Ausztria;Burgenland;menekültügy;Hans Peter Doskozil;

2016-01-13 16:38:00

Miniszteri kinevezést ér a menekültügy tisztességes kezelése

Átrendeződés várható az osztrák kormányban, szerdai médiaértesülések szerint Hans Peter Doskozil, a burgenlandi rendőrfőkapitány válthatja a védelmi minisztert.

Az átrendeződés amiatt követhet be, mert Rudolf Hundstorfer szociális miniszter lesz várhatóan az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) államfőjelöltje, így posztját Gerald Klug, a jelenlegi védelmi miniszter venné át. A minisztercserékről szóló értesüléseket hivatalos források még nem erősítették meg.

A burgenlandi rendőri vezető a szeptemberi menekülthelyzetben tanúsított "józan kríziskezelése és kitűnő irányítása" miatt kapott nagyobb figyelmet - közölte a Der Standard című osztrák lap kormánykörökre hivatkozva. Doskozil kezdetben a bécsi, majd a burgenlandi rendőrkapitányságon, továbbá a tartományi vezető Hans Niessl mellett is dolgozott. Doskozil három éve Burgenland rendőrfőkapitánya.

A szociáldemokrata tartományi vezető irodája egyelőre nem erősítette meg az értesülést. Az SPÖ pénteken tartja pártülését és nevezi meg az államfőjelöltjét, így várhatóan ezen a napon derülnek ki részletek az esetleges minisztercserékkel kapcsolatban is.

Az osztrák néppárti és szociáldemokrata kormánykoalíció egységesen kiáll amellett, hogy Ausztriának kevesebb menekültet kell befogadnia, azonban ennek mikéntjéről nincsen egyetértés. A szociáldemokraták a gazdasági menekültek kiszűrését támogatják, a néppárt pedig létszámstopot vezetne be.

Werner Faymann a belügyi, külügyi és védelmi tárcától a háborús és gazdasági menekültek szétválasztását segítő koncepció kidolgozását kérte. A szociáldemokrata politikus szorgalmazta továbbá a visszatoloncolásról szóló államközi szerződések áttárgyalását, ezzel bírálva a koalíciós partner által vezetett belügyi és külügyi tárcákat.

Reinhold Mitterlehner alkancellár szerint az az alapprobléma, hogy a háborús övezetekből érkezők is gazdasági okok miatt jönnek Ausztriába, Németországba vagy Svédországba. Hangsúlyozta: mivel nincsen uniós megoldás, saját hatáskörben kell meghozni intézkedéseket. A néppárti vezető szerint a január 20-án megtartott találkozón, amelyen a tartományi vezetők és a kormány tárgyalják át a menekültügyi helyeztet, konkrét befogadási számokról is határozhatnak.

A találkozó másnapjára az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője külön egyeztetést kezdeményezett a néppárttal és az ellenzéki Team Stronach pártjával, mindezt azzal indokolva, hogy a január 20-i találkozóra pártja, és így a "mérvadó ellenzéki erő" nem kapott meghívást.

Heinz-Christian Strache a kormány menekültpolitikáját káoszként és csődként jellemezte, és szerinte az osztrák vezetést csupán kiszolgálja a menekülteket. Úgy vélte: amennyiben nem tesznek semmit az iszlamizálódás és a terrorizmus fenyegetettsége ellen, úgy a népharag csak növekedni fog.