Műsormagazin;olimpiai hatástanulmány;PricewaterhouseCoopers;

720 milliót "ért" az olimpiai hatástanulmány

A PricewaterhouseCoopers máris jól járt azzal, hogy Budapest 2024-ben nyári olimpiát és paralimpiát akar rendezni. A tanácsadó cég egyszer már kapott 480 millió forintot egy megvalósíthatósági tanulmányért, most viszont újabb 240 milliót könyvelhetett el - írja a Blikk. 

Kedden jelent meg az európai uniós közbeszerzési értesítőben, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly november 19-én megbízta a PricewaterhouseCoopers tanácsadó céget a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, valamint az ahhoz tematikusan kapcsolódó pályázati kérdőív elkészítéséhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatás beszerzésével.

A tanulmánynak két változata van, a teljes 1300 oldalt tesz ki, míg a rövidített csak 100 oldal, a parlamenti képviselők az utóbbi alapján döntöttek arról, hogy pályázzon Budapest a 2024-es olimpia rendezési jogára.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben dönti el, hogy a négy pályázó - Los Angeles, Párizs és Róma a vetélytárs - közül melyik város lehet a játékok házigazdája.