Ronaldo;Rafa Benítez;

2016-01-18 10:39:00

Ronaldo odaszólt Beníteznek

Kicsit odapiszkált volt trénerének, Rafa Beníteznek Cristiano Ronaldo, aki közismerten nemigen szívelte a spanyol edzőt. 

Azt követően, hogy együttese, a Real Madrid 5-0-ra verte a Sporting Gijónt, ezzel Zinédine Zidane alatt második találkozóját is öt lőtt góllal nyerte meg, a háromszoros aranylabdás portugál kijelentette, jobban megértik egymást az új edzővel. Mint mondta, hasonló a hangulat, mint Carlo Ancelotti idején, akit tavaly nyáron a szurkolók megdöbbenésére rúgott ki Florentino Pérez klubelnök.

Ronaldo két góllal vette ki a részét a Gijón elleni diadalból, s első ízben talált be tétmeccsen a hálóba azóta, hogy két héttel ezelőtt az egykori francia világsztárt nevezték ki Benítez helyére. Ronaldo azt is elmondta, hogy Zidane friss levegőt hozott a Realhoz. A francia aranylabdás szerencséje, hogy két könnyebb meccsel kezdett a kispadon, az előző fordulóban a Deportivo La Corunát verték 5-0-ra, szintén a Santiago Bernabeuban. Az is igaz persze, hogy a Benítez-érában időnként a könnyű meccseket is nehezen hozták Ronaldóék, hiányzott a lelkesedés, az odaadás a játékukból. Zidane azonban mintha visszaadta volna a hitet a Real sztárjai számára.

Az egykori olasz sikeredző, Fabi Capello, aki legutóbb az orosz válogatottat irányította, úgy vélte, Zinédine Zidane még nagy dolgokat vihet véghez a Real Madriddal. Capello, akinek játékosa is volt az egykori francia aranylabdás, annak a véleményének adott hangot, hogy Zidane-nal akár a Bajnokok Ligáját is megnyerheti a királyi gárda.

Zidane valóságos mítosz lett a Real Madridnál, öt szezont töltött el a királyi gárdánál, három évig pedig edzőként dolgozott az együttesnél, segédtréner volt például abban az időszakban, amikor Carlo Ancelotti irányította a nagycsapat szakmai munkáját.

Capello ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Zidane a Real Castillánál is jó munkát végzett, s rendelkezik azzal a karizmával, ami a nagy eredményekhez elengedhetetlen lehet – mondta el Capello a Sky Italiának.

Rossz hír egyébként Zidane számára, hogy a Sporting elleni meccsen Bale és Benzema is sérülést szenvedett. A Real brazilja, Marcelo reményét fejezte ki, hogy mindketten hamar visszatérhetnek a pályára.