Manchaster United;Liverpool;Chris Smalling;

2016-01-16 06:53:00

Smalling: felmossuk a liverpooliakkal a padlót

Vasárnap rendezik meg Anglia legnagyobb hagyományokkal bíró labdarúgó-mérkőzését, a Liverpool és a Manchester United összecsapását. A jelenleg a tabellán jobb helyzetben lévő vörös ördögöknél elég paprikásan alakult az elmúlt hét, miután nehezen nyerték meg a harmadosztályú Sheffield United elleni FA-kupa-meccset, a hétközi bajnoki összecsapáson pedig csupán döntetlenre futotta az erejükből a Newcastle United vendégeként, amelyet követően Louis van Gaal menedzser egy újságíróval is összeveszett, aki Wayne Rooney erőállapotáról érdeklődött a holland trénernél.

Mégis a legfelpaprikázottabb állapotban a gárda védője, Chris Smalling várja a rangadót, aki az Express nevű lapnak nyilatkozva kijelentette: felmossák a liverpooliakkal a padlót. „Az utóbbi időben remekül szerepeltünk ellenük, biztos vagyok benne, hogy idén is nagy problémát okozunk majd nekik.” – mondta a védő. Ebben azért is lehet realitás, mivel a Mersey-partiakat ritkán látható sérüléshullám sújtja, ám a védelembe a hétvégén visszatérhet Kolo Touré. Emellett nem csak a két csapat szurkolói között dúl a feszültség, hiszen Van Gaal és a liverpooli Jürgen Klopp már a Bundesligában is ádáz küzdelmeket vívtak egymással a Bayern München és a Borussia Dortmund trénereiként.

Premier League, 22. forduló. Szombat. Tottenham-Sunderland (Tv: Digisport1, 13.45), Manchester City-Crystal Palace, Chelsea-Everton (Tv: Digisport1, 16.00), Bournemouth-Norwich, Southampton-West Bromwich, Newcastle-West Ham, Aston Villa-Leicester City (Tv: Digisport1, 18.30). Vasárnap. Liverpool-Manchester United (Tv: Digisport1, 15.05), Stoke-Arsenal (Tv: Digisport1, 17.15). Hétfő. Swansea-Watford (Tv: Digisport1, 21.00). Az élcsoport: 1. Arsenal 43 pont (37-21), 2. Leicester City 43 (38-25), 3. Manchester City 40.