terrortámadás;Törökország;öngyilkos merénylő;

2016-01-12 21:30:00

Isztambulban gyilkolt az Iszlám Állam

Újabb súlyos terrortámadás rázta meg Törökországot kedd reggel. Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul turisták által kedvelt történelmi negyedében, Szultanahmetben. Tíz ember életét veszítette, tizenöten megsebesültek. A halottak közül kilencen német turisták voltak. A hatóságok szerint az Iszlám Állam tagja lehetett a terrorista.

A török hatóságok feltételezése szerint valószínűleg az Iszlám Állam (IS) tervelte ki a világ egyik leglátogatottabb turistaközpontjában végrehajtott robbantást. Recep Tayyip Erdogan török államfő nagykövetek előtt tartott, élőben közvetített televíziós beszédben közölte, hogy egy szíriai állampolgár követte el az öngyilkos merényletet. Erdogan elítélte a terrortámadást, s hangsúlyozta, ez csak megerősíti Törökország eltökéltségét, hogy fellépjen a terrorizmus ellen.

A Kék Mecset és a Hagia Sophia közelében lévő teret reggel negyed 11-kor hatalmas robbanás rázta meg, a detonációt kilométerekről is hallani lehetett. A turistákkal zsúfolt teret, illetve a mecseteket azonnal lezárták. Holttestek és testrészek hevertek a földön a helyszíni beszámolók szerint. Egy szemtanú a BBC-nek megerősítette, hogy öngyilkos támadásról volt szó. A rendőrség, mint elmondta, nem volt felkészülve a terrortámadásra. Hatalmas káosz alakult ki, a hatóságok gyorsan igyekeztek kiüríteni a teret, mivel attól tartottak, újabb robbanásra lehet számítani. Egy kuvaiti turista a bazárban vásárolt, mint elmondta, először azt hitték, az ég dörög, utána derült ki, hogy terrortámadás történt.

A bomba egy német turistacsoport közelében robbant, a német konzul azonnal a helyszínre sietett. A Dogan török hírügynökség jelentette, hogy németek mellett norvég és perui állampolgár is volt a sérültek között. A norvég külügyminisztérium a Reutersnek megerősítette, hogy egy norvég állampolgár megsérült, kórházba szállították. Az isztambuli magyar főkonzulátus az MTI-vel közölte, nincs tudomásuk arról, hogy magyar állampolgár lett volna az áldozatok között.

Ahmet Davutoglu kormányfő irodája közzétette, hogy a tíz halálos áldozat közül kilencen német állampolgárok voltak, A török miniszterelnök felhívta telefonon Angela Merkel német kancellárt, hogy kifejezze együttérzését. A kancellár már korábban nyilatkozott, hogy attól tart, lehetnek német áldozatok Isztambulban. Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a merénylőt a földi maradványai alapján azonosították, egy 1988-ban született szíriai állampolgár követte el a terrortámadást, a nyomozás során megvizsgálják, kikkel állhatott kapcsolatban. Vizsgálják azt is, hogy milyen robbanóanyagot használt a merénylő. Egyes források szerint az öngyilkos robbantó szaúd-arábiai születésű szíriai volt.

A hatóságok lezárták a környéket, kiürítették a mecseteket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A hatóságok lezárták a környéket, kiürítették a mecseteket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A robbanást követően egyetlen szervezet sem vállalta magára a terrortámadás elkövetését. Az isztambuli hatóságok első nyilatkozataikban még nem tudták, az Iszlám Állam (IS), vagy a Kurd Munkáspárt (PKK) állhat az öngyilkos akció mögött. Tavaly júliusban a szíriai határ közeli Surucban 33 ember halt meg, több mint száz megsérült egy öngyilkos robbantásban, októberben egy ankarai békedemonstráción követett el az IS hatalmas terrortámadást, akkor 102 ember vesztette életét.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, a bővítési és szomszédságpolitikai biztos közös nyilatkozatban részvétét nyilvánította, s hangsúlyozták, az EU és Törökország egyaránt prioritásnak tekinti a terrorizmus minden formája elleni fellépést. Törökország tavaly óta aktívabb szerepet vállal az Iszlám Állam elleni fellépésben, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció harci gépei Incirlirlik légibázisról szállnak fel, a török fegyveres erők a kurdokat támadják Észak-Irakban.

A német külügyminisztérium figyelmeztette Törökországban tartózkodó turistáit, hogy egyelőre kerüljék el a zsúfolt helyeket, a Spiegel szerint egyes irodák felajánlották, ingyen átírathatók a január 18-ig lekötött törökországi utazások. A külföldi turisták mintegy ötöde német, 2014-ben 5,1 millió német, 3,7 millió orosz, 1,5 millió brit turista látogatott Törökországba.