MSZP;foglalkoztatás;Varga Mihály;fizetés;közmunkások;

2016-01-15 17:44:00

MSZP: semmit sem nőtt a foglalkoztatottak száma

Varga Mihály nem mond igazat a magyar foglalkoztatásról. Ha a Fidesz-kormány által manipulált adatokból levonjuk a közmunkások, diákmunkások és a külföldön dolgozók számát, máris az jön ki, hogy 450 ezerrel kevesebben vannak a valódi munkaerőpiacon. Vagyis a foglalkoztatottak száma semmit sem nőtt! - olvasható az MSZP közleményében.

A közlemény így folytatódik:

Varga Mihály büszke arra, hogy a közmunkások 12-13 százaléka visszatér az elsődleges munkaerőpiacra. Az MSZP szerint ez gyalázatos, mivel azt jelenti, hogy a közmunkások 87 százaléka végleg beleragad a közmunkába, miközben havi nettó fizetésük nem éri el az 53 ezer forintot! Varga Mihály szégyellje magát emiatt!

Az MSZP azért követel fizetésemelést, mert Magyarország fizetési szempontból sem lehet Európa Bangladese!

Az MSZP követeli, hogy emeljék meg minden állami alkalmazott fizetését legalább 50 százalékkal! Legyen minden állami dolgozónak legalább nettó 150 ezres fizetése! A felsőfokú végzettségűek minimum nettó 175 ezer forintot, az egyetemi végzettségűek pedig legalább nettó 200 ezer forintot vigyenek haza!

Az MSZP azt mondja: legyen legalább nettó 100 ezer forint a minimálbér úgy, hogy a munkaadók terhei ne nőjenek! Ez csupán állami akarat kérdése.

Az MSZP egyszer már megemelte 50 százalékkal a fizetéseket: 2002-ben, a kormányváltás után. Most is erre készülünk, most is ezt követeljük!

Lukács Zoltán,
az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes