Győr;Petz Aladár Megyei Oktató Kórház;

2016-01-13 15:56:00

Felmondtak a győri kórház sebészei - Vagy csak utaltak rá?

Lapunk korábban úgy értesült, hogy szerda délelőtt - egy kivételével - felmondtak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sebészei. Információink szerint a kórház vezetése tárgyalt a 12 orvossal. A kórházat hiába kerestük több alkalommal is, először a Kisalföldnek "cáfolták" értesüléseinket, később azonban szerkesztőségünkhöz is elért Oláh Attila professzor nyilatkozata.

Kisalföld: nem mondtak fel a sebészek, csupán "az ügyeleti díjaik rendezését szerették volna elérni, ezt egy elkeseredett hangú levélben tették szóvá"Vélhetően a levélben utalás szintjén, egy fél mondattal a felmondás legvégső lehetősége is felmerült.

A kórház orvosigazgatója a Népszavának is cáfolta az intézményből származó információt, hogy a sebészeti osztály orvosai fel akarnak mondani. Oláh Attila professzor arról tájékoztatott, hogy a 20 fős sebész csapatból tizenhatan ültek tárgyalóasztalhoz az intézmény vezetőivel szerda délután, hogy közösen próbálták kitalálni, saját forrásból, vagy máshonnan tudnák-e előteremteni az orvosok által kért megemelt ügyeleti díjak forrását.

Hozzátette: az emelés pontos mértékét még nem határozták meg, de általánosságban a regionális kórházi centrum más kiemelt osztályain járó emelt díjakat szeretnék megkapni, mert a terhelésük hasonló, mint idegsebész vagy égési plasztikai sebész kollégáiké. A sebészeti osztályt is irányító kórházi vezető hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben a Nyugat-Dunántúl területéről egyre több súlyos állapotban lévő beteget kell felvenniük, ami többletmunkát igényel az osztály minden dolgozójától, ez indokolja a kérést.  

Dr. Tamás László János, a kórház főigazgatója a Kisalföldnek úgy fogalmazott: neki a sebészek kérését annak fényében kell átgondolnia, hogy az valamennyi, ügyeletben lévő orvost (nem csak sebészt) érint. Az ügyeleti pótlékot tehát csak úgy lehet felemelni, ha azt mindenki megkapja. Ez a forrás azonban nem áll rendelkezésre, így megállapodás szerda délután nem született.

Finanszírozás hiányában aligha várható, hogy a közeljövőben közelednének az álláspontok, így tehát joggal merül fel a kérdés: vajon a kórház orvosai legközelebb milyen eszközt vetnek be elkeseredésükben. (szerk.)