Új korszak határán a Nemzeti Énekkar

A magyar művészeti életben sajnos igen ritkán fordul elő, hogy a leköszönt régi és a kinevezett új vezető egy ideig közösen irányít egy intézményt. A Nemzeti Énekkarnál most ezt történik: Antal Mátyás nyugdíjba vonult, de március végéig együtt dolgozik utódával, Somos Csabával. A pályáztatás nélkül kiválasztott, szakmai körben nagyon elismert Somos Csabát nemcsak új feladatáról, hanem a magyar kóruskultúra helyzetéről, a Kodály-módszer jövőjéről is kérdeztük.

A 45 éves Somos Csaba a Zeneakadémia karvezetés tanszaka után a karmesterképzőt is elvégezte, s rangos mesterkurzusokon vett részt. 1992-től tizenöt éven át a Vasas Művészegyüttes karnagya volt, s itt alapította meg a jeles zeneszerző-népzenekutató-karnagyról, Vass Lajosról elnevezett kamarakórust, amelynek mindmáig vezetője. Amatőr muzsikusokból álló, de professzionális produkciókra törekvő együttesével számos nemzetközi díjat nyert – a többi között Görögországban, Olaszországban és Macedóniában. 2000-től a debreceni Csokonai Színház, 2004-től a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként jelentős operai gyakorlatot is szerzett, majd 2009-től négy és fél éven át a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya volt. 2013 óta a Zeneakadémia tanára és az intézmény Alma Mater Kórusának karnagya.

Somos Csaba kinevezését ezúttal nem előzte meg pályázat: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar vezetése, valamint a kórus tagjai „közfelkiáltással” támogatták személyét és szakmai programját. „2015 márciusában – a Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett – a Nemzeti Énekkart kértem fel a doktori (DLA) hangversenyemen való közreműködésre. Ez nagyon szerencsés pillanatban történt, mert akkor már Antal Mátyás bejelentette, hogy nyugdíjba készül, s én is a kiszemelt utódok közé tartoztam. Kifejezetten nehéz műsort állítottam össze; Puccini Messa di Gloria című oratorikus művét csupa a cappella (vagyis kíséret nélküli) darab előzte meg, ráadásul kortárs magyar kompozíciók, a legkülönbözőbb generációkhoz tartozó szerzők alkotásai. Tallér Zsófia, Beischer Matyó Tamás, Csemiczky Miklós, Oláh Tibor, Orbán György, Pertis Jenő és Gyöngyösi Levente alkotásait rengeteget próbáltuk – azt szoktam mondani, hogy három nagy oratóriumot be lehet tanítani annyi idő alatt, mint amennyi ezekhez a kortárs kórusművekhez szükséges. De nem bántuk meg, mert szakmailag nagyon hasznos volt, remekül összecsiszolódtunk.”

Igazán európai – de a magyar gyakorlattól sajnos idegen – megoldás, hogy Somos Csaba és Antal Mátyás most három hónapig közösen vezeti az együttest, hogy az átadás-átvétel minden szempontból zökkenőmentes legyen. „A Nemzeti Énekkar az ország egyetlen nagy létszámú vegyeskara, egy hatalmas gépezet, amit alaposan meg kell ismernem. Köszönöm Antal Mátyásnak a barátságát, a támogatást, éjszakába nyúló szakmai beszélgetéseinket. Kovács Gézának, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójának is köszönettel tartozom, hogy ezt a három hónapos átmeneti időszakot lehetővé tette” – mondja Somos Csaba. Az új vezető karnagy tiszteli és folytatandónak véli a Nemzeti Énekkar három évtizedes örökségét. A fő csapásirány így továbbra is a nagy létszámú kórust igénylő oratorikus művek előadása, a zenekarokkal közösen létrehozott, grandiózus produkciókban rejlő lehetőségek kiaknázása. Somos ugyanakkor – éppen tavalyi doktori koncertje nyomán – sokkal több a cappella darabot szeretne repertoáron tartani. Bátran nyúlna a kortárs zenéhez is, „amelynek megismertetéséhez, megkedveltetéséhez hatalmas fegyver a kórus.”

A Nemzeti Énekkarnál végzett munkája mellett Somos Csaba félállásban továbbra is tanít a Zeneakadémián: hetente egyszer vezénylési gyakorlatot tart, egy másik napon pedig az Alma Mater Kórust irányítja. „Amikor 2013-ban eljöttem a Magyar Rádióból, Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes szinte azonnal jelezte, hogy számít a munkámra, én pedig nagy lelkesedéssel vetettem magam az egyetemi életbe.” Bár a Nemzeti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem között jelenleg is van érvényes szakmai együttműködési megállapodás, Somos szeretné ezt az énekkar vonatkozásában is sokkal több tartalommal megtölteni; folyamatosan ápolni a kapcsolatot a fiatal karnagyokkal, zeneszerzőkkel, énekesekkel.

A mai zeneakadémisták, a jövő karvezetői és általában a hazai kóruskultúra helyzete Somos Csaba szerint cseppet sem könnyű. A Kodály-módszer – bár természetesen lehet rajta frissíteni, új repertoárral bővíteni – 49 évvel a mester halála után sem avult el, értékei ma is megkérdőjelezhetetlenek. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben végzetesen leromlott az iskolai énekoktatás, s ezzel összefüggésben egyre kevesebb olyan szakember van, aki a Kodály-módszert az eredeti minőségben, autentikusan képes továbbadni. Ezt a problémát csak nagyon következetes pedagógiai koncepcióval, s akkor is csak hosszabb távon lehetne orvosolni. A kóruséneklést mozgással és látványos performansszal kombináló újabb irányzatot – amelynek itthon is egyre több híve van – Somos Csaba nem tartja követendőnek. Szerinte inkább a világszerte sikeres skandináv és balti énekkarok invenciózus műsorválasztásából, óriási befektetett munkájából, profizmusából lehetne tanulni.