardot és három td-t szerzett.  A Clemsonnak Deshaun Watson nagyszerű teljesítménye is kevés volt a sikerhez: az irányító 405 yardot passzolt, kiosztott négy td-passzot, valamint 73-at még futott is. Watson mind a passzolt, mind az összes szerzett yard tekintetében új egyetemi rekordot állított fel.