Habony for president!

Tarlós főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök között Habony Árpád közvetített. Erről szólnak a hírek, melyeket nem egészen értünk. Tudniillik, a kormány állítólag nem annyira gyűlöli a fővárost, amennyire mutatja, de nem is direkte Orbán Viktor utálja a bűnös várost, mely végtére mégsem Felcsút. Erre egy karcsún milliós népességet tart.

Mondjuk, észrevehetné, hogy már nem régi barátja, és harcostársa, egykori „természetes politikai szövetségese”, a SZDSZ, és Demszky Gábor itt a góré, mégis, ez a frusztrált belzsiger láthatólag kisugárzik a volt SZDSZ-es Tarlósra is. Árulóban nem bízik az sem, akinek érdekében benyalt az áruló… Aki elárulja szövetségesét, mindenkit elárul, és annyit is ér…

Budapest persze nem gyűlöli az új – remélhetőn egyelőre csak fejben főváros - Felcsútot, mert semmiféle kisebbrendűségi érzete nincsen. Az egy aranyporral behintett porfészek. Magyarország fővárosa viszont véres harcban áll a volt köztársaság miniszterelnökével. Ilyen főváros-háború szerintem a világon sehol – legyen keresztyén, buddhista muszlim vagy épeszű az államberendezkedés – egyetlen normális országban sincsen.

De vissza a magyar szánalmas kispályára. Van ez a Habony nevű nemtudniki. A kormányfő szerint a Népesség-nyilvántartóban kell utánanézni, ki lehet. Ő bizonyosan nem tud róla semmit. Fizetést nem húz, nem létező autót jogszerűen nem vezet, Vajnának nem barátja csak stoposként veszi fel néha.

Van viszont neki kormánypárti médiája, ingyen ad tanácsokat Orbánnak – ha ad. Szipog-szuszog-imbolyog ibizai kölyökpezsgő-bárban, ahol feslett nők még véletlenül sem fordulnak elő.

Nehéz is elhinni, hogy Habony bármiképp is közösséget vállalna Tarlóssal. Utóbbi egy szájhős, hiszen csak kiabálta tíz éve képviselő-társának, hogy „ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!" Az MDF-es politikusokat meg magukat erotikusan exponáló férfimanökenek nevezte. (Vajon látta-e azóta Habony véghetetlenül férfias fotóit a neten?) Ezzel szemben Habony – két belvárosi ingatlanmutyi közt – direktben, jogerősen rugdosott hasba nyugdíjasokat, mert fel akarták sérteni terepjárója dukkózását a testükkel. Végtére Árpád nem tehet arról, hogy nincsen még neki vak komondora.

De legyen ő a jószolgálati nagykövet két sértett potentát között, oké! Kell is egy ember, aki esetében semmiféle titkosszolgálati ellenőrzés nem okolja meg, hogy államügyekbe ne pofázhasson. Habony, a két lábon járó Századvég, úgy közlekedik felhatalmazás nélkül államtitkokkal a zsebében, ahogyan a TEK lubickol a teljes magyar lakosság titkaiban. Habony, aki most hivatalosan is közvetítővé vált Tarlós és a diktátor – úgy értem: aki diktál a titkárnőnek, hogyan is máshogyan… - elég kínos helyzetbe került. Félreértés ne essék: Habonynak semmi nem kínos. Ő Ibizáról, szuttyos orral magasról tesz ránk, ahogyan a barátai is.

Ez az első eset, hogy egy fideszes politikus elismeri, hogy az átláthatatlan jövedelmi viszonyai ellenére extravagáns életmódjával nagy feltűnést keltő Habony operatív politikai szerepet kapott. Pedig Orbán tavaly áprilisban még „a sajtó által keltett feszkónak” nevezte a politikai szerepére vonatkozó állításokat, melyekkel „nem tud mit kezdeni”.

„Örülök neki, hogy Orbán Viktor így alakította a dolgokat” – kommentálta Tarlós, hogy a kormány átveszi az agglomerációs közlekedéssel járó terheket. Habony Árpád „pozitív, jószolgálati szerepet töltött be”.

Habony for president! De tényleg!

Szerző
Veress Jenő

Szükségállapot van

Szükségállapot nem lesz, hanem van. Ami lesz - vagy lehet -, arról sokat írt a Népszava is. Elkészült a törvénytervezet, amely az úgynevezett terrorveszély-helyzetben felhatalmazza a kormányt a törvényektől való eltérésre, egyes törvények alkalmazásának felfüggesztésére. Hogy éppen terrorveszély van-e, azt a kormány maga dönti el. Nem kell hozzá terrorcselekmény, azt mondják, hogy veszély van, és kész. Ha a törvényt a képviselők kétharmada most elfogadja, akár február 1-től mondhatják.

Márpedig elfogadja. A Jobbik már bejelentette, hogy elvileg támogatja, noha – így a kifinomult jogérzékéről híres Novák Előd - „a rendkívüli jogrendben vannak durva dolgok, ez természetes”. Természetes? Neki. Hiszen a Jobbik kormányra tör, és nem volna kedve ellenére egy olyan helyzet, amelyben a törvényeket a kormány a szemétbe vághatja, akármilyen csekély többsége van, hiszen az elvi felhatalmazást már most megkapja hozzá. Innentől még a parlament fügefalevele is lehullhat, elég csak két havonta egyszer összehívni. A terrorveszély-helyzet kihirdetéséhez nem is kell, elég, ha a kormány utólag „tájékoztatja” az illetékes bizottságokat. Utána 60 napig azt csinál, amit akar, két lábbal ugrálhat szinte az összes törvényen, az országgyűlés csak arra kell, hogy két havonként meghosszabbítsa ezt a „különleges jogrendnek” nevezett jogon és renden kívüli állapotot.

Nem vagyok vészmadár. Nem gondolom, hogy a kormány azonnal és feltétlenül el akarja sütni a kezébe kapott fegyvert. (Bár az Unión kívülre sodródva, vagy a Jobbik kormányzati jelenléte esetén erre sem vennék mérget.) Egyelőre csak minket akar sakkban tartani vele. A hidegháború idején sem azért fegyverkeztek a nagyhatalmak, hogy ledobják az atombombát, hanem, hogy a másikat blokkolják.

Ez a tervezet erről szól. Ez a fenyegetés, a ránk szegezett fegyver törvénye. A kormány tudatni kívánja, hogy mindent megtehet. Ha akarja. Nem biztos, sőt remélhető, hogy nem fog mindent akarni. De jó, ha tudjuk: nála a fegyver. Hát lóbálgatja most egy kicsit az orrunk előtt. Ez máris szükségállapot, nem jogi, hanem politikai értelemben. Mert a fegyver lóbálása már felfüggesztette a normális viszonyokat. Már nem elegendők a szokásos lagymatag módszerek, nem elég a pártok sajtótájékoztatója, még nemleges szavazata sem. Többeknek, másoknak, másképp kell megszólalni. Egy filmrendező ismerősöm úgy fogalmazott: meg kell hirdetni a „közéleti szükségállapotot”, szemben a kormány által tervezett szükségállapottal. A frontok világosabbak, mint bármikor: egyik oldalon, egy táborban a Fidesz és a Jobbik, a másikon mindenki más. Mert az a meglóbált pisztoly bárkire ráirányulhat.

Az helyes és szükséges, ha egy ország mindent megtesz a terrorizmus ellenében. Az is világos, hogy a párizsi robbantások, a korábbi londoni vagy new yorki merényletek után rendkívüli intézkedésekre, szükségállapotra volt szükség. A magyar alaptörvényben már benne vannak a különleges jogrend esetei. Benne voltak az alkotmányban is. Csakhogy eddig az ilyen helyzetek kihirdetéséről a parlament dönthetett, meghatározott feltételek esetén. Egyedül a természeti vagy ipari katasztrófa fennállásáról határozhatott a kormány maga, de hát árvizet vagy robbanást nem lehet hazudni, arról mindenki látja, hogy van vagy nincs. Most viszont a kormány a hasára ütve is kijelenthetné: terrorveszélyt észlel. És innentől mindent szabad neki.

E törvény szerint már megtehették volna, amikor a TEK-főnök titokzatos utalásokat tett egy Orbán-elleni merénylet tervére, amiről azóta sem hallottunk. Vagy amikor az Anonymus nevű szervezet, vagy a nevében más, egy kibertámadással riogatta a kormányzati intézményeket. A tervezet ugyanis arra is kitér , hogy nemcsak a fegyveres, hanem a nem fegyveres terrorfenyegetés is ok lehet a jogrend felfüggesztésére.

A kormány az általa ki tudja, milyen alapon megállapított „terrorveszély-helyzetben” leállíthatja az internetet, a postát, a közlekedést. Vagy ha szelídebb kedvében van, csak ellenőrizheti. A külföldi kapcsolatokat no pláne korlátozhatják, nincs ám összevissza szkájpolás az Angliában dolgozó gyerekkel. Megszüntetheti egyes rádiók, tévék, lapok működését. Zárolhatják „az ország biztonságát veszélyeztető szervezetek vagy személyek” vagyonát. Hogy Simicskának annyi, az kevésbé izgat, de egy füst alatt a Soros- vagy norvég-bérencnek hazudott jogvédő szervezetek, civilek helyében sem aludnék nyugodtan. Végre értem, miért beszélt a kormányszóvivő „nemzetbiztonsági kockázatról”, miután nagy hűhóval hónapok múltán „leleplezték”, hogy az egyik menekülteket, majd itthoni szegényeket segítő csoportban dolgozott egy büntetett előéletű ember is. ("Ha jól értem, ugyanúgy ingatlanüggyel kapcsolatos gazdasági bűncselekmény miatt büntették, mint emlékem szerint a kormány bizalmát azóta is élvező Várhegyi Attilát. ) És mit érne az egész, ha a közbeszerzést és a gyülekezési jogot nem lehetne felfüggeszteni?

Az interneten terjed egy rockegyüttes dala: „Tedd le a kezedet, a fejedet akarják!” Elég a feltartott kézből. A fejedet akarják!

Korrektség? Mi az?

Tarlós István e hét szerdán, az Indexnek adott interjújában igencsak felháborodottan közölte, hogy csalódott a miniszterelnökben. Méghozzá nem csupán politikai értelemben, hanem „főleg emberileg”. Utal arra, hogy noha Orbán Viktorral még karácsony előtt sikerült négyszemközt tárgyalnia, eszmecseréjük után a kormány egy váratlanul elfogadtatott, úgynevezett salátatörvényben mégiscsak a fővárosi költségvetés kötelezettségévé tette Budapest közlekedésének teljes finanszírozását. Tarlós ezt a lépést most „szövetségesek között méltatlan magatartásnak” nevezi, és kiábrándultan mondja: „A miniszterelnök országépítő munkájához lojális vagyok, továbbra is támogatom, ellenben a Budapest-politikával nem értek egyet.” Majd tovább is ragozza: „Szégyenkezzenek azok, akik így belerúgnak a politikai szövetségesükbe, nem tudok mást mondani”.

A főváros vezetője tehát enyhén szólva nem tartja korrektnek Orbán viselkedését. Amikor nem sokkal az ominózus Index-interjú előtt úgy nyilatkozott, hogy „kést vágtak a hátamba”, már akkor is arra célzott, hogy az ő korántsem alaptalan reményei ellenére a miniszterelnök magára hagyta a BKV egyre halmozódó gondjaival. Hiszen a kormányzati körökből kiszivárgott hírek szerint folyvást annak a véleményének ad hangot, miszerint Tarlós kizárólag a főváros forrásaira számíthat. A főpolgármester viszont úgy vélte, az olyan „egyoldalú cimboraság” nincs rendben, „hogy én mindig mindent megtegyek, de Budapest nem kap ezért viszonzást”. És végül rigiden leszögezte, hogy amennyiben ezentúl legalább az agglomerációs közlekedés költségeit nem téríti meg az állam – vagy nem veszi át magát a szolgáltatást -, úgy februárban ezeket a járatokat leállítja, minthogy nem tartozik Budapest törvényben előírt kötelességei közé a határán túli vonalak üzemeltetése. Ugyanakkor az Index-interjúban kétszer is megerősítette, hogy miután Orbán Viktortól az állami feladatátvételre már korábban ígéretet kapott, ezt tulajdonképp elfogadható kompromisszumnak tartaná.

Úgy tűnik tehát, hogy keserűen harcias kijelentéseivel éppen ezt a megegyezést akarta kikényszeríteni, mert nem minden alap nélkül kételkedett abban, hogy Orbán mégiscsak hajlandó lesz részt vállalni a BKV kiadásaiból.

A papírforma szerint erre az akár ultimátumnak is felfogható keménykedésre Tarlósnak valamiféle kioktató választ kellett volna kapnia – feltehetően nem is közvetlenül a miniszterelnöktől, hanem legfeljebb államtitkári szintről. Várható volt, hogy megtorlásként szemére hányják majd a főváros rossz, úgymond pazarló gazdálkodását, és figyelmeztetik: a gazdag Budapest nem kaphat privilégiumokat a szűkölködőbb városok, a vidéken élő „magyar emberek” kárára. Ez a demagógia ugyan nem lett volna a legokosabb politikai szempontból, mindenesetre Orbán megmutatatta volna, hogy nem lehet vele azon a hangon beszélni, amit Tarlós megütött.

Ehelyett azonban már másnap, vagyis a csütörtöki kormányinfón Lázár János egyszer csak szemrebbenés nélkül bejelentette, hogy a kormány megállapodott a fővárossal. Minden további nélkül akceptálja Tarlós érveit, vagyis átveszi az agglomerációs közlekedést, amelyet ezentúl a Volán és a MÁV üzemeltet. És a kancelláriaminiszter egyetlen szót sem ejtett az egy nappal korábbi Tarlós-interjúról - mi több, igen jónak nevezte a kormányfő és a főpolgármester viszonyát. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy ezt a bukolikus megoldást Habony Árpád jószolgálati közreműködése hozta tető alá; Tarlós pedig legott köszönetet is mondott neki a hathatós segítségért. Mindez arra enged következtetni, hogy Orbán gyorsan megértette, ebben a játszmában most engednie kell, mert a kormánypárt – legalábbis a fővárosban - csak vesztene a népszerűségéből, ha Tarlóst rákényszerítené fenyegetése beváltására. Sőt, a kormányfő még csak meg sem sértődhet; a legjobb, ha úgy tesz, mintha nem is tudná, mi mindent mondott róla a főpolgármester abban az ominózus interjúban.

Mindazonáltal a főpolgármesternek érdemes tisztában lennie azzal, hogy annak a kijelentésének, miszerint „főleg emberileg” csalódott Orbán Viktorban, alighanem lesznek még nem éppen veszélytelen vonzatai. Ennél visszafogottabb szókimondásnak is láttuk már figyelemre méltó következményeit. Másfelől persze nevetséges, hogy éppen az a Tarlós sértődik meg Orbánra, aki - úgymond - támogatja a miniszterelnök „országépítő munkáját”. Mert bizonyára pontosan tudja, mit támogat. S hogy miként zajlik ez az országépítés. Milyen módszerekkel, milyen stílusban. Eleddig talán úgy látta Tarlós, hogy korrekt módon történt volna itt bármi is? Nem vette volna még észre, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a korrektség kifejezését törölte a szótárból?

Kérjük, mondjon valamit, ami korrekten működik ebben az országban, ahol a megbízhatóság, a szavahihetőség, a méltányosság hovatovább szinte minden szinten ismeretlen fogalmak lettek. Mégpedig nem utolsósorban éppen azért, mert az uralkodó politikai úzus megmutatta, hogy csak útban vannak, nincs rájuk semmi szükség. Ezért aztán majd’ mindenki készségesen követi a felkínált mintát: már nemcsak a hivatali, hanem jószerével az egyéni és közösségi mentalitás is megkönnyebbülten szabadul a korrektség ósdi normájától.

Ne mondja, Főpolgármester Úr, hogy épp a kormányfő volt az, aki meglepte ezzel!