Felező válság - 2016

Nincs manapság izgalmasabb kérdés annál, hogy mi történik 2016-ban a felező válság idején. Az 1990-ben induló kormányzati ciklusokban ugyanis az a jelenség figyelhető meg Magyarországon, hogy a ciklus közepén felező válság alakul ki, amelynek kimenetele eldönti a ciklus végén a választásokon a kormány sorsát.

Hasonló jelenség megfigyelhető más országokban is, ahol működik a négyéves ciklusok rendje, hiszen az első két év után már megtapasztalható, hogy a hatalomra került párt mennyire tudja-akarja betartani választási ígéreteit. Megjelennek az új politikai alternatívák is, proteszt pártok lépnek fel, és az ellenzéki pozícióból új ígéretek születnek.

A választó büntetése

A felező válság általában elég súlyos, de korántsem hoz semmiféle automatizmust, vagyis nem jelenti azt, hogy az adott kormány eleve bukásra van ítélve, mivel leküzdheti a kialakult válságot. Mindenesetre az új demokráciák körében a rövidebb kormányzati ciklus a divat, és nagyon ritka a kormány újraválasztása – ahogy nálunk 2006-ban és 2014-ben -, hiszen ezekben a kiüresített demokráciákban a kormánynak a szavazócédulával való megbüntetése jórészt az embereknek az egyetlen intézményes tiltakozási lehetősége.

Még jól emlékszünk a 2012-es felező válságra, amikor a demokratikus államrendet lebontó Fidesz súlyos válsághelyzettel nézett szembe és az akkori ellenzék vezető erejét képviselő MSZP népszerűsége igen közel került a kormányzó Fidesz támogatottságához a közvélemény kutatásokban.

Ez a válsághelyzet elmúlt, ám legalább két komoly tanulsággal járt. Egyrészt megmutatkozott a Fidesz komplex hatalmának félelmetes ereje, hiszen a Fidesz nemcsak a gazdasági hatalmat és a politikai uralmat tartotta a kezében, hanem – az egész kompakt rendszert felépítő Simicska révén - óriási média hegemóniát is kiépített. Ez lehetővé tette a tömeges manipulációt, még az Orwell fantáziáját is messze meghaladó legmodernebb demagógiát, ami éppenséggel a rezsicsökkentés nevű nagy népi átverésben öltött testet.

A "nép" a hibás

Másrészt kitűnt az is, hogy a demokratikus ellenzék képtelen volt a változásra és megújulásra. A szenilizálódó MSZP úgy értette a közvélemény üzenetét, hogy „csak így tovább”, ezért bele se vágott a „nyócév” felülvizsgálatába, új alternatíva kialakításába. Egyáltalában, a demokratikusnak nevezett ellenzék a sértődésbe menekült, egyes vezetői nyilvánosan a korábbi pozícióikat siratták és egymásnak estek olyan pozíciók megszerzéséért, amelyeket úgysem kapnak meg és a múltba révedő tekintetük miatt nem is érdemelnek meg.

A „népség és a katonaság” viszont magán érezte az elhibázott európai felzárkózás és a kettészakadt társadalom minden kínját, szociális terhét és a biztonság elvesztését. A demokratikus ellenzéktől azonban nem önkritikát és új perspektívát kapott, hanem csak szemrehányásokat azért, hogy nem áll ki a kiüresedett demokrácia mellett, vagyis kimondták, hogy a ballib elit csodálatos volt a demokratikus rendszer kiépítésében és megint az a cserbenhagyott buta nép a hibás.

Elhülyülő elit

Mi változott ebben a kis magyar történelmi horrorban az új kormányzati ciklusra a 2016-os felező válságban?

A diktatórikus rendszerek két nagy belső ellentmondása már kipattant. Egyrészt a nagyfőnököt senki nem ellenőrzi, nincs semmi korlátozás és visszacsatolás, bármilyen őrültség lehetséges. A hatalomcentralizáció irracionális mértékével feltörtek a Fideszen belüli feszültségek, mert a nagyfőnök még a második embereket se tűrheti, lenyomja és ciklikusan leváltja őket az alacsonyabb helyekre. Ezért Simicskának a gazdasági, politikai és média hatalom egységén alapuló ragyogó rendszere összedőlt, és győzött a nagyfőnök végtelen önteltsége, hübrisze.

Másrészt, a politikai lojalitás követelménye olyannyira dominánssá vált, hogy a folyamatos személycserék révén bekövetkezett a kormányzati elit fokozatos elhülyülése. A folyamatos kontraszelekcióval a gazdaság és a politika, a kormányzat és a kultúra, a közigazgatás és a közszolgáltatás a magas pozícióiban egyre inkább a fideszes analfabéták kerültek előtérbe. Az eredmény nem az, hogy a kormány gyengén működik, hanem egyenesen a nevetséges kapkodás és összevisszaság jeleit mutatja, állandó tűzoltásra és kárkorlátozásra kényszerül. Ami az orbáni kormányzásra vár, azt implóziónak, beomlásnak nevezik, mert az explózióhoz, a rezsim kipukkadásához százezrek tüntető serege kellene az utakon.

Vége a pávatáncnak?

A felező válság idején a diktatórikus rendszerek heveny betegségei kapcsán még nem is említettük az Orbán rendszer nemzetközi konfliktusait, amelyek éppen a nagy külhoni sikerei miatt bukással is fenyegethetik. Az Orbán rendszer ugyanis a legutóbbi lengyel választásokon Kaczynski győzelmével nagy sebet kapott. A mamlasz Európai Unió a sok egyéb baja mellett még elviselte a kis apró ugráló diktátor-jelölteket, Orbánt, Pontát és Ficót, de a középhatalom Lengyelország elvesztését, a defektes demokráciák és bársonyos diktatúrák (Michnik) közé sodródását csak nagyon nehezen tudná elviselni.

2016 elején a nemzetközi sajtó azzal van tele, hogy Lengyelország orbanizálódik, és ezt az Unióban csak most vették észre, amikor Közép-Európában az egész ház ég, míg a kisebb épületek lángolásával, Magyarország orbanizálódásával nem nagyon törődtek. Most azonban vége a pávatáncnak, és tényleg eljöttek a „magyar idők”, mint a kisebb bajkeverők felelősségre vonásának az ideje is.

De a 2016-os felező válságban sem működnek automatizmusok. Az orbáni rezsim mély gödörbe került, ám kimászhat belőle.

Látjuk már a kontúrokat a következő két évből is. Egyrészt újabb látványos gazdasági lökés készül, már látható az új építőipari lakásépítési buborék, amivel az első Orbán kormány idején is próbálkoztak. Másrészt még érkeznek az uniós transzferek, amelyeket a hivatalos bejelentés szerint 2017-ben kívánnak a jelenlegi hétéves ciklusra teljesen kiosztani, hogy újabb rendkívüli, „kakukktojás” év születhessen a gazdaságban még a 2018-as választások előtt. Harmadrészt az új propaganda-miniszter már próbálja eltakarítani az összeomlott fideszes média-birodalom romjait és építgeti a tömeges átverés új fórumait a szolgáló szerverekben a napilaptól a tévéig. A külpolitikában is új szelek fújnak, a Visegrádi Négyek Unió-ellenes csapatai már behúzódtak egy közös bunkerbe, egy újabb „Szent Szövetséget” alakítva az európai progresszió ellen.

A jövő most is nyitott, az Orbán rezsim már fújja az újabb buborékokat és a propaganda miniszter már készíti az újabb nagy népi átverést 2018-ra.

Most igazán aktuális József Attila üzenete: „rajtad is múlt. Lásd, harc az élet, ne tékozold bizalmadat.”